My normal approach is useless here

2013.05.27. 20:38 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 59 komment

Az a baj, hogy én viszonylag jó problémamegoldó képességekkel rendelkezem és megoldásorientáltan gondolkodom, vagyis problémahelyzetben ugyan gyakran hisztizek is vagy pánikba esem, de közben (jobb napjaimon helyette) egyfolytában a lehetséges megoldásokat keresem és ez sok helyzetben jól beválik. 

A másik baj, hogy utálok inkompetens lenni, magát az érzést is utálom, de még ennél is sokkal jobban utálom, ha úgy inkompetenskedem, hogy ezt mások is látják. Akármiben. Akárhol. Akárkik. 

Ezenkívül még a kiszámíthatatlanságot se nagyon szeretem, én szeretem tudni, hogy hova megyünk, meddig maradunk, ott kik lesznek, mit kell vinni, milyen idő lesz, lehet-e kávét kapni, mi mennyibe kerül, van-e internet. 

És akkor van itt ez a sírás. Én azt ésszel tudom, hogy egészséges csecsemő napi két órát sír minden ok nélkül. Az egészséges csecsemő sajnos nem tudatja előre, hogy melyik két órában fog aznap sírni és hogy hol. A legtöbb csecsemő este sír, ez valamelyest kultúrafüggetlen, a hordozókendős népek csecsemői is sírnak este, csak kevesebbet, de erről már beszéltem. Persze az egyáltalán nem biztos, hogy este fog sírni, mert a Lány például némely napokon beiktat egy-egy reggeli, vagy kora délutáni sírós kört is. Este menetrendszerűen sír valamennyit, sírás, fürdetés, szoptatás, sírás, alvás, ez a program. Kivéve ma, eddig például kihagyta a fürdés utáni sírást. Miért? Fel fog-e ébredni mindjárt sírni? Be fogja-e pótolni éjfél körül? Lefeküdjek-e aludni gyorsan, vagy felesleges, mert tíz perc múlva úgyis felébred? Én nem bírom ezt a bizonytalanságot, jó, felőlem sírhat, de nekem szóljon előre, hogy ma ettől eddig fogok sírni ok nélkül.

És persze a sírást pedig lehetetlen megoldásorientáltan kezelni, mert nincs megoldás, nem létezik, vagy annyira random törvényszerűségek alapján működik, amilyen bonyolult képlettel én nem tudok fejben számolni.

Természetesen az ember végigveszi a triviális okokat, éhes, tisztába kell tenni, fázik, melege van, álmos, unatkozik, dédelgetésre vágyik, plusz a joker, a hasfájás. Megeteted, tisztába teszed, betakarod, ringatod, megkapja a hasfájás elleni cseppjeit, és még mindig sír, ugyanúgy, vagy jobban. Ilyenkor két dolog lehetséges: az ember felidézi, hogy egészséges csecsemő napi két órát sír és megpróbálja nyugodtan hallgatni. Ez nem könnyű, ha szereted a csecsemőt, és az épp elkeseredett és vigasztalhatatlan, és nem tudsz rajta segíteni. A másik dolog, amihez külön előny, ha az ember egészségügyi dolgozó, ha az embernek eszébe jut, hogy biztos azért sír, mert beteg. Csomó betegség tünetszegényen zajlik csecsemőknél, és csak onnan tudhatod, hogy valami baja van, hogy sír. Akkor még mindig segítségül hívhatjuk a józan eszünket, meghallgathatjuk a csecsemő bélhangjait, kizárva az akut hasi katasztrófát, stb, egyelőre még nem vittem be az ügyeletre egyszer sem csak azért, mert sírt, de nem ígérem, hogy ez mindig így lesz. 

Van a Dr. Spock-féle iskola, ami szerint hagyjuk sírni, majd abbahagyja, ezt egyszer kipróbáltam, nagyjából két és fél percig voltam rá képes, szóval csinálja, aki tudja (mellesleg minden lehetséges tudományos eredmény szerint ez káros, és ha sírni hagyod, nem fejlődik ki az agya, csak úgy mondom). Aztán van a kötődően nevelő iskola, akik szerint fel kell venni, ha sír, és van a Suttogó, aki szerint csak meg kell simogatni az ágyában, beszélni hozzá és ezzel megnyugtatni. De arról hol van szó, hogy megsimogattad, felvetted, ringattad, hordozgattad, elénekelted a Kis Vukot tizenötször, és még mindig ugyanúgy sír? Beletetted a hordozókendőbe és táncoltál világzenére a konyhában és még mindig sír? Kivitted babakocsiban és cumit nyomtál a szájába és még akkor is sír? (Igen, a teljes ősanya-nyugatianya spektrumot tudom.) Mit kell csinálni akkor? Azon kívül, ami kulcsfontosságú, hogy az ember maradjon nyugodt, mert ha ideges leszel, az átragad rá, és akkor tuti nem nyugszik meg? Mondjuk ideges nem szoktam lenni, inkább bizonytalan vagy aggodalmas. 

És akkor van még a külvilág. Minden nap sétálunk, babakocsival vagy kendővel, bár sajnos annyira szuper babakocsit vettünk, hogy én azt sokkal jobban szeretem, a kendővel meg fáj a derekam és attól nyűgös vagyok és az nem jó. Az elején szerette a Lány, most meg sír. Kiveszem a kocsiból, visszateszem, ringatom, stb. A járókelők néznek. Én ettől ideges vagyok. Lehet valamit tenni ez ellen? Egyáltalán nem lenne szabad, hogy zavarjon, amikor a lakótelepi kutyás öregasszonyok és a ház aljában lévő kocsma előtt dohányzó alkeszek néznek. Lehet, hogy nem is azt gondolják, hogy "ez a szerencsétlen nő még arra sem képes, hogy megvigasztalja azt a szegény gyereket". De még ha azt gondolják, akkor sincs semmi. Szerintem az nagyon rossz irány, ha azért nem járok majd el a babával, emberek közé, akárhova, mert jaj, mi lesz, ha sír, és nem tudom megvigasztalni és az emberek látni fogják, hogy nem tudom megvigasztalni. Kit érdekel? Van egy csodálatosan cuki, gyönyörű, egészséges kislányom, és erre azzal foglalkozom, hogy mit gondolnak rólam a járókelők, amikor sír? Normális vagyok szerintetek? 

Jó, de az tényleg nagyon rossz érzés, amikor nem tudom megvigasztalni. Hátha majd ha nagyobb lesz, jobban lehet tudni, miért sír éppen, mondjuk fog tudni beszélni és megmondja, és akkor egy fokkal könnyebb lesz?  Egészen a tinédzserkorig, amikor majd megint nem lehet tudni. Jaj, istenem. 

Disclaimer: a Lány védelmében szeretném leszögezni, hogy szerintem amúgy nem sír nettó napi két órát ok nélkül még összeadva sem, és nem is azon az agresszív fülsértő hangon sír, mint sok csecsemő, hanem aranyosan és szomorúan, és éjszaka, amikor aludni szeretnénk, nagyon ritkán sír, szóval objektíven szemlélve elég könnyű és felhasználóbarát baba, egy szavam se lehetne, én kérek elnézést. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította