Főleg vásárlás, vagyis nem

2013.02.04. 20:42 - címkék: - 43 komment

Lassan lehet, hogy el kellene kezdeni vásárolni (28. hét), vagy még nem? A védőnő azt mondta, most már ki kell nézni a boltban, hogy mit akarsz megvenni, de még nem szabad megvenni. Meg is sértődtem, mert minek sugall olyasmit, hogy még bármi baj lehet, másrészt meg teljesen hülyeségnek tartom, mert ha valami baj lesz és elvesztem a 28 hetes magzatomat, akkor valószínűleg nem az lesz a legnagyobb problémám, hogy basszus, vettem egy fölösleges pelenkázóasztalt. Sajnos megszűnt a mellékállásom és az albérlőim is tegnap szóltak, hogy kiköltöznek, úgyhogy előzetes terveimmel ellentétben lehet, hogy mégsem fogunk kritikátlan módon túlköltekezni.

Lényegében minden ismerősöm azt mondja, hogy nem szabad sok mindent venni, mármint tárgyakat. Egész pontosan azt mondják, hogy "nem szabad bedőlni a hirdetéseknek, csak a bűntudatodra alapoznak, semmit nem szabad venni, egyetlen dolgot vegyél meg mindenképpen, egy jó ...-t", ahol a "..." helyén eddig a következők szerepeltek:

- kókuszmatrac
- járóka
- felakaszthatós babahinta
- pihenőszék
- bárányszőr
- morzsaporszívó
- orrszívó porszívó
- légzésfigyelő
- mellszívó
- rugalmas hordozókendő
- kenguru
- autós hordozó, akkor is, ha nincs autód
- nagy pelenkázókomód
- kapucnis fürdőlepedő
- szoptatós hálóing
- kiságy fölé akasztható zenélő forgó játék
- pelenkázó fölé akasztható zenélő forgó játék
- baldachin (!)
- szoptatóspárna
- bimbóvédő
- hálózsák
- fürdetőállvány.

Ha megfelelő számú nőismerőse van az embernek, végül azért csak összejön a komplett Brendon-katalógus. És akkor arról még nem beszéltem, hogy olyan babakocsit kell venni, aminek egybefüggő a tolókarja, mert azt lehet egy kézzel is tolni vs. olyan babakocsit kell venni, aminek kétszarvú a tolókarja, hogy rá lehessen akasztani táskákat, valamint kiskerekű kell, mert az mozgékony, kiskerekűt nem szabad venni, mert hamar tönkremegy, használtat nem szabad venni, mert ócska és nincs rá garancia, újat nem szabad venni, mert nevetségesen drága. Egyébként így nagy mennyiségben ennyi ellentmondó tanács bosszantónak hangzik, ugyanakkor mégis inkább hasznosnak érzem, hogy mindet meghallgatom és a sok szempont közül kiválasztom az enyémet és az alapján döntök. Szerencsére kapunk babakocsit, és a fenti listából is kaptunk néhány dolgot, bár a mellszívóhoz még nincs használati utasítás és magamtól nem jöttem rá, hogyan kell összerakni. Természetesen a mellszívó, ugyanúgy, mint gyakorlatilag bármilyen téma, szintén két pártra osztja a népeket, hogy tudniillik muszáj / semmiképp ne használd.

Meg minden más is. Az olajos gátmasszázs hetekkel a kiírt időpont előtt kötelező, mások szerint kifejezetten káros, a gáttorna elengedhetetlen, illetve alhasi vérbőséget és ezáltal vetélést okoz, fekve szülni lehetetlen, ülve kell szülni, guggolva kell szülni, fekve szülni kényelmes, legyen ott a férjed, be ne menjen a férjed, kell dúla, nem kell dúla, dúla nélkül nem lehet szülni, vízben szülni egészséges, vízben szülni fertőzésveszélyes, a kórházban az első napokban le kell adni a csecsemőosztályra, hogy kialhasd magad, ha leadod, rossz anya vagy és örökre tönkreteszed a kötődést, külön szobában kell altatni, közös ágyban kell aludni, igény szerint kell szoptatni, három óránként kell szoptatni, úgy kell szoptatni, hogy igény szerint, de három óránál nem gyakrabban, éjjel fel kell venni, ha sír, nem szabad felvenni, oda sem szabad menni, oda kell menni, csak nem kell kivenni az ágyból, terhességi csíkok ellen mandulaolajjal kell körkörösen bekenni a hasadat, a mandulaolaj bizonyítottan fokozza a koraszülés kockázatát, a körkörös masszázsmozdulatok fokozzák a koraszülés kockázatát. És akkor ezek még csak az ismerőseim, a könyveket még el sem olvastam. Ja, "könyveket nem szabad olvasni, mert csak összezavarnak, egy könyvet kell elolvasni, a ...-t", ahol "..." eddig szerencsére csak négyféle könyv volt és többen ajánlották ugyanazokat, meg is lepődtem.

Én amúgy képtelen vagyok elhinni, hogy ez ennyire nevetségesen bonyolult.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása