Walk, dance, rise

2013.02.13. 15:40 - címkék: - 4 komment

Akkor vegyük át még egyszer. Ez a dal. A dal szép, bár meglehetősen hatásvadász, különösen a szövege, dehát nyilván ez is a cél. Tena Clark írta, aki már Aretha Franklinnek is írt számokat, szóval egy profi.

Erre a számra fogunk táncolni holnap a Föld mintegy 160 országában (hát legalábbis legutóbb még 160-nál tartottunk, illetve valahol olvastam 200-at is, de annyi ország nem is létezik). Azért táncolunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy minden negyedik nőt megerőszakolnak vagy vernek, és ez így nincs teljesen rendjén.

A rengeteg helyszín között van mindenféle, Ugandától az USÁig. Magyarországon Pécsről, Veszprémről és Gödöllőről tudok, de itt lehet megnézni, hol van a hozzád legközelebbi esemény. Egyes események flashmob-szerűek, mások jól szervezettek és celebek is fellépnek rajtuk, a Mammut 2-ben például X-faktoros Voice-os celebek lesznek meg LGT, és ők fogják előadni a számot, nem a szép hangú néger nő, sőt, állítólag lefordították magyarra is.

A világ ezen pontjain (nagyjából) ugyanazt a koreográfiát fogjuk táncolni. Budapesten voltak próbák is, legutóbb tegnap este, gondoltam is, hogy megírom tegnap délelőtt, de nem tudtam, mert másfél napig nem ment a nyomi freeblog, amiért rettentően haragszom. Na mindegy, lehet jönni úgy is, ha az ember nem tudja a koreográfiát egyáltalán, csak oldalt áll és ugrabugrál, illetve nagyon érthetően és alaposan megtanítják ezen a videón, ha valaki még gyorsan szeretné gyakorolni (8:43-tól kezdődik a teljes). Lesznek profi táncosok is, és főleg a refrénnél számítanak az amatőrökre. Én se fogok nagyon ugrálni, mert terhes vagyok. Van póló, vagy lehet piros-feketében jönni, de másmilyenben is odaengednek. A budapesti eseményről további részletek az esemény facebook-oldalán.

Mindenki azt kérdezi, hogy oké, hogy nők és több országban és összegyűlnek és az erőszak ellen, de mért pont táncolnak? Ez mondjuk jó kérdés, de nem tudom, mi mást lehetne csinálni, ami látványos is és sokan részt tudnak venni benne és jól be lehet vonni a médiát. Gondolom, kevesebb embert vonzana, ha szónokolnánk vagy kerekasztal-beszélgetések lennének vagy kiállítás? Ugye. Táblákkal vonulni meg unalmas, mindenki azt csinálja. Mások meg azzal jönnek, hogy á, minek ez, meg úgyse oldja meg a problémát, meg úgyse váltja meg a világot, meg semmi értelme. Jaj, istenem, emberek. Tudom, semmi értelme semminek, igyunk inkább egy sört, hol a távirányító.

A mindenféle országból származó videókat meg a nemzetközi sajtómegjelenéseket nézegetve különben klassz lesz, kicsit izgulok, hogy Magyarországon is jól sikerüljön, és ne az legyen, hogy tíz szomorú ember lézeng a Mammutban és abból is négy az LGT.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása