Mindegy, hogy hogy, csak nehogy sehogy

2010.10.24. 14:34 - címkék: - komment

Szombaton este meg (a férjem dolgozik) felhív Charles, hogy megyek-e Ludditák búcsúkoncertre, nem is tudtam, hogy feloszlanak, de persze, ha így, akkor megyek. Azon röhögök, amíg egyedül lófrálok a Gödörben és várok Charlesra, hogy á, kicsit sem vagyok a szokásaim rabja, basszus kezemben sörösüveggel sétálgatok és megnézegetem a ruhatár pultján meg a koncertteremben a fal mellett a földön üldögélő embereket, hogy kit ismerek közülük, és nem azért, mert mindenkit ismerek a pesti éjszakában, hanem mert Sopronban töltöttem a tinédzserkoromat, ahol lement az ember a Micsoda Buliba, ahová mindig ugyanazok az arcok jártak, tehát teljesen jogosan nézegetted végig a fal tövében boroskólázó népet.

A Ludditák Johnny Rotten-idézetekkel fűszerezve elmondják, hogy azért oszlanak fel, hogy jövőre újra összeállhassanak egy koncert erejéig tízmillió forintért, aztán lenyomják az ismert számokat, mindketten Marie Antoinette-nek öltözve. A mai fiatalok mellettem az első sorban végigfotózzák a telefonjukkal meg videózzák a fényképezőgépükkel, úgyhogy gondolom, minden pillanatot meg lehet majd találni a szokásos videómegosztó szájtokon. Nem annyira vidám és lendületes koncert, mint a fesztiválokon, de azért jó, lehet rá ugrálni, van benne Sinya is, meg Buppa, meg Britney Spears. Dumálunk kicsit Titanillával a ruhatárnál (volt egy időszak, amikor együtt dolgoztunk, és ma már nagyjából senki nem dolgozik ott a munkahelyemen abból a csapatból, ó, a boldog békeidők). Engem cédéről mindig rendkívül idegesített a Ludditák, koncerteken meg imádtam őket (például ekkor meg ekkor), szóval igen, én különösképpen sajnálom, hogy nem lesznek koncertek.

William Tell Me About

2010.10.23. 18:14 - címkék: - komment

A mozgásterápiás csoportomban van egy lány, aki fonott kosárban hordja a dolgait egy ideje. Füzeteket, könyveket meg melegítőruhát kell hozni az órákra, és nekem nagyon tetszik, maga az, ahogyan szimbolizálja a Stern és Kohut-könyvekkel teli fonottkosár a modern női lét nezehen megragadható összetettségét, és igazából tök jól néz ki és hónapok óta szeretnék én is egyet. Ruhákat úgyse vehetek a fogadalmam miatt, de a fonottkosár az aztán végképp nem ruha.

Úgyhogy némi alvásmegvonással járó ügyeletet követően elmentem fonottkosarat meg kókusztejet venni a nagycsarnokba, meg bementem az ázsia shopba, és te jó ég, mennyit jártam én oda régebben. Egyetem alatt, amikor találkoztam Stockholmban a két vegán brit lánnyal, ők azt magyarázták, hogy a vega emberek másmilyen temperamentumúak, mint a húsevők, és ők tényleg másmilyenek is voltak, nyugisabbak, csendesebbek, aztán hazajöttem és úgy döntöttem, na, ezt kipróbálom. Két évig vegetariánus voltam kísérletképpen. Persze, placebo-kontroll hiányában így utólag elég nehezen meghatározható, hogy most vajon tényleg nyugisabb, derűsebb, hippibb voltam-e, mint steak nélkül, ki tudja, mindenesetre legalább szórakoztathattam magam az érdekes ételekkel, vörös lencsét ettem meg füstölt tofut meg mindenféle extra dolgokat az ázsia-shopból már akkor, amikor az még nem volt divat. A koleszostársaim néha idegenkedtek, néha kíváncsiskodtak, Göri meg általában kiborult a tejszínes rooibushtól meg a tofupástétomtól. Tényleg, lehetett kapni ilyen magyaros ízű tofupástétomot, meg tök jó hummuszt is olcsón, ezeket mostanában nem látom.

Amikor elkezdtem dolgozni, akkor egyúttal visszatértem a húsevésre, de azért volt egy időszak, amikor attól még sokat jártam a nagycsarnokba. Munkaidő után. Mert rezidenskoromban el tudtam jönni a munkahelyemről úgy, hogy az ötig nyitvatartó nagycsarnokba még bőven odaértem vásárolgatni, szőlőt, sütőtököt és női magazinokat venni, kettesvillamosozni, és női magazint lapozgatni őszi napfényben a kettes villamoson. A kettes villamost különben a Rönétől tanultam, aki a szobatársam volt és el szokott menni városnéző-villamosozni. A 19-es meg a 2-es azok, de nekem a 19-es nem jön be annyira.

Szóval vettem fonottkosarat, vettem bele kókusztejet, csilliport, csilliszószt, szójaszószt, rizstésztát, korianderlevelet meg forraltbor-fűszerkeveréket, aztán megkerestem a kettes villamos jelenlegi megállóhelyét (komoly nehézséget okozott), őszi napfény, Dunapart, sirályok, Gellérthegy, nézegettem az InStyle-ban a képeket, rájöttem, hogy már megint megfeledkeztem átmenetileg az életnek arról a részéről, ami örömet okoz, örültem. Az ősz az már csak ilyen, ősszel minden további nélkül átmegyek Myreille-be és az élet olyan apró örömeire vagyok hajlandó rácsodálkozni, mint folyón megcsillanó napfény meg a fahéjas kávé tetején tejhab. Meg hogy háromféle tört csillit lehet kapni, mag nélkülit, és magosat 1-3 mm-es, illetve 3-5 mm-es részecskemérettel.

Később elmentem a Bamboo Nail Spába, mert volt az InStyle-ban kedvezményes kupon, és ráébredtem, hogy a munkahely-karrier-önazonosság-krízisemet remekül orvosolja majd egy luxuskörnyezetben végzett manikűr-pedikűr távolkeleti illatú lábradírral és melegített törölközőkkel. Egyszerre két csaj csinálja, az egyik a lábadat, a másik a kezedet, persze, egy vagyonba kerül. A címben szereplő körömlakkárnyalatot választottam (igen, a körömlakk színének az a neve, hogy William Tell Me About, az OPI Swiss kollekciójából van) és azon gondolkodtam, nyilván a távolkelet-illatú lábradír meg az ázsiashop hatására, amikor tavaly Bangkokban manikűröztetem pont tizedennyi pénzért, mondjuk nem is volt ekkora körömlakk-színválaszték. Nekem az a szuperképességem, hogy kiválóan és nagyon valósághűen oda tudom magam képzelni bárhová, úgyhogy azzal szórakoztatom magam, amíg a csajok a körmömet polírozzák, hogy tavaly december 5 van és Bangkokban vagyok. A Kao Sanhoz közeli kis mellékutcában sétálok, a férjem fennmaradt a hotelban, mert ma érkeztünk és még nem heverte ki a jetlaget, de én nem vagyok álmos és basszus itt vagyuk, le kell mennem mászkálni. Nincs durván meleg, ilyen 30 fok körül, persze, kosz van, meg utcai árusok, használt könyv, használt hátizsák, pad thai, trikók, buggyosnadrágok, fülbevalók, narancslé. Simán benne van a top 10 dolog az életben-ben a Bangkokban utcánvásárolt félliteres nagyonvalódi kicsit mandarinízű hideg narancslé.

Ez egy ilyen masszázshely a kis utcában, ki van írva, hogy manikűr és pedikűr együtt 200 baht (1200 forint kb.), és én végülis ráérek. Le kell venni a papucsodat, mint minden thai házban, úgyhogy mezítláb közekedem odabent, piros szoknyában vagyok és pántos trikóban, a thai kicsaj egy amerikai nő lábát csinálja épp, addig adnak zöld teát. Pirosra lakkoztatom a lábkörmömet, kicsit kimegy a vonalból mindenütt, de a legkevésbé sem izgat. Utána flangálok tovább, bemegyek netkávézóba, megnézem a mailjeimet, elolvasom valahavolt kedvenc Főnököm emailjét, aki közli benne, hogy felmond és elmegy máshová, mérgemben veszek a Kao San Roadon egy ruhát meg hat pár fülbevalót. Nagy karikák, bordó, törtfehér műanyag, meg fa meg fém, a nyaralás alatt némelyiket felveszem, az egyik fém vizes lesz és be is rozsdásodik még Koh Phanghanon. Itthon aztán már soha többet nem veszem fel őket, később pedig mindet elajándékozom a bloggerlányoknak az évi rendes ruhacserén Zsuzsi Néninél. Az utazás végén, amikor Kanchanaburi, Koh PhiPhi és Phanghan után megint Bangkokban vagyunk, még elmegyek a manikűrös helyre egy utolsó thai masszázsra, az összes valahavolt masszázsom közül ez a legfájdalmasabb, agyonkínoz a csaj, persze, utána jó, este meg Anikóékkal vacsizunk, akik most érkeztek, Singha beert iszom a Ban Sabai előtt, van karácsonyfa is.

Szóval ezeket csinálom képzeletben, amíg a csajok a körmömet, aztán még egy csomót mászkálok meg ügyintézek a városban, többször túlmegyek véletlenül a villamossal meg leejtek dolgokat, de három óra alvás után tőlem nem lehet mást várni. Amúgy én komolyan nem értem ezeket a sebész csajokat, mert oké, engem felébresztenek éjszaka, simán átmegyek konzíliumba, beszélgetek a beteggel, írok véleményt, javasolok gyógyszert, visszafekszem, de ezek hajnali háromkor még nekiállnak hasi műtéteket operálni. Én nem tudnék hajnali háromkor operálni, az tutifix. Vagyis gondolom tudnék, csak sírás lenne a vége.

Ma meg dolgozom a remélhetőleg leendő mellékállásomba, meg green curryt főzök, tavaly vettük hozzá az MBK-ban a fűszerkeveréket. Az is egy jól elköltött 10 baht volt.

Ahol tud, segít

2010.10.22. 02:27 - címkék: - komment

Szakmai kongresszus szervezésébe dumálok bele.
- Mert az lenne a jó, ha meg lehetne hívni a pszichológusokat, a betegszervezeteket, a nővéreket, a másképp gondolkodókat, és kialakulhatna végre párbeszéd.
isolde: - Jó, de akkor ki az ellenség?
- ??
- Ha összehaverkodunk a betegekkel, a nővérekkel, a pszichológusokkal meg a forradalmárokkal is, akkor ki marad, ki lesz az Ellenség?
- (kissé értetlenül) Senki, ez a cél.
- A világbéke?
- Igen.
- Akkor hívjuk meg mindezeket, és aztán nyomassunk extasyt az ivóvízbe.
- Jó.... de mi van, ha valaki pszichotikus lesz tőle?
- ... Antipszichotikumok?

Főleg Stockholm-szindróma

2010.10.21. 21:37 - címkék: - komment

Az abúzív kapcsolatokra általában az a jellemző, hogy a bántalmazó (legtöbb esetben férfi) elhiteti a bántalmazottal (legtöbb esetben nő), hogy az valójában egy alkalmatlan nyomoronc, aki semmire sem elég jó, nem tudja ellátni a feladatait, és ő (a bántalmazó) az egyetlen, aki el bírja viselni, de a Külvilágban Egyedül nyilván semmi esélye nem lenne. Jellemző még ezenfelül az is, hogy a bántalmazott szereti, esetleg csodálja a bántalmazóját, hiszen tőle kapja a verést, de a kaját is, ez segít valamennyire elviselni a mostoha körülményeket. És akkor van még az a fajta ciklikusság, hogy amikor már elviselhetetlen a bántalmazás, és a szegény nő ott tart, hogy lesz, ami lesz, összepakol és szerencsét próbál a külvilágban, akkor a férfi hirtelen bűbáj kedves lesz, kicsit nem veri meg, esetleg még szereti, dédelgeti, fogadkozik is.

Azért jutott eszembe mindez, mert amint eljutottam odáig, hogy én bazmeg nem fogok hatvanévesen a vonat alá ugrani, hanem ha kell, az egészségügyet is itthagyom míg nem késő, erre bejöttem reggel a munkahelyemre és közölték, hogy adnak pénzt, meg egy feladatot, ami nagyon tetszik és majd még azért is adnak pénzt. Na persze. Esetleg még kéne egy kicsit fogadkozni is, hogy szívem, megváltozom, mostantól minden másképp lesz, csak, hogy teljes legyen a kép.

Főleg genetika

2010.10.19. 16:51 - címkék: - komment

Van itt ez a jelenség, hogy fél-egy dl tömény égetett szesz (esetünkben Grey Goose vodka) fogyasztása után biztonsággal rájövök, hogy hiszen tulajdonképpen minden rendben lesz.

És még

2010.10.19. 09:07 - címkék: - komment

isolde: - Ja, de ehhez az álláshoz feltétel egy év szakmai tapasztalat azon a területen, nekem az nincs.
Húgom: - Naaéés!!! Van magassarkúd.

És még

2010.10.19. 09:07 - címkék: - komment

isolde: - Ja, de ehhez az álláshoz feltétel egy év szakmai tapasztalat azon a területen, nekem az nincs.
Húgom: - Naaéés!!! Van magassarkúd.

Fogadj örökbe biokémia jegyzetet

2010.10.18. 13:11 - címkék: - komment

Ha kellenek valakinek ingyen elvihető Sotés jegyzetek, főleg biokémia, mikrobi, biofizika, közeg, meg valami egészségügyi adminisztráció c. bullshit, akkor írjon, emailben küldök részletes listát. Mindegyik alá van húzogatva és legalább 10 évesek, nem tudom, milyen gyakran adnak ki újakat ezekből. Ha sokáig nem jön senki, akkor megy a cicáknak. Ugyanitt tehetséges, kitartó, humanista, szakmáját szerető pszichiáternő jól fizető állást keres.*

Az egyik jegyzetben találtam egy fecnit, amin napocska volt, Ex rajzolta tanulás közben még a kilencvenes években, az van ráírva, hogy "Még egy picit na!! De azért ne vidd túlzásba, árt a szépségednek." Hát a szépségemnek tutira megártott.

*Igazából nem keresek még állást, csak viccelek, de ezt most nem tudtam kihagyni.

UPDATE: úgy tűnik, gazdára leltek a könyvek az egy Egészségügyi adminisztráció jegyzet kivételével, ha kell valakinek, írjon.

Nekem ebből elegem van

2010.10.18. 11:25 - címkék: - komment

Minden egyes emailben újabb feladat van és csak olyanok hívnak fel, akik feladatot adnak. Egy másik országba akarok költözni. Álnéven.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása