Wants to be a hunter again

2010.11.06. 18:26 - címkék: -

Változó mértékben* idegbeteg vagyok a munkahelyem miatt, frusztráció van meg szegénység meg stressz meg bizonytalanság, nekem ez nehéz, én nagyon stramm vagyok meg strapabíró, és bizonyára öregszem, de nekem ez túl nehéz, én ezt nem bírom ki, hogy be kell jönnöm a szabadnapomon és hogy harminckét évesen pár ezer forintom van hó végéig, én nem bírok elviselni több beszólást meg több falbaütközést meg még több nehézséget.

És akkor még rajtam van teljesen a Szabadságvágy is, egész ősszel, mégpedig az a fajta, ami megboldogult lánykoromban párkapcsolatokban szokott rám törni nagyjából függetlenül a kapcsolat minőségétől. Úgy tűnik, a párkapcsolati aspektusát ennek valahogy kinőttem (hála a jó istennek), de magát a jelenséget nem, nekem nem csak az a bajom, hogy jelenleg rosszul érzem magam itt, hanem az is, hogy megőrülök valami Változásért, én megőrülök a szabadságomért, én kint akarok lenni a világban, új dolgokat akarok tanulni és csinálni új helyen, új, új vizekre, nagy, szűzi vizekre, én szörnyen félek az újdonságoktól és pontosan arra a fajta félelemre vágyom. Én megőrülök, ha még egy reggel azzal kezdődik, hogy fel kell szállnom a megszokott békávéra és bevillamosoznom a megszokott helyre, esküszöm, meg fogok bolondulni, és nem, ezen nem segít, hogy minden nap új "kihívás". És még örülök is ennek az érzésnek, bár régen is mindig mindenki mondta, hogy ez nem normális, mert ez hiszti, mert kitartani a normális, meg biztonságosan kötődni a normális, de egészen őszintén én titkon mindig is szerettem magamban a szabadságvágyat, most már bevallhatom, én szeretem, hogy ilyen vagyok, nekem ez tetszik, nincs jelentősége a végkifejletnek, hogy mikor maradok, mikor megyek, most épp úgy döntöttem, hogy maradok még egy meghatározott ideig**, csak maga az érzés, az nagyon kellemesen ismerős.

*Most e percben pont nem, de most hétvége van és sütött a nap és voltam masszázson és olvastam kettő darab tök érdekes cikket a perspektívaváltásról.

**Pontosan addig, amire majd utólag azt fogom mondani, hogy az az utolsó pár év már nagyon nem hiányzott volna, hogy sokkal előbb el kellett volna jönni, és hogy az már csak szenvedés volt, de nem lesz igazam, mert ezek az időszakok nagyon is szükségesek.

Hétévenként egy szabad, fizetett év

2010.11.04. 22:47 - címkék: -

Meg azon gondolkodtam, olvasva itt (konkrétan itt meg itt) a pályakezdő orvosbloggerek burnout-járól, hogy én mondjuk ugyan valóban kissé depressziós voltam pályakezdéskor (egy olyan osztályon dolgoztunk, ahol szinte csak demens nénik voltak, fél évig nem láttuk a napot, mert minden nap este jöttünk el, egy csapodár menedzserrel jártam, aki folyamatosan csalt és elégedetlenkedett velem, és egy albérleti szobát béreltem az újpesti panelban, ó, azok a régi szép idők, meg hát a szerepváltás alapból depresszív), de kiégett az asszem nem voltam.

Vannak ilyen pillanataim, például tavaly novemberben használtam a Maslach burnout kérdőívet, és akkor én is kitöltöttem, hát kicsapta a mutatót a maximumon, de akkor is volt rá okom éppen (jutalomhiányos szindrómám volt és buborék volt a szememben), és mire hazajöttünk a nyaralásból, már nem voltam kiégett semennyire. Idén tavasszal történt az, hogy épp el akartam menni HR-esnek, mert valaki mesélte, hogy a valakije orvosból lett HR-es és havi 800 nettót keres, én meg tök jó HR-es lennék, közben elkezdtem olvasni Richard Bentall: Madness explained c. könyvét, ami valamelyest ráadásul épp antipszichiátria, utaztam a villamoson, és a kilencedik oldalon tartottam, amikor egyszer csak rádöbbentem, hogy áh, ugyan már, nem megyek én sehova, engem ez még mindig túlságosan érdekel. Otthagyni a pszichiátriát, who am I kidding. Semmi extra nincs amúgy a könyv kilencedik oldalán, a csávó visszaemlékezik, amikor fiatal pszichológus volt és valami skizofrén mamikat interjúzott egy elmeosztályon.

Mindezzel meg csak azt akarom mondani, hogy pontosan most lenne szükségem a kiégésprevencióban ajánlott hétévenkén egy év fizetett szünetre, adjatok pénzt, meg még azt, hogy végülis ha még ma fullra totálba kiégek, akkor is volt nyolc jó évem, amikor minden nyafogás ellenére szerettem a szakmámat és megvolt hozzá a lelkesedésem, és ez azért még mindig viszonylag szerencsésnek mondható.

Egyéb akut és átmeneti nyafogás

2010.11.04. 22:36 - címkék: -

Már megint különféle emberek neheztelnek rám, hogy nem foglalkozom velük eleget. Story of my life.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította