Ugyanaz

2013.06.25. 08:18 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 15 komment

Na, most már a férjem is beteg, ugyanazok a tünetei, mint a Lánynak, köhög, szipog, úgyhogy most nem tudom, hogy a babától kapta-e el, vagy pedig valami egész mást kapott el és utóbbi esetben inkább próbáljam izolálni őket egymástól, nehogy a Lány elkapja tőle azt is. Vagy úgysem tudom őket izolálni, miután egy lakásban laknak és egy szobában alszanak? 

Jaj, sokat köhögött meg szörcsögött ma éjjel, nem is tudott visszaaludni, úgyhogy még jól kivertük a szeméből az álmot az orrszívással és akkor már azért nem tudott. Most visszaaludt, de most meg én nem tudok aludni, mert aggódom. Olyan nehéz eldönteni, mekkora a baj, és félek, hogy nem jól döntöm el, például visszavihettem volna a kórházba hétfő reggel (logisztikailag, az eredeti osztályra, ahol hétfőig maradtunk volna elvileg), de nem vittem, mert jobbnak tűnt, de lehet, hogy vissza kellett volna vinnem? Ugyanúgy nézett ki, mint szombaton, amikor hazaküldtek, úgyhogy nem láttam értelmét kórházba taxiztatni a beteg babát csak azért, hogy magamat megnyugtassam. Kicsit rossz volt ez, hogy a hétvégi osztálybezárás miatt nem végig egy orvosa volt, és aki felvett meg aki hazaküldött, különböző dolgokat mondott*, és zárójelentést se kapok még, csak majd valamikor, bár mindent elmondtak, ami rajta lesz**. 

Szóval úgy általánosságban bizonytalan vagyok, és mindig attól félek, hogy rosszul döntök, kórházba viszem, amikor nem kéne, nem viszem, amikor kéne***, megnyugtatom magam, hogy minden rendben van, amikor nincs is, engedem a férjemnek, hogy babázzon, mert én már nagyon fáradt vagyok, és emiatt elkap tőle még valamit a baba, és ilyenek. 

*Na jó, ez így azért túlzás, csak abban nem egyeztek, hogy vírusos vagy allergiás eredetű-e a baja, abban mindenki egyezett, hogy nincs tüdőgyulladása és otthon kell kezelni. 

**Ez most így visszaolvasva úgy hangzik, mintha elégedetlen lennék az ellátással, pedig erről szó sincs, mindent megvizsgáltak rajta, mindenki kedves volt, még a nővérek is, és klassz szobát kaptunk, ez a hétvége inkább ilyen logisztikai nehézség volt. 

***Ha úgy jobban belegondolok, akkor szerintem jól tettem, hogy elvittem, megnézték rajta, amit kellett, annyi ideig voltunk ott, amennyit kellett, és egyáltalán nem volt okom visszavinni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása