Szóval rendet raktam a könyvek körül, az azt jelenti, hogy magukat a könyveket hagytam, ahogy vannak, hanem összerendezgettem a könyvek mögött, alatt, felett dobozkákban vagy szabadon heverő tárgyakat. Elég kemény, különösen pszichés terheléssel járó meló az ilyen, ugyanis a könyvek mögé többnyire azokat a tárgyakat szoktam bedobni, amiről nem tudom, hol lenne a helyük, mert nem tudom, az ilyesféle tárgyaknak amúgy hol van a helyük. Persze, azért voltak olyanok is, amiknek valahol van helyük, csak nem ott, azokat eltettem, de a legtöbb esetben álltam kezemmel a tárggyal tanácstalanul. Nekem az anyukám nem tanította meg, hol tárolja az ember a műanyag kalasnyikovját.
Némi ízelítő:
- szegecses katonai öv, amiben Sarah Connor voltam, és nem hiszem, hogy még valaha fel fogom venni, de kidobni nem akarom
- vállra akasztható műanyag gépfegyver, lásd fent
- kampós alakú, narancssárga csíkos nyalókacukor (nincs ennek valami specifikus neve?), kis cetlivel Neil Gaiman aláírásával az endless.hu-tól
- véradó igazolvány
- rózsaszín John Lennon napszemüveg
- fényképes belépők Angkor-ba
- pink színű plüss bilincs, húgomtól kaptuk Camdenből
- tollas álomcsapda, Anikó hozta valami egzotikus vidékről
- uránpasztilla-utánzat kis tokban, a férjem kapta a paksi erőműben tett látogatása során
- sárga műanyag buborékfújó, amivel a Balcsin fújtam buborékokat idén nyáron
- füstölők szépen becsomagolva és masnival átkötve, nem tudom, kitől kaptam, miért és mikor
- levél, amit az első szerelmem írt a katonaságtól, teljesen véletlenül pont ma délelőtt jött szóba, amikor arról beszéltünk Hajnalkával, hogy a freemailes postafiókunk megszűnésével milyen leveleink törlődtek, bezzeg a papír
- rizstejes szappan, a thai napokon vettem a Nagycsarnokban, mert ha bármit vásároltál, akkor részt vehettél a sorsoláson, ahol a thai nagykövetség kisorsolt két Bp-Bangkok repjegyet, persze nem nyertem
- a lakásomnak az a kulcscsomója, amin a postaládakulcs is van
- két db, különböző időpontokban lejárt erkölcsi bizonyítvány
- két db bőröndlakat, amit Susie-tól kaptam 2005 őszén, ezzel lebuktatva a (leendő) férjemet: a Két Szerecsenben ültünk, odaadta, ebből rájöttem, hogy a fiúmtól feltehetően Dél-Kelet Ázsiába szóló repülőjegyet fogok kapni karácsonyra / szülinapomra. Nem akartam nyíltan rájönni, olyan ügyesen titkolta addig, ezért elnézést kértem, kimentem a mosdóba, ott ujjongva ugrabugráltam, mint Sarah az Igazából szerelemben, aztán higgadtan és látszólag mit sem sejtve visszamentem az asztalhoz
- egyszer kaptam egy pénzjutalommal is járó szakmai díjat és annak a zöld bársony hengeres tokja
- a születési anyakönyvi kivonatom (ja, a fontos papírokat nem így kéne tárolni, tudom), amin a nevem nem a magyar helyesírás szabályai szerint szerepel, mert írógéppel töltötték ki és nem volt rajta hosszú í betű, azóta se tudom pontosan, hogy hívnak
- az a papír, amire jegyzeteltem, amikor Thaiföldön elmondta a sorsomat a thai asztrológus bácsi. Megnéztem, azt írja, 44-45 éves korom körül fogok külföldi országba költözni, nehéz idők kapcsán. A férjemnek is ezt jósolta, úgyhogy gondolom majd együtt költözünk Kanadába. Esetleg Sopronba költözünk, amit addigra Ausztriához csatolnak
- névtáblák külföldi kongresszusokról, ezeket mindig kidobom, de néhány valahogy túlélte
- piros majom kulcstartóállat, amit Nikétől kaptam, valamint elődje, a barna maci kulcstartóállat. A munkahelyemen töltött időszakokat kulcsállatokban mérem: a maci korszaka (kezdőként, egyedül, elveszve) után következett a piros majom korszaka (baráti kollégák közt, kiváló főnökökkel, jó hangulatban), majd a bizarr műbőr gombszemű macska furcsa, változásokkal teli korszaka, mígnem idén hirtelen felindulásból vásároltam egy hódot, elkezdtem oldalt választani a hajam, dobozokban vinni az ebédemet és pilatesre járni, ezt nem tudom még, mit jelent
- két db magnókazetta, természetesen válogatás
- Kis útmutató az élethez c. zsebkönyv, ott nyílt ki, hogy "soha ne próbáld elkapni a zuhanó kést"
- valamint tollak, könyvjelzők, beszállókártyák, képeslapok, torokfertőtlenítő cukorka, csomagolópapír, dugicsoki
Én amúgy is inkább az a típus vagyok, aki nem próbálja elkapni, hanem félreugrik.