Magyarázat is

2012.04.18. 19:41 - címkék: - komment

A valóságban az történt, hogy ugye a retinaleválásomkor végzett műtét mellékhatása lehet szürkehályog, ami nálam kialakult, és mostanra érte el azt a szintet, hogy azzal a szememmel már a táblát se láttam, nemhogy olvasni tudtam volna a rajta lévő számokat. Furcsa módon ez nem okozott nekem különösebb panaszt, habár a látásromlásra fogtam, amikor egyszer előadás előtt leestem a pulpitusról, valamint amikor elfelejtettem megkínálni a nálam lévő vodkásüvegből a bal látóteremben mozdulatlanul és néma csendben ülő, sötét ruhát viselő Marit, aki meg is sértődött ezen. Mindenesetre, tegnap kaptam műlencsét, eddig jól vagyok.

A szürkehályogműtét közben meg azt mondta a szemész, hogy lám, úgy viselkedik a szemem, mint egy myop (=rövidlátó) szem, azaz olyan, mintha mondjuk mínusz nyolcas lenne. (Nem, én sem tudom, mit jelent az, hogy egy szem viselkedik.) Ezért vált le a retinám, mivel a súlyos rövidlátóknál magasabb a retinaleválás kockázata. És a súlyosan myop szemem ellenére azért nem vagyok mégsem rövidlátó, mert a szaruhártyám a helyzethez alkalmazkodva úgy görbült, hogy kiegyenlítse ezt, és normál látást hozzon létre.

Nem az első eset, hogy a túlzott alkalmazkodóképességem sodor bajba.

A lentebbi történet majdnem szóról szóra igaz, habár egyes mondatokat William Gibson írt, nem én.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása