Akarok írni a gyermekkori traumákról és a hamis emlékezetről, mert a múltkor több hete Manéla szóbahozta blogján, meg arról, hogy péntek este fél tízkor a szelfpszichológia Kohut utáni fejlődéséről hallgatni oktatást igenis hősies a részemről és ügyesen megfelelek általa az idealizált felettes énem elvárásainak, meg hogy vizsgáztam a mozgásterapeuta képzésből, ami jól sikerült, de sikerülhetett volna jobban is (mondjuk akkor, ha nem kérdezik azt a fejezetet is, amit nem olvastam). És akkor volt még az a héten, hogy D.-vel ültünk a Parázs presszóban és beszéltünk mintegy 3 órát könyvkiadásról meg pszichiáterekről, meg volt az, hogy pszichiáterekkel ültünk a kocsmában és beszéltünk pszichiáterekről. Nem tudom, már megint hogyan történt ez és mivel idéztem elő, hogy ennyi dolgom lett és megeszi az életemet a munka és nincs időm az erdőben sétálni, Sopronról már ne is beszéljünk, se aludni, se bulizni, se zenét hallgatni, se olvasni, jajjjistenemistenem, azt gondolná az ember (legalábbis Kohut biztos azt gondolná), hogy félek az ürességtől és ezért kell mindenfélével telepakolni minden percemet, de erről nincsen szó, én egy hónapig szabin voltam nyáron úgy, hogy nem utaztam sehová, csak lézengtem a napfényben meg néha elmentem futni vagy a kocsmába, én nem ismerem az ürességet, nem tudom, mi az. Vagy írhatnék a szeretetről is, számomra nagyon érdekes tapasztalat, hogy milyen volt mondjuk tinédzserkoromban megszeretni embereket és ismerni őket tíz meg húsz éve, és végignézni, mit műveltek azóta, és vajon milyen lesz majd amikor ezek az arcok hetvenévesek lesznek, akkor is állandóan felemlegetem-e még Charlesnak, hogy bezzeg amikor tizenhét évesek voltunk és elvittelek a buli után az apám kockaladájával és telihold volt és azon vitatkoztunk, hogy egy emberrel kell leélni az életedet, aki az első csókod, az legyen a gyerekeid anyja (ezt képviselte ő, jelenleg foglalkozásszerűen világutazó, ennek, ööö, párkapcsolati vonzataival együtt) vagy pedig mindenféle kalandokba kell keveredni és utazni és különben is egyedül akarok élni (én, jelenleg boldog házasságban a budapesti panelban); és hogy milyen teljesen másfajta dolog felnőttként megszeretni embereket, az is tök jó, dehát a szeretetről írni, mégis hová vezetne az, így is állandóan hippinek neveznek. És akkor kell még írni a heti adag ingyenkajáról is, az viszont kötelesség, a szeretetet most időhiány miatt megúsztátok, a répával töltött kelkáposztalevél elől azonban nincs menekvés, és egyébként rég akartam írni az Időről is, de arra már végképp sose volt.