When the world must come together as one

2010.01.16. 22:57 - címkék: - 1 komment

Ha már kooperációról beszélünk, hadd reklámozzam az alábbiakat, ahol kereshetünk magunknak fuvart meg fel is ajánlhatunk. Klassz, szeretem, amikor az emberek kooperálnak. Erre és főleg erre kell menni.

via dr. Morcz

Days of our lives

2010.01.16. 20:08 - címkék: - 8 komment

Csomó mindent megtudtam ma az episztémikus vigilanciáról (például, hogy létezik), és a férjem azt énekelte reggel, hogy "nem akarok lavórt, csak egy barát kell" (lásd), valamint hogy "nem szól ránk a maszkmester". A nemzeti karakterhez pedig annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy amióta piros kabátom van és nem nézek nagyon szomorúan, a szórólapos fiú és a hajléktalan is angolul szólít le. Ilyenek vannak, meg drukkolok a buszvezetőknek, bár én magam egy szimpla zsebhippi vagyok és egyetemi szintű kurzusokat tarthatnék konfliktuskerülésből*, szimpatizálok azokkal, akik képesek kiállni az őket ért igazságtalanságokkal szemben, még akkor is, ha így korábban kell kelnem és fél órákat fagyoskodni a megállóban.

* Ez nem egy piaci rés véletlenül? Anti-asszertivitás-tréning feudális és/vagy kizsákmányoló rendszerekben dolgozó beosztottak számára? Meghirdessem?

(Vajon én találtam ki a "zsebhippi" szót? Szeretek szavakat kitalálni, és a múltkor is offenzívnak találtátok a "pihenésnáci"-t és kiderült az "internettudatos"-ról, hogy csupán kriptomnézia.)

But it won’t change my mind

2010.01.16. 13:04 - címkék: - 4 komment

A szakvizsgáról meg eszembe jutott, amikor itthon tanultam rá all day every day és kikapcsolódásképpen táncoltam a konyhában a szembeszomszédok legnagyobb örömére. Kedvenc konyhábantáncolós számom alább, Texas featuring Method Man & The RZA. Mi van mostanában a Texas-szal, létezik még?

The moment I jumped off of it

2010.01.16. 09:44 - címkék: - 15 komment

Az van, hogy amióta rájöttem, hogy a lelkem szabad és bármikor elmehetek erről a munkahelyről, munkamániás lettem, és mióta rájöttem, hogy pszichiátria nem létezik, elkezdett megint érdekelni. Fentieknek, meg még egyéb logisztikai és szociálpszichológiai tényezők együttes hatásának következtében a munkám éppenséggel a blogolás rovására megy, hát ez van, kíváncsi vagyok, meddig tart ez nálam. Ja, meg még az is van, hogy évekig tartó ínséges időszakot követően (de nem viccelek, tavaly kb. háromszor dicsértek meg és ebből kettő kedvenc Főnököm* volt) most hirtelen pozitív visszajelzéseket kapok a munkahelyemen, ami persze egy sokkal összetettebb dinamikának a része. Nem baj, korábban idézett horoszkópom szerint létezik józan ítélőképességem, ami klassz.

Inkább elmesélem, hogy voltam klassz kongresszuson, ahol többnyire különös témákról és cuki csecsemőkről volt szó. Például értesültem róla, hogy már a két napos csecsemők észreveszik, hogy őket ámulja-e egy arc vagy másfelé néz, és preferálják a bámuló arcot. Sőt, a csecsemők azt is tudják, hogy a rájuk irányított tekintet figyelemfelhívást jelent és ha ezután az anyuka (vagy egyéb bámuló) másfelé néz, akkor a néhány hónaposak már biztosan követik a tekintete irányát. Tehát ha azt szeretnénk elérni csecsemőnknél, hogy vegye észre a jobb oldalon lévő kutyust, akkor 1. szemébe nézünk, 2. esetleg plusz beszéddel vagy mutogatással ráerősítve jobbra nézünk a kutyusra. Ki hitte volna, igaz? Valamint megtudtam, hogy vélhetően hogyan fejlődik az arcfelismerő rendszerünk és hogy a csecsemőre irányított tekintet segíti az arcfelismerést (legalábbis erősíti az EEG-jeleit), kivéve autistáknál, ahol nem, és hogy ez esetleg alkalmas lehet autista vagy nagy kockázatú bébik szűrésére (tudniillik az, hogy EEG-t rakunk a fejükre és bámuljuk őket és nézzük a görbén az N170 hullámot).

De ez mind semmi, végre tudományos értékű magyarázatot kaptam arra a misztikus rejtélyre, hogy miért szeretek a férjemmel sorozatokat nézni és egyedül meg nem. Mindezidáig azt hittem, azért, mert mindketten lusták vagyunk és nem bírjuk felemelni a seggünket a kanapéról, de az igazság ennél sokkal összetettebb. Van ugyanis a joint attention, vagy magyar nevén közös figyelmi helyzet, ami elég béna, ezért sznob módon az angol kifejezést fogom használni. Azt jelenti, amikor két ember együtt néz/figyel egy harmadik valamit. A fogalommal már korábban is találkozhattunk ebben a blogbejegyzésben, amikor anyu a csecsemőre néz, majd mindketten a kutyusra, és együtt nézik a kutyust. Amikor felnőtteket vizsgálak fMRI-ben, és nézték, melyik agyterületük aktiválódik (jobban a többinél) a közös figyelmi helyzetben, azt találták, hogy a non-joint attention-től eltérő területekről van szó: vagyis ha ketten nézzük a kutyust, akkor egész más történik az agyunkban, mintha egyedül néznénk a kutyust. Bizonyos társas viselkedéssel kapcsolatos agyterületek aktiválódnak, plusz egy, a jutalom/örömérzéssel összefüggésbe hozható terület, és amikor a kísérlet végén kérdőívvel megkérdezték a résztvevőket, mennyire érezték jól vagy rosszul magukat a feladatok alatt, azzal is összefüggést találtak (magyarul a joint attention feladatokban érezték magukat jól, és ez összefüggött a ventrális striatum aktivációjukkal). A kutatók szerint ez azért van, mert ha egy másik emberrel együtt figyelünk valamire, akkor az már önmagában örömforrás/jutalom az agyunknak, és ezért szeretjük a mindenféle közös tevékenységeket, mint pl. együtt nézni a kutyust vagy a Middlemant (nem, a Middlemanről nem volt szó a kongresszuson, csak a kutyusról). Klassz, és majd nézzük meg a Sziget Nagyszínpad előtt közös figyelemben szinkronizálódó emberek agyát is, ha lesz rá megfelelő készülékünk.

Már az 5 hónapos csecsemők is tudják ezt, és nagyjából ugyanaz történik a fejükben, mint felnőttnél, amelyet NIRS-sel mutattak ki, ami Near Infrared Spectroscopy-t jelent és most hallottam róla először. Azt lehet vele mérni, hogy melyik agyterület működik éppen, de csak az agykéreg felső pár centijében, viszont cserébe nem kell betuszkolni a visító csecsemőt az fMRI-be, amit modjuk sose próbáltam, de úgy gondolom, némi logisztikai nehézséget okozhat. A NIRS csak egy bukósisak a fejre. Nem tudom, mennyire lehet megbízható.

Egyéb dolgok, amiket megtudtam a gyermeki lélekről: a modelltanulás, amikor valaki viselkedését utánozva tanul az ember, függ a helyzettől meg attól, hogy ki a modell (ki hitte volna). Meg hogy a csecsemők már 0-3 éves korukban máshogy reagálnak bizonyos hangrendű szavakra mint másokra (konkrétan azt szeretik, ha ismétlődés van a szóban, de nem mindegy, hogy az elején vagy a végén, de ezt nem fogtam fel teljes mélységben, mert egy nyelvészlány magyarázta obskurus nyelvésznyelven).

Lehet, hogy ezek triviális eredmények, és ki nem tudja, hogy a csecsemő a ritmikus gügyögést szereti és hogy jó érzés együtt nézni a kutyust, nekem ez tetszett a legjobban az egészben. Hogy végre túlléphetünk a sok életidegen hülyeségen, amit a csecsemőbe belemagyaráztak letűnt korok analitikusasszonyai, és nem vad elméletekről van szó meg a normál autizmus meg a paranoid skizoid pozíció szakaszáról**, hanem igazi csecsemők valódi viselkedéséről. Hála a jó istennek.

*Ja, igen, van itt némi nomenklatúrai zavar, mivel a korábban kedvenc Főnökömként emlegetett szereplő éppenséggel sajnos nem a főnököm, hanem egy másik néven emlegetett szereplő a főnököm. Nem baj, ez most így marad, legfeljebb majd amikor kiadom a blogomat Nobel-díjas mágikus realista regényben, akkor mellékelek egy szociometriai ábrát arról, hogy melyik José Arcadio Buendía melyik.

**Mert szakvizsgára nekünk még ezeket kellett tanulni, és pont, mire kezdtem felépülni a téma okozta poszttraumás stressz zavarból, beszélgettem Sulemiával a Presszóban, aki hamarosan szakvizsgázik és neki is ugyanúgy az eszement analitikusasszonyokat kell tanulnia 2010-ben, és ez ismét felzaklatott. És hamarosan pszichoterapeuta szakvizsgázni fogok, amire gondolom megint meg kell tanulni őket, és értem én, hogy akkor lehet kritizálni egy elméleti rendszert, ha már átláttad, de nekem ehhez semmi kedvem, én felszínes, kiragadott részletek alapján akarom kritizálni.

Let's hope

2010.01.13. 07:28 - címkék: - komment

"Nem kívánt változásokra számíthat, mind a munkájában, mind a magánéletében. Egy rövid, fordulatokkal teli időszak után vissza fogja nyerni józanságát és ítélőképességét."

Send your parents out of the room this is a kid's song

2010.01.12. 15:43 - címkék: - 2 komment

Tudok nemet mondani és van business smile-om. Felnőtt vagyok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása