A szülész-nőgyógyászom meg azt mondta tegnap, hogy jók a leleteim meg a méhszájam meg minden, és hm, lehet, hogy én leszek az első orvos, akinél semmilyen szövődmény nem lép fel? Hát nem nyugtatott meg. Köztudott ugyanis, hogy ha orvosok betegszenek meg, akkor az általában ritka, atípusos, nehezen diagnosztizálható kórkép, vagy normális hétköznapi betegség, de ritka, súlyos, bonyolult szövődményekkel, és minden gyógyszernek kialakul rajtuk a ritka, súlyos mellékhatása, satöbbi. (Ha véletlenül egyik sem, akkor csak okoskodnak, kötekszenek, hisztiznek, nem követik a terápiás utasításokat, jobban tudják, többet akarnak, de ilyeneket nem csinálok.)
Abban reménykedem, hátha az asszisztált reprodukciós előzményemmel* már letudtam az Átkot és már nem lesz több nehézség, meg hogy én különben is pszichiáter vagyok, sőt, pszichoterapeuta, az hátha nem olyan, mint a rendes szomatikus orvosok és ránk nem vonatkozik.
Megkaptam tőle a leendő szülésznőmnek a telefonszámát is, mármint akivel a dokim együtt szokott szülni, majd hamarosan felhívom. Izgi! A szülésznő van ott a legtöbbet az emberrel vajúdás meg szülés közben, szóval az egyáltalán nem mindegy, milyen. Egyébként pedig onnan lehet tudni, hogy a normális külső mögött valójában teljesen megzakkantam, hogy amikor a szülésről van szó, meg hogy az mennyire fájdalmas, akkor sose az jut eszembe, hogy jaj, jaj, meg jó lenne valahogy elkerülni, hanem hogy cool, bring it on, akarom a kihívást. Annyit hallottam már róla, hogy komolyan kíváncsi lettem.
*Az egészségügyi dolgozó ismerőseim körülbelül 80%-a valamilyen segítséggel esett teherbe, inszem, lombik, de minimum stimulált ciklusok, valaki csinálhatna erről egy rendes felmérést.