I'm still the same

2010.04.04. 21:46 - címkék: - 4 komment

Ezt a számot szeretem most, az L. küldte, és jól eltalált vele. Az egész album tetszik egyébként, meg külön a videó is klassz.

Hogy mik vannak

2010.04.03. 16:00 - címkék: - 2 komment

"Kognitív idegtudományok", ez egy tétel a pszichoterapeuta szakvizsgán. A csoportterápia jellegzetességei. Az akut és elhúzódó gyász pszichoterápiája. A kognitív idegtudományok. A pszichoanalitikus módszer fő jellegzetességei.

- Sötét, viharos éjszaka volt - ezt fogom mondani, ha kihúzom ezt a tételt. - Miller és Gazzaniga*, mindketten még az előző esti buli miatt másnaposan, kedvetlenül és elgyötörten egy vacsorával egybekötött tudományos programra igyekeztek. Nagyjából a százezredik próbálkozásra végre sikerült taxit szerezniük. Fáradtan dőltek hátra a hátsó ülésen, egyikük sem vette szemügyre alaposabban az egyébként igen furcsa küllemű taxist. Ahogy az is elkerülte a kimerült tudósok figyelmét, hogy a műszerfalon villogó digitális óra a hetvenes évek helyett egy 2010-es dátumot mutatott. Odakint szakadt az eső, az ablaktörlő előtt minduntalan összefolytak a Times Square neonreklámjai. - Te George, neked van kedved menni? - Áh, hagyjál már. Egyáltalán, miről lesz szó? - Mittudomén, valami új, nemlétező terület. De talán a kaja jó lesz. - Kognitív idegtudományok - mondta valaki, de később egyikük sem emlékezett, melyikük volt az.
Itt jelentőségteljesen nézek majd a vizsgabizottságra, akik értetlenül néznek vissza. Percekig. Akkor megsajnálom őket, és segítek.
- A taxis.
Majd amikor továbbra is értetlenül néznek, kissé szótagolva, magyarázó hangnemben hozzáteszem:
- A taxis a jövőből jött. Azért tudta már, hogy mi a tudományterület neve. Mert a jövőből jött.

Vagy vajon mégis mire gondoltak, mit kellene mondani ehhez a tételhez.

*Asszem tartozom annyi magyarázattal, hogy tényleg ezek ketten találták ki a fenti kifejezést, méghozzá a legenda szerint egy new yorki taxi hátsó ülésén, miközben egy vacsira igyekeztek, és nem emlékeznek vagy nem hajlandóak elárulni, melyikük volt a kettő közül.

Keep calm and carry on

2010.04.03. 14:09 - címkék: - 2 komment

A férfiak azért feltétlenül csodálatra méltó lények, ezen gondolkodom, miközben klausztrofóbiásan botladozom a HMS Belfast gépházán keresztül a hajó gyomrába le meg föl. Az a képességük nyűgöz le éppenséggel, ahogy létrehozni képesek dolgokat, megvalósítani, kitalálni, felépíteni, teremteni, működtetni. Esetünkben konkrétan először a Tower hidat viktoriánus gépházával egyetemben, majd pedig egy hadihajót. Megtervezni, kitalálni, összerakni, működőképessé tenni, és aztán az északi sarkkörön mínusz ötven fokban rohangálni ugyanezeken a lépcsőkön, miközben a hajót nyilván dobálják a hullámok és közben a német haderők lőnek ránk. És akkor még utólag úgy nyilatkozni, hogy mennyire klassz volt a Belfast-on szolgálni, megtiszteltetés volt, és mindig jó volt a hangulat, a legvidámabb hajónak nevezték. Jó volt a hangulat. A második világháború volt, emberek, egy hajó gyomrában laktatok, az ellenség mágneses víz alatti torpedókkal jött, két négyzetméteres gyengélkedőben operáltak meg, ha megsebesültél, kint mínusz ötven fok volt, és jó volt a hangulat? Engem már az kiborít, ha egy órával korábbra állítjuk az órát, vagy ha reggel derül ki, hogy nincs otthon tej a kávémba. Lenyűgöző, bátor, csodálatos lények, mondom én.

A HMS Belfast tehát őfelsége hadihajója, jelenleg nyugdíjban horgonyoz a Temzén a Tower hídnál, és asszem 12 font rá a belépő. Ezért cserébe bejárható szinte az egész hajó, gépháztól a hídig. A termeket olyan élethűen berendezték, hogy az mármár bizarr: a rádiószobában teljesen élethű rádiósfigura, az orvosi szobában sebesültek (vegyük észre a sebész karján nézelődő kis patkányt is), a kantinban sanzon szól, a konyhában műanyag ételek és konkrét kajaszag. A hajón itt-ott kiállítás is van, egy a hajóépítés történetéről, egy pedig magáról a HMS Belfastról, régi tárgyakkal, ruhákkal, dokumentumokkal, meg a legénység visszaemlékezéseivel.

A Belfast 1937-ben épült, 1942-ben az északi sarkkörön kísért konvojokat a Szovjetúnióba, 1943-ban North Cape-nél részt vett a Scharnhorst német hadihajó legyőzésében, 1944-ben a normandiai partraszállásban, majd békefenntartó alakulatok részeként a Távol-Keletre vezényelték, és később még az ötvenes években a koreai háborúban is jeleskedett.

1963-ban nyugdíjazták, és mint minden ócskavasat, bezúzásra ítélték, de a megalakuló HMS Belfast alapítvány végül nagy nehezen kilobbizta, hogy múzeummá alakítsák és a jelenlegi helyén kössék ki. Engem lenyűgöz, nem is a történelem, hanem maga a hajó.

És némi trivia: a Neverwhere c. Neil Gaiman-regényben a Vásárt egy alkalommal a HMS Belfast-on rendezik.

Her Fearful Cemetery

2010.04.03. 12:54 - címkék: - 3 komment

Szóval megnéztük Londonban az összes nevezetességet, mert anyukám most először járt ott, kettőről fogok mesélni, a Highgate Cemetery az egyik.

A Highgate Cemetery-be azért megyek, mert ez a regény ott játszódik és érdekesnek hangzott. Viktoriánus temető, két része van, amelyeket egy utca választ el egymástól. A Highgate Cemetery East szabadon látogatható, gyakorlatilag egy szép park sírkövekkel, számtalan híres ember nyugszik itt, mint például Karl Marx, meg vele szemben Herbert Spencer, mely utóbbi a szociáldarwinizmus és a társadalmi kiválasztódás lelkes híve volt mellesleg. De engem nem ez érdekel.

A Highgate Cemetery West el van zárva a látogatók elől, amelynek fő oka a vandalizmus. Ez egy még működő temető, néha temetések vannak benne, meg gyászoló rokonok (ők kapnak bérletet), emellett műemlék: a Londonban működő hét vagy nyolc viktoriánus temetőből egyedül ez maradt meg teljes egészében, a többi helyére parkot vagy plázát építettek. (Ami azt illeti, most utánanéztem, és több is megmaradt, csak ez a legnagyobb/látványosabb.) A Highgate-et hatalmas kőfal veszi körül és az egészet eléggé vadregényesen benőtte a növényzet, fenyők, borostyán, mindez egy emberlakta település kellős közepén (London, 3-as zóna), nyilván ráugrottak az okkultisták. Kísérteteket sokat láttak a Highgate-ben, de a hetvenes években egy vámpír is lakott a temetőben, a jó londoniak vámpírvadászatokra indultak, sírokat borogattak fel, ördögűztek, tetemeket szedtek elő, médiafelhajtást szerveztek, szektásodtak, okkult mesterek keveredtek évtizedes vitába a témáról (lásd még). Megértem, hogy ki kellett őket tiltani valahogy.

Jelenleg a Friends of Highgate Cemetery nevű alapítvány vigyázza a helyet, adományokból és önkéntesekkel próbálják megakadályozni, hogy benője az egészet a növényzet. Hétköznapokon délután kettőkor, hétvégén naponta többször vezetnek körbe egyórás túrán a temetőben, csak ekkor teheti be a lábát szimpla földi halandó. Élve. 7 fontért. A mi vezetőnk egy elképesztően lelkes, helyes, fiatal, elképesztően britül beszélő leány, megmutogatja a legérdekesebb sírokat és történeteket mesél hozzájuk.

Itt van pl. Peter Robinson, akinek gyászruha-áruháza volt a Regents Streeten. A viktoriánus korban máshogy álltak a halálhoz, mint manapság: nem csupán az élet része volt, de jelentős része, a temetkezés látványos volt és sok pénzt és energiát áldoztak rá, a temetések pedig társadalmi eseménynek számítottak. Magyarul az ember nem vehette fel kétszer ugyanazt a ruhát. Ha ehhez hozzávesszük még a gyászolásra vonatkozó szigorú szabályokat, rögtön érthetővé válik, miért volt kereslet több emeletet elfoglaló, gyászruhát és kiegészítőket árusító üzletre. A férj halálát követően a nőknek egy évig kellett feketében járniuk, csak feketében, ékszer nélkül, majd további egy évig már szürkeárnyalatos ruhákat és fekete ékszereket is fel szabadott venni, de különféle időhatárok vonatkoztak gyermek, szülő, nagynéni, ángy, harmadunokatestvér és egyéb rokonok hallát illetően is. A feleség halálát követően a férfiak például három hónapig gyászolnak, ami fekete karszalag viselését jelenti. De a nemi szerepekről majd később. Amikor a gyászruházatra csökkent a kereslet, Peter Robinson egyébként hétköznapi női ruha árusítását is megkezdte. Az üzletet 1946-ban felvásárolta a Burton által alapított Arcadia Group, és a hatvanas években a Peter Robinson-láncot új néven és új célközönséggel élesztették újra: Topshop néven. A regents street-i Topshop helyén volt az eredeti Robinson gyászruha-áruház. Amúgy vettem a Topshopban egy klassz táskát. De ez mellékszál. A kiscsaj még számtalan érdekes történetet mesél, érdekes emberekről, akik itt nyugszanak, és ez így együtt igazán hangulatos, a növényzettel benőtt, és kis csapatunkat leszámítva teljesen néptelen temető, szemerkélő eső és a brit leányzó, aki történeteket mesél. Illegális bokszbajnokról (a kutyás sír), meg fogatversenyzőről, meg politikusról, meg szeretőkről.

A kijáratnál egy középkorú nő zöld bögrébe adományt gyűjt az alapítvány számára, meg egy idősebb fickó is körülöttünk kavar, adóvevőn beszélnek egymással, és külön vicces és kicsit szürreális, hogy ezt a helyszínt és ezeket a konkrét embereket egy regényből ismerem. Audrey Niffenegger a Fearful Symmetry írása közben a Highgate Cemetery-ben önkénteskedett és vezetett ugyanilyen túrákat, és a középkorú nő meg a fickó is konkrétan szerepelnek a regényben. Weird.

A leghíresebb építmény egyébként az egyiptomi stílusban épült Egyptian Avenue és a Circle of Libanon, aminek a közepén egy libanoni cédrus van, körben meg kripták. Nem sok képet csináltam, mert esett az eső, de azért néhány. Oké, és bocs, ennél többet már nem vagyok hajlandó szenvedni a freeblog képbeillesztő funkciójával, nem érdekel, hogy néz ki. Kattintásra nagyobbak.

And the weird world rolls on

2010.04.02. 07:23 - címkék: -

Rendben, belátom, megvannak az előnyei annak, hogy gátlásos könyvmolyból a társadalmi nyomás, a hiúságom, meg némi pszichoterápia hatására cipőmániás hisztérikává változtam. Vajon mi jön még ezután.

Back home

2010.04.01. 21:54 - címkék: - 2 komment

Londonban esett az eső és vettem magamnak egy Mind the gap feliratú tangát.

Főleg süti

2010.03.30. 22:24 - címkék: -

Most látom, hogy van megint segítsüti, a bevételt két koraszülöttosztálynak adják, és nagyon klasszul néznek ki a sütik, menjetek licitálni.

People are strange when you're a stranger

2010.03.30. 21:47 - címkék: - 2 komment

- Elnézést - mondja a pénztáros kiscsaj a szupermarketben az egy üveg sörünkre. - Nem adhatok el önöknek alkoholt, mert még nem vagyok tizennyolc, szólnom kell a supervisoromnak. - Int egy néninek, az odajön, beüt valamit a gépbe. - Köszönöm, és még egyszer bocs a várakozásért.

Stay calm and carry on

2010.03.30. 21:26 - címkék: -

Szakad az eső, veszekszem a húgommal, bűntudatom van, amiért veszekszem a húgommal, mindenhol turisták kérnek meg, hogy fényképezzem le őket. Megnézzük a HMS Belfastot*, körbemutogatom anyukámnak az összes nevezetességet (mert ő először van itt), turistáskodunk. Nincs kedvem még vásárolni sem. Jó, veszek egy Mind the gap feliratú tangát. A saját magam idegeire megyek, a saját ágyamat akarom, a normális énemet akarom, a feladataimat akarom, a hajszárítómat akarom, a körömlakklemosómat akarom, a derűs távolságtartásomat akarom.

*Hát az mennyire klassz, igazi hadihajó, volt a normandiai partraszálláson is, majd mesélek.

Stay calm and

2010.03.30. 21:26 - címkék: -

Szakad az eső, veszekszem a húgommal, mindenhol turisták kérnek meg, hogy fényképezzem le őket. Megnézzük a HMS Belfastot*, körbemutogatom anyukámnak az összes nevezetességet (mert ő először van itt), turistáskodunk, nincs kedvem még vásárolni sem. Jó, veszek egy Mind the gap feliratú tangát. Nyűgösködöm, szenvedek, a saját magam idegeire megyek, a derűs távolságtartásomat akarom, akkor is, adják ide, most.

*Hát az mennyire klassz, igazi hadihajó, volt a normandiai partraszálláson is, majd mesélek.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította