Ah, the pitter-patter of tiny feet in huge combat boots

2013.02.16. 16:15 - címkék: - 36 komment

Néhány ruhát kaptunk, például Szöszitől a pulcsit, meg Húgomtól a cipőket, és néhány darabnak meg nem tudtam ellenállni és megvettem. Awwww!!! Ha mégis tévedtek minden ultrahangon és fiú lesz, akkor egy pár Converse cipővel kell beérnie, vagy rózsaszínben járatjuk és majd felnőttként feldolgozza pszichoanalízisben.

Amúgy kitört rajtam a harmadik trimeszter, pedig még csak a 30. héten tartok (és 80 kg-nál, azaz +7 kg). Az első trimeszterben ugye hányni illik, azt szépen teljesítettem, a másodikban az ember megint aktív és energikus, az is megvolt a lehetőségekhez képest, mármint amennyire energikus lehet az ember januárban, a harmadikban meg jön a nyűglődés. Nyűglődöm is, nem férek el, kényelmetlen lehajolni, állandóan pisilnem kell, egyfolytában bedugul az orrom, bedagad a lábam, fáj a derekam, és akkor még nem is panaszkodhatom, hiszen egyrészt egészségesek vagyunk, másrészt a rendelő honlapján még sokkal hosszabb lista található a lehetséges kényelmetlenségekről.

Mostanában azzal jönnek az emberek, hogy félek-e a szüléstől, és azt értik alatta, hogy a szüléssel járó fájdalomtól félek-e, én meg nem félek. (Vagy annyira félek, hogy teljesen elfojtottam és be se merem vallani magamnak, ezt nem tudhatjuk.) De nem félek attól, hogy fájni fog, mert tudom, hogy nagyon fájni fog, ami egy ideig tart, aztán vége lesz, és utána adnak egy csecsemőt. Persze, örülök, ha végül csodálatos élmény lesz a szülésem, de nem ragaszkodom hozzá, tőlem lehet kellemetlen is vagy nehéz. Az alternatív szülés hívei között vélek egyébként felfedezni egy ilyen nyomást, hogy márpedig jól kell érezned magadat szülés közben és csodálatosnak kell lennie, lehetőleg gátmetszés meg egészségügyi szövődmények nélkül, mert az a normális - ez nem nyomasztó kicsit, így nekiindulni? Engem nyomasztana.

Amitől viszont valóban tartok kissé, az az utána következő időszak. Mert majdcsak megszülünk valahogy, utána viszont hazajövünk és mi lesz, ha egyfolytában sírni fog, és sose alszik és évekig engem se hagy és lepereg róla a Suttogó meg a többi módszer, aztán beteg lesz és akkor azon kell aggódni, utána meg oviba megy és ott majd nem illeszkedik be a többiek közé meg bepisil meg logopédushoz kell vinni meg elkap minden fertőzést az oviban és én is elkapom tőle és mindketten nyűgösek leszünk és halálra idegesítjük egymást, vagy buta lesz és nem megy neki a matek vagy az olvasás, vagy nem lesznek barátai, vagy rossz társaságba keveredik, drogozni fog, beleszeret valami idiótába, rohadt idegesítő tinédzser lesz, visítva csapkodja az ajtót, amikor nem veszem meg neki az iPhone 15.0-t, vízbe fullad, elgázolják, erőszakot követnek el rajta, szájába nyomják az első marihuánás cigarettát és májgyulladást kap egy sterilizálatlan fecskendőtől, alkoholista lesz, bipoláris lesz, bármi más tetszőleges pszichiátriai baja lesz, amely családunkban halmozódik, hülye főnöke lesz, rosszul házasodik, nem tudja fizetni a devizahitelt, megbetegszik, nem szedi rendesen a gyógyszerét, hülye gyerekei lesznek, veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrájába mar. Szülés, ugyan már.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása