Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

2011.08.21. 16:37 - címkék: -

Amúgy vettem másik antibiotikumot, kiolvastam két regényt, mikroszkopikus mértékben haladtam elmaradt feladataimmal, holnap meg elmegyünk Bajorországba. Vonattal! Imádok vonatozni.

"Mér' most hol vagyok?"

2011.08.21. 16:30 - címkék: -

Interspar, augusztus 21. vasárnap délelőtt.
Pénztárosnő (a sorban előttem álló nőnek): - Szupershop kártyája van?
(automatikus mozdulattal előveszi a metapay fesztiválkártyát és odanyújtja).

Ciklámen, nyafogás

2011.08.20. 13:54 - címkék: -

Semennyivel sem vagyok jobban, csak rosszabbul, pedig közben eljöttünk Sopronba házassági évfordulót ünnepelni, mondjuk a házasságkor is meg voltam fázva, meg tavaly ilyenkor is, lehet, hogy a bedugult orr és rekedt hang is része az élménynek. Azért sétáltunk mindenfelé Sopronban, meg bementünk a könyvesboltba a Bélához, aki megkínált vörösborral. A Bélát onnan ismerjük, hogy ő a Könyvesboltos, én vihorászó tizenhatévesként valahogy összehaverkodtam vele, a férjem meg egy évig az alkalmazottja is volt. Meg ettünk karamellás-körtés, epervelős-étcsokoládés, tejszínes-mézes-gesztenye és egyéb csodálatos fagyikat, mondjuk lehet, hogy nem kellene a légúti fertőzésemmel fagyizni, de szerintem édesmindegy. Összességében persze klassz volt, de az, hogy fáj a fejem és betegnek érzem magam és köhögök és nem tudtam kirándulásra kényszeríteni a férjemet a soproni erdőségekben, mert húsz méter séta után elfáradok, az rettenetes. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elmeséljem, hogy most nyílik a ciklámen. Na jó, de. Ez a ciklámen. A Soproni-hegység jellegzetes virága, szerintem tényleg nagyon szép, és élőben még szebb, mint a telefonnal készült képen. Most nyílik.

I am tired and sick of war

2011.08.18. 11:29 - címkék: -

Szomorú vagyok, beteg és fáradt, mert szabin vagyok és eddig még a szigetet leszámítva csak elmaradt munkákkal, feladatokkal és ügyintézéssel foglalkoztam, és alig haladtam az összessel. Nem fogom befejezni őket a szabim végéig se, és majd azt mondom, hogy majd a következő szabimon, és soha az életemben nem lesz már olyan pillanat, hogy ne lenne 5-6 nyomasztó befejezetlen dolgom. Nem beszélve arról, hogy csak sikeresen megbetegedtem a végére, a lázzal, torokfájással járó betegségem van (vajon mit nem akarok elmondani). Én egyébként régebben infektológusnak készültem, szerintem a felső légúti fertőzéseket baktériumok vagy vírusok okozzák, nem pedig pszichés mechanizmusok, ennek ellenére pontosan emlékszem, hogy mikor betegedtem meg, kedd este történt az Ikeában, ahol kanapét néztünk a férjemmel, és kétszer csörgött egymás után a telefonom, egyszer egy közeli rokonom gondolta úgy, hogy rám zúdítja a gondjait, célozgatva arra, hogy pszichiáter vagyok és a történet összes szereplőjének legyek szíves megvizsgálni az elmeállapotát és szükség esetén gyógyszert írni, beleértve apukámat és aktuális beszélgetőpartneremet is, majd miután a kiállított Beddinge mintadarabon üldögélve egy darabig hallgattam, majd egy idő után mogorván letettem, felhívott egy ismerősöm, hogy valami rokona drogos és már az összes addiktológiai ellátóhelyet bejárta és nagyon rosszul van, úgyhogy a kiállított Klippan mintadarabon üldögélve elmondtam, hogy nem tudok segíteni, de azért adtam néhány tippet, hogy ki vagy hol tud esetleg, illetve elmagyaráztam a vonatkozó jogszabályt. Majd elkezdtem köhögni.

Én komolyan teljesen tanácstalan vagyok ezzel az egész helyzettel kapcsolatban, mármint azzal, hogy amikor csörög a telefonom, abból az esetek 80 %-ában egy beteg, hozzátartozó, kolléga vagy barát, rokon, ismerős kér szívességet. Ez mindenkivel így van? Vagy valamit nekem kellene máshogy csinálni? Még csak az se igaz, hogy mindig segítek, csomószor nem tudok, és akkor nemet mondok. De én nem nemet mondani akarok állandó jelleggel, hanem azt szeretném, hogy az emberek ne hívjanak engem minden hülyeséggel. Hogy lehet-e ezt vagy azt a gyógyszert együtt szedni, azt meg lehet nézni a pharmindex.hu-n, én nem vagyok sem a KÁNY, sem a matáv tudakozó plusz, sem a lelkisegély szolgálat. Én azt szeretném, ha a betegek pl. tudnák, hogy udvariatlanság vasárnap délután írni egy sms-t az orvosodnak, hogy "kérek egy visszahívást", és amikor nagyon asszertíven nem hív vissza, akkor vasárnap este felhívni egy adminisztratív kéréssel. Tudom, nem kell felvenni a telefont, csakhogy én ilyenkor azt szoktam gondolni, hogy biztos valami életbevágó probléma vagy közvetlen életveszély áll fenn, mert máskülönben nyilván nem hívnának fel vasárnap este épeszű emberek. Néha nem veszem fel, például a Szigeten nem vettem fel folyton panaszkodó nagymamámnak, úgyse hallottam volna, amit mond, a következő alkalommal panaszkodott is 15 percig, hogy sosem veszem fel. Jó, alapból utálom a mobiltelefont, hogy bárhol bármikor utolérnek. Kérlek, inkább emailben kérjetek szívességet, azt sokkal jobban szeretem.

Szóval én ezt nem tudom menedzselni és utálom. Azt is utálom, hogy én persze nem tudok szívességet kérni, és ha kérek, akkor általában leráznak. Jó, nem általánosítok*, van néhány ember, akire lehet számítani és sose ráz le. Lehet, hogy egyszerűen csak túl sok ismerősöm van. Egyenként tényleg nem is kérnek túlzottan gyakran szívességet, de ha már évi egyszer kér mindegyik, az is naponta több. Nem tudom, mi a megoldás. Vagyis, dehogynem tudom, az az egyetlen megoldás az összes létező problémámra, ha gyenge és gyámoltalan leszek, minden adandó alkalommal elsírom magam és semmit sem tudok elintézni, és akkor majd az emberek nem fogják azt gondolni, hogy ez úgyis olyan ügyes és erős, ezt is biztos el fogja tudni nekem intézni meg meghallgat együttérzően és meg se kottyan neki. Úgyhogy egyből el is kezdtem köhögni, megfájdult a torkom, belázasodtam, máris szedem az augmentint. Rettenetes, mert én szörnyen utálok gyenge és gyámoltalan lenni, mert erős szeretek lenni és vidám és szuper. Valahogy titokban kéne szupernek lennem ezentúl, nehogy észrevegyék.

Azért persze összeraktam egyedül a kanapét kevesebb mint egy óra alatt.

*Ezek többnyire a közeli barátaim, de néha távoli ismerősök is segítenek, például volt még nagyon régen az az olvasóm, akinek a nickjére nem emlékszem, csak a rendes nevére, de azt meg nem akarom ide kiírni, közgazdász, és amikor 8 évvel ezelőtt felvettem a lakáshitelt és tanácstalankodtam, hogy államilag támogatott forint alapút, vagy svájci frank alapút vegyek fel, akkor hosszan levelezett velem és azt tanácsolta, hogy bár sokan hülyének fognak nézni, de akkor is vegyek inkább csak forint alapút, nos, rá nagyon sok hálával szoktam gondolni mostanában.

Whatever went away I'll get it over now

2011.08.15. 13:43 - címkék: -

Első sorból nézem a National-t, úgy kezdődik, hogy hat óra előtt tíz perccel végre-valahára eltakarodik a Nagyszínpadról az eszetlenül ugrabugráló bajszos cigány és csapata*, majd szomorúan besétál Matt a kezében egy talpas pohár vörösborral, szomorúan elővesz a fekete farmerje zsebéből egy gyűrött papírlapot, belekortyol a borba, és elénekeli, hogy we expected something, something better than before. Szomorú, megható és szívfacsaróan hiteles, mondjuk úgy húsz perc után már kicsit aggódom, hogy úgy járunk, mint Portishead a Balaton Soundon**, az InKalosok látványosan ásítoznak, Matt a mikrofonállványba kapaszkodik igen hitelesen és szomorúan, aztán lesétál és az első sorban állók kezébe nyomja a borospoharát, az InKalosok épp csak felpillantanak a műsorfüzetből. Aztán valamikor meg már az van, hogy a tömeg egy emberként üvölti, hogy IIII'm eviiil, Matt már üvegből issza a bort, az L. feldobja a szalmakalapját a színpadra, amit a gitáros csávó felvesz és abban játszik egy darabig, a tömeg egy emberként elénekeli, hogy we're half awake in a fake empire, Matt lejön énekelni a közönséghez, szóval kezd egészen koncertszerűvé válni a hangulat, és akkor lejár az idejük és hirtelen vége lesz.

Nem baj, jó volt. Tudjátok mit, be is teszem ide ezt a videót.

Ezután még olyanok vannak, hogy az L. elvisz, hogy majd ő megmutatja, hol lehet egyedül jó pálinkát inni a szigeten, ezzel elkalauzol egy könyvesboltba, ahol babzsákfotelek vannak és odahallatszik az Mr2-színpad, később találkozunk Húgomékkal, iszunk fényt, az L. természetesen ahelyett, hogy inná, az okostelefonjával videózza, majd tovább lelkesedik a National-ért, ezért megmutatom neki, milyen is valójában a rock and roll és elviszem Tankcsapdára. A nevem rock, a nevem roll, elég, ha azt mondom magamról, hát komolyan, ezek azért nem semmi rímek, nem igaz? Költészet. Később még eszünk lángost szalonnával, aztán egyszer elegem lesz a tömegből, meg hogy egyfolytában smsezni kell, hogy az ember megtalálja a barátait, és mindenhol ezer kilométeres sor áll, eljövök a Volt-színpad mellett, ahol a komplett Dolly Roll ad éppen koncertet, és hazajövök az éjféli hévvel.

*Gogol Bordello

**Ha ez a Family guy lenne, akkor itt lenne egy bevágott jelenet, amelyben Beth Gibbons gyönyörűen sír a sötét nagyszínpadon, míg odalent húszezer bespeedezett  tetovált csávó és bikinifelsős lány a saját 180 bpm-es szívritmusára szögel vidáman a napfényben.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította