Put potato chips on a sandwich!!

2010.10.02. 12:50 - címkék: - komment

Volt ez a bejegyzés arról, hogy mennyi később használatba nem kerülő tudást tanítanak meg nekünk a középiskolában, ezzel persze nem igazán értek egyet, de nem erről akarok most írni. Hanem a probléma másik oldaláról, hogy bezzeg azt nem tanították meg a középiskolában, hogy hogyan kell vállalkozói igazolványt szerezni, hogy hogyan kell lakáshitelt felvenni, hogy a személyi kölcsönnél hogyan kell kiszámolni a százalékból, hogy a végén mennyit fizetsz vissza, hogy hogyan kell kitölteni egy adóbevallást, hogyan kell megfőzni a kávét a régi típusú kotyogós kávéfőzővel, hogyan kell rendesen kivasalni egy inget, hogyan kell leülni beszélni a főnököddel, hogyan kell képviselni az érdekeidet, hogyan kell biztosítást kötni, hogyan kell párkapcsolati problémákat megbeszélni, melyik orvoshoz kell menni ha fáj a lábad és melyikhez, ha depressziós vagy, illetve melyiket kell felhívni ügyeleti időben, hogyan kell nappali és esti sminket készíteni, hogyan kell szemfestékkel korrigálni a kissé lefelé lejtő szemzugokat és a karikákat, hogyan kell úgy felvenni a nejlonharisnyát, hogy ne szakadjon ki akkor sem, ha hosszú a körmöd, hogyan kell szépen manikűrözni, honnan tudhatod, melyik a bőrtípusodnak megfelelő alapozó, hogyan kell szépen feltűzni a hajamat, hogyan kell szeretkezni, bort tölteni, hátat masszírozni, hogyan kell helyesen spagettit enni, kinek hogyan illik köszönni, mikor kell kezet nyújtani, kivel kell tegeződni, kivel kell magázódni, hogyan kell hivatalos levelet írni, mikor kell nemhivatalos hangnemben írni a hivatalos levelet és fordítva, hogyan lehet megjegyezni az embereket valamennyire akkor is, ha nemlétező arcmemóriával születtél, hogyan kell eligazodni a térképen, hogyan kell becsekkolni a reptéren, mit vihetsz fel magaddal a gépre és mit nem, hogyan kell előadást tartani, hogyan kell kérdezni, hogyan kell válaszolni, honnan tudod, kik a barátaid, hogyan kell emberekben megbízni, melyik emberekben kell megbízni, hogyan kell embereket szeretni, hányféleképpen és melyiket hogyan és meddig és mennyire, hogyan kell haragudni rájuk és kifejezni a dühödet úgy, hogy azért agyon ne verjük őket, hogyan kell kibírni, ha rád haragszanak, hogyan kell megvédeni magadat, hosszú távra tervezni, hogyan kell dönteni, elhatározni, elköteleződni, melyik vitamint kell szedni, ha hullik és töredezett a hajad, hogyan kell fesztiválokra alkoholt becsempészni, hova kell állni koncerteken ha a hangzásra utazunk és hova, ha a látványra, mikor kell odaérni, hogy még beférjünk az első sorba, hogyan kell beosztani az idődet, hogyan kell magassarkúban járni, hogyan kell biztosra menni, hogyan kell megszervezni egy temetést, hogyan kell kibírni egy temetést, hogyan kell megírni egy cikket, mi számít megcsalásnak, hogyan kell leszedni a vízkövet a csempéről, hogyan kell mojitot csinálni, hogyan kell különféle fileformátumokat egymásba átkonvertálni, hogyan kell beállítani a wifit, hogyan kell tejszínhabot csinálni patronnal, mennyi borravalót kell adni, és mit kell tenni, ha a japán hegyvidéken túrázol, két hóleopárd követ és a katanád belefagyott a tokjába.

Semmit nem tanítanak azokban a középiskolákban. Semmit. Igen, szerintem is elég félelmetes, hogy az életben nagyjából mindent útközben kell megtanulni és kitapasztalni és másoktól ellesni és a saját bőrünkön kibírni. Nem, nem hiszem, hogy ezen az érzésen a közoktatás jelentős mértékben segíthetne.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása