Általában szoktam egy kicsit olvasni a nagy elméletalkotók életéről, mert úgy sokkal könnyebben meg tudom jegyezni az elméleteiket is. Nyilván semmi értelme sincs ennek, Melanie Klein projektív identifikáció-fogalmáról viszonylag keveset mond, hogy lánya, Melitta Schmiedeberg nem csupán nem ment el a temetésére, hanem aznap piros csizmában tartott előadást az ellen-analitikustábor összejövetelén, és a bolondság fogalmának történetéhez sem visz közelebb az a tény, hogy Foucault egy gonosz buzi volt, mégis szeretem ezt csinálni. Ezért elolvastam a Winnicott-könyvből a szerző pár levelét, amiket az akkortájt menő pszichoanalitikusoknak írt, és egy csomót röhögtem a Lacannak szóló levélen. Bár kevesen fogjátok szórakoztatónak találni, de akkor is. Az ember azt hinné, hogy Winnicott meg Lacan nyilván az átmeneti térről és az ottan nyüzsgő szimbólumokról értekeznek halandó számára érthetetlen nyelven, ehelyett a levél így szól:
Kedves Dr. Lacan,
((...Pár szó arról, hogy köszi, hogy Lacan franciára fordított egy W-tanulmányt.)) Egyébként a nevem két "t"-re végződik (Winnicott), de az ilyen apróságok nem izgatnak. (...) A feleségemmel együtt igazán nagy örömmel emlékezünk vissza arra a vacsorára amelyet az Ön lakásában töltöttünk el, amikor a lánya összetört egy üveg bort a konyhában!
Szívélyes üdvözlettel,
D.W.Winnicott
A mai nap megdöbbentő felfedezése azonban nem ez, hanem az, hogy Margaret Mahler Sopronban született és Sopronban is van eltemetve?! Erre igazán nem számítottam. Eredetileg Margitnak hívják.