Keresztül-kasul bicikliztem Sopronon, elmagyaráztam a volt könyvelőmnek, hogy nem érdekel a munkám (itt dobott egy hátast, még én csodálkoztam, hogy ennyire csodálkozik), mert én már háztartásbeli akarok lenni, borsót fejteni, lekvárt főzni, gyereket nevelni* (amikor már tudott beszélni, azt mondta, nahát, hogy minden nő életében eljön egyszer ez a szakasz. Komolyan olyannak néztem ki, mint akiből ez hiányzik? ennyit az emberismeretről), aztán nézegettem termeket a tervezett mozgásterápiás hétvégéhez, amelynek során igen segítőkész emberekkel találkoztam, beleértve volt iskolatársat is, aztán elmentem a leendő könyvelőhöz, akinél lealkudtam az árat (még így is nagyságrendekkel több, mint az előző, de olcsóbb, mint Pesten).
Sopronban biciklizni klassz, mindenhol átengedtek az autósok, vannak bicikliutak is, az egyetlen hátránya, hogy állandóan és mindenhol dombok vannak, totál kikészültem. De komolyan, öreg vagyok én már ahhoz, hogy a Patak utcán tekerjek felfelé.
Ezt ettem ebédre itt, jegeskávé Illy kávéból vaníliafagylalttal, puncsos mignon, banános mignon. God I love this place.
Aztán elkezdett jönni nagyon a fekete felhő nyugatról, meg fújni a szél, és nekem eszembe jutott az időjárásjelentés, úgyhogy gyáván hazatekertem, pedig még nincs vihar.
*Ja, nem vagyok terhes, ezeket mindig félre szokták érteni az emberek.