Így kezdődik

2012.05.06. 16:45 - címkék: - komment

Nyami!!! Amúgy fogalmam sincs, milyen lesz, még sose csináltam, de egyszer ittam fenyőszörpöt a Ráspiban és az jó volt, és amúgy is szoktam néha elrágcsálni fenyőtűt, és annak az ízét is szeretem, szóval meglátjuk.

I wandered lonely as a cloud that floats on high o'er vales and hills

2012.05.06. 15:09 - címkék: - komment

az útvonalam12 km, de százezer óra volt, mert közben fenyőt szedtem a szörphöz, meg kávéztam a Muckon. Új útvonalon mentem le, amerre még sosem jártam*, klassz volt és gyönyörű, kilátással és tisztáson magányosan álló nagy fával és hegyoldallal és lepkékkel és csipkés szélű paplanra emlékeztető felhőkkel és napfénnyel. Csináljak majd fenyődzsemet is? Az lehet, hogy túl durva.

Amikor visszaértem Brennbergbe, pont lekéstem a buszt, és fenn ültem a haranglábnál, napoztam, néztem a repülőket (minden irányba mennek, mert ott a légifolyosó), és vihorászást hallottam. Ott volt három 5-6 év körüli gyerek, akik azzal szórakoztak, hogy elbújtak a harangláb mögé, és kilestek, és ha észrevettem őket, vihogtak, úgyhogy néha odanéztem hirtelen, néha lassan, és ezzel szórakoztunk. A negyedik, nagyobb, 7 év körüli kislány eleinte részt vett a játékban, aztán egyszer megunta, odajött, és megszólított:
Kislány (lemondó sóhajjal): - Az unokatesóim. Vagyis az egyik a tesóm, a másik kettő az unokatesóm.
isolde: - Cukik.
Kislány (fejcsóválva): - Ja. Tegnap is azok ketten eltévedtek az erdőben, vagyis azt hittük, hogy eltévedtek, és mindenhol kerestük őket, erre egyszer csak jöttek onnan. (az erdővel ellentétes irányba mutat) (a gyerekek közben folytatják a hülyéskedést, és mivel nem figyelek rájuk, hanem a tesójukkal beszélgetek, néha odakiabálnak nekem, hogy "Bácsi!!!")
Kislány (a gyerekeknek, rendreutasítólag): - Ez nem bácsi, ez néni! (hozzám fordul) Most meg megyünk a temetőbe, mert a Marcinak meghalt az anyukája és Anyák napjára odavisszük a virágot.
isolde: - Ó, szegény.
Kislány: - Á, már nagyon régen. Téged hogy hívnak?
isolde (megmondja a nevét)
Kislány (ő is megmondja)
isolde (színtiszta irigykedéssel): - És ti itt laktok?
Kislány: - Igen, ott, ahol az orgonabokor van, az melletti ház. (Anyukaszerű nő kiabálja az utca végéből a gyerekek nevét) Most mennem kell, szia!

*Jó, én nem Maminti vagyok, aki tetszőleges helyen száz km-eket gyalogol térkép nélkül éjszaka, nekem az a kaland, ha a piros helyett a kék turistajelzésen jutok el Brennbergbányáig.

Je ne regrette rien

2012.05.03. 15:55 - címkék: - komment

Nos, itt a terv, hogy amikor majd fizetésemelést fogunk kapni a távoli jövőben, de leghamarabb augusztusban, akkor hogyan lesz megoldva, hogy ugyan valóban fizetésemelést kapjunk, de a végén mégse keressünk többet, bár azt legalább több munkával. Igazán nem vártam mást. Meg amúgy most ha megemelnék a fizetésemet, mittudomén, húszezer forinttal, az sem oldaná meg a személyes problémáimat. Persze, lehet, hogy ezek csak rémhírek, biztosat csak akkor fogunk tudni, amikor már megkaptam azt a pénzt és haza is jöttünk a nyaralásból, amire elköltöttem.

Kijött ma a nyomdából és kezembe került az új pszichoterápiás tankönyv (cool, narancssárga), és abban van egy fejezet a burnoutról, gyorsan elolvastam ebédszünetben, hátha még nem késő!!! És basszus, az összes dolgot már csinálom, amiket burnout prevenciójára vagy kezelésére alkalmaznak. Sportolok, alszom, van hobbim, vannak klassz és mindenféle barátaim, akikkel eljárok ide-oda, olvasok regényeket, úszom tóban, vásárolok cipőket (nem eleget), sétálok erdőben (nem eleget). (Nem, nem tér ki a könyv külön a cipőkre, hanem: 1. sport, 2. elegendő alvás, 3. barátok, 4. örömszerző tevékenységek, 5. legyen humorod.) Ezenfelül javasolja még a könyv, hogy legyenek olyan időszakok, amikor nem elérhető az ember a munkahelye számára, azaz kikapcsolt email és telefon, ebben mondjuk nem annyira jeleskedem, de már sokat fejlődtem. Valamint legyenek jól körülhatárolt felelősségek és feladatkörök a munkahelyen, és jutalmazzák a teljesítést anyagilag és erkölcsileg is megfelelően (so-so), és legyen a munkahelyen változatos feladat és kihívás (ebben nincs hiány).

Ha már kialakult a kiégés, akkor ismételjük az 1-5. pontot, valamint dolgozzunk kevesebbet, kérjük át magunkat olyan munkakörbe, ahol kevesebb a teendő, és vállaljunk kevesebb ügyeletet. Hát, nem tudom. Őszintén szólva, így 10 éve az egészségügyben, nem láttam még olyan embert, aki a burnoutból visszajött volna élve. Hogy kiégett és utána ugyanabban a munkakörben dolgozott tovább, csak kevesebbet, és egyszer meg már nem volt kiégve. Két kivétel az egyik nővér, aki szülés után visszajött és akkor már nem volt kiégve és azóta sincs, valamint én, amikor már épp teljesen kiégtem, de nem csak a segítőszakmából, hanem totál mindenből, a burnout skálán kiakadt a pirosba a mutató, akkor egy hónap Thaiföld csodálatosan meggyógyított és lelkesebb lettem, mint valaha.

Még azt is írta a könyv, hogy a kiégett segítőfoglalkozásúaknak bűntudata van és hibáztatják magukat és leértékelik magukat, amiért kiégtek, pedig nem kellene, mert a kiégés pont annak a jele, hogy eddig túlzott lelkesedéssel vetetted magad a munkába és a segítésbe. Hát, nem tudom. Én a magam részéről egyáltalán nem hibáztatom magamat semennyire sem, és egyáltalán nem bánom, hogy lelkes voltam. Még azt sem mondhatom el magamról, hogy nem tettem meg mindent ellene, mert hiszen mindvégig sportoltam, aludtam, klassz munkahelyi és azonkívüli barátaim voltak, remek humorom, klassz koncertekre jártam és regényeket olvastam, utazgattam, amennyit csak lehetett, és az esetek többségében csak olyan mellékállásaim voltak, amik nem hasonlítanak a főállásomhoz. Látok olyan fiatal orvosokat, akik eszetlenül munkamániások, azokhoz képest én lusta lébecoló voltam, de legalább nem kell bűntudatot éreznem, hogy jaj, nem csináltam meg a kiégésprevenciót. Különben a tanulást, önképzést is szokták írni, de ebben a fejezetben nem volt róla szó. Lehet, hogy közben igazolták egy metaanalízissel, hogy totál ineffektív, vagy még ront is a helyzeten.

És valójában még mindig nem vagyok annyira kiégve, mint az általam ismert kiégett orvosok, akik aztán... na, hagyjuk. Simán tudok törődni egy-egy beteggel, vagy örülni sikernek. Csak tudom, hogy milyen voltam, hogy mondjuk fiatalkoromban a megvásárlás után azonnal kiolvastam volna a dialektikus viselkedésterápiás könyvet és kijegyzetelve írtam volna róla a blogomba, most meg hónapok óta a harmadik oldalon tartok (igen, az előszónál). Az is zavar, hogy a munkahelyemen basztatnak, amikor néha ingerült vagyok vagy fáradt vagy mogorva, mert hát gratulálok, kiváló hozzáállás, de leginkább nekem hiányzik a lelkesedésem. Klassz volt majdnem tíz évig olyan szakmát űzni, ami mind elméletben, mind gyakorlatban iszonyúan érdekel, aminek a sokrétűségéért és ellentmondásosságáért direkt lelkesedem, és amit még kritizálni is klassz, és mindezt a szakma nagyjai között, ahol olyanoktól tanulhattam, hogy csuda (komolyan), és bár pénzt nagyon nem adtak (vagy nekem sose elég), de azért elismerést igen.

Visszatérve a kiváló hozzáállásra, ez mondjuk valóban így van, ha ingerült vagy, mogorva vagy, nálunk nem kapsz együttérzést. Az egészségügyben eltöltött tíz évem során azokat, akik kiégtek, kizárólag megvető, de legalábbis elítélő hangnemben hallottam emlegetni. Úgy, hogy "áá, XY már totál ki van égve". Nulla együttérzéssel. Kizárólag ítélkezéssel. Ez miért van? Nem inkább ilyenkor kellene odafigyelni a megtört kollégára és pátyolgatni kicsit? Ahelyett, hogy hibáztatnánk és leértékelnénk? Költői kérdés, úgyis hibáztatni fogjuk. Még én is ítélkezően nyilatkozom a nálam kiégettebbekről. Szomorú.

A jelenlegi hosszabb távú tervem a helyzet megoldására természetesen a teherbeesés, mert igazából azt gondolom, hogy én nem is kiégtem, hanem egyszerűen most másra vágyom az életben, nem a karrierre, hanem a háziasszonykodásra, addig meg sportolok, alszom, röhögök a barátaimmal és örömszerző tevékenységek sorában mélyedek el, a rövid távú tervem pedig: fenyőszörp!!!

Egy mosókonyhában jól kitaláltam

2012.05.01. 10:32 - címkék: - komment

A könyvfesztiválon meg rájöttem, hogy jaaa, már emlékszem, ki is vagyok én valójában. Kicsit összezavart engem ez a tíz év pszichiátria, karrier, Budapest, és mindig ez a magabiztos, talpraesett, sikeres nő vagyok, vagy úgy kell tennem. Ez egyáltalán nem rossz igazából. Szorongó tinédzserkoromban mindig is arra vágytam, hogy bárcsak egyszer magabiztos lehessek kicsit én is, és sétáltathassam az állataimat a fasorban, mint Nemes Nagy Ágnes. Így is lett. És akkor a szemműtétkor kiderült, hogy igazából gyenge, nyomi koraszülött vagyok, akinek a szeme titokban mínusz nyolcas szem alakú, bármelyik pillanatban elromolhatok és a széltől is óvni kell (konkrétan a műtét után azt mondták, óvni kell a széltől); és aki nem szeret idegen emberek közé menni és a fizetéséből megmaradt teljes összeget regényekre költi el. Annyira jó volt sérülékeny könyvmolynak lenni a magabiztos doktorasszony helyett, hogy azt nehéz elmondani. Nehéz elmagyarázni, mért volt jó. Nem nosztalgia, nem tizenhétéves akarok lenni, hanem jobban önmagam. Szeretek távolságtartó, álmodozó kis nyomi lenni, ez van.

Persze, aztán véget ért a betegszabim és bementem dolgozni és rögtön "rám nehezedett a hétköznapok valósága, mint valami túlságosan szűk és nehéz ruha".

Ezt a bejegyzést, az eddig részt meg egy hete írtam, aztán betettem inkább piszkozatba, mert nem volt kedvem az interneten lelkizni, és ma meg véletlenül ezt olvastam:

"Innentől minden egyszerűbb lesz. Elkezdesz rutinból élni, a helyzetekben sablonokat és kifejlesztett felnőtt mondatokat használsz, kevesebbet idegeskedsz, egy halom dolgot félgőzzel is megoldasz, alig odafigyelve. Kicsit szereppé is válsz, és ahogy szürkébben, olajozottabban beindulnak a dolgaid, elkezd az idő is gyorsulni. És mikor ezt már évek óta csinálod, akkor néha-néha egy csendes estén elkezd valami állatira hiányozni. Saját magad. Ki is voltál pontosan? Kicsit elfelejtetted, nem mentél magad után az élet egyre mélyebb erdejében. Kemény, szürke héjat növesztettél."

Na, hát épp erről beszélek én is. Vagyis, én nem érzem azt, hogy elkezdene valami hiányozni, én inkább mindig meglepetésszerűen megtalálom, hogy jéé, ja, én ez vagyok, már emlékszem. Klassz.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása