De a legklasszabb dolog, amit tegnap felfedeztem, az a könyvtár. A mozgásterapeuta képzéshez ugyanis obskurus pszichoterápiás könyveket kell olvasni, amiket az elmúlt év során nagyjából beszereztem a különféle cuki könyvesboltos fiúk, könyvkiadók isten háta mögötti boltjaiban üldögélő kedves nénik, antikvárium-weboldalak és kiváló vadászösztönöm segítségével, de jövő héten vizsgázunk és még mindig nincs meg az összes könyv. Nyugalom, eddig is tisztában voltam a könyvtárak létezésével, tizennyolcéves korom előtt én nagyjából kiolvastam a soproni gyermekkönyvtárat és a felnőttnek is egy részét, és a sote egyetemi könyvtárat is használom, bár inkább a honlapjukat, mint magát az épületet. Ugyanis nekem kellenek a könyvek, én hajlandó vagyok belátni, hogy az emberek kölcsönben vannak nálunk, szerepelnek egy darabig az életünkben, aztán eltűnnek, a könyveket ellenben szeretem megvásárolni és odahaza tárolni polcokon. Ezért élek Budapesten 15 éve úgy, hogy a Szabó Ervin Könyvtárba még sosem tettem be a lábam. Eddig. Kiderült ugyanis, hogy az említett pszichoterápiás könyvek (egy Bálint, egy Stern és két Winnicott, meg egy Damasio pluszban hobbiból) nem kaphatóak, nincsenek meg a sote egyetemi könyvtárában, megvannak viszont a Szabó Ervinben, kénytelen vagyok elmenni értük oda.
isolde (szégyenkezve): - Jó napot, még sosem jártam itt és könyveket szeretnék kölcsönözni, mi a teendő?
Kedves lány a pult mögött (hasztalanul próbálja elkendőzni megrökönyödését): - Sosem?
isolde (lesüti a szemét).
Lány (bizonytalanul): - Akkor... olvasójegye sincsen nálunk?
isolde (lesütött szemmel nemet int).
Lány (időközben visszanyerte a lélekjelenlétét): - Akkor be kell iratkoznia, ott szemben a kollégámnál, azután pedig a második emeletre menjen fel, ott a szabadpolcos részen vannak a kölcsönözhető könyvek.
isolde: - Jó napot, szeretnék beiratkozni.
Fiatalember a pult mögött: - Járt már nálunk?
isolde: - Nem, még sosem.
Fiatalember (elkerekedett szemekkel): - A fiókkönyvtárainkban sem?
isolde: - Nem.
Fiatalember: - Akkor benn sincs a rendszerben?... Töltse ki ezt, kérek egy személyi igazolványt. Hány hónapos tagságot szeretne?
isolde: - Három.
Fiatalember (meglepetten): - Csak három? Az kétezer forint lesz. - Kitölt, beír. - Tessék, itt az olvasójegye.
isolde (zokogásban tör ki): - De kérem, értse meg, ez nem azt jelenti, hogy én nem olvasok, én nagyon is sokat olvasok, csak meg szoktam venni a könyveket, és egyébként is, én vidéki vagyok, én a fiatalkoromat Sopronban töltöttem és ott sokat jártam könyvtárba, engem ott az összes könyvtárosnéni személyesen ismert, én tudom, mi a könyvtár, én tudom, mi a könyv, én szoktam olvasni (zsebkendőt vesz elő, szánalmasan orrot fúj), és nem azért iratkozom csak három hónapra, mert soha többet nem karom betenni ide a lábamat, hanem mert csak kétezer forint van nálam készpénzben, és abból csak annyi jön ki... (olvasójegyét szorongatva sírva elrohan).
Ehelyett mosolyogva azt mondtam, hogy "értem, köszönöm, és meg tudná mondani, hol jutok fel a második emeletre?"
Fele könyv kölcsönözhető, másik része csak helyben olvasható, a kölcsönözhetőeket elhozom, és bámészkodom még egy kicsit a könyvtárban. Én a könyvtárakat eddigi életemben könyvek kölcsönzésére használtam, a soproni könyvtár olvasóterme ugyanis sokkal ridegebb és kényelmetlenebb volt, mint az otthoni ágyam, íróasztalom, a kertünk vagy épp a padló. Azóta meg mindenféle helyeken olvasok, a metrón, otthon a kanapén, kávézókban, itt-ott, mindig megzavarnak, mindig közbejön valami, hazajön a férjem, végez a mosógép, megérkezünk Árpád Híd metrómegállóhoz, elfogy a tejeskávém, csörög a telefon, meg kell néznem az emailjeimet. Még a Budapest-Sopron vonatút a legjobb, ott csak a kalauz szokott jönni, és csak néha vannak zajos gyerekek. A könyvolvasás mindig egy kicsit olyan, mint az alvás, nagyon szeretem, de egy luxus, amire a jelenlegi életemben nincs idő és nincs tér sem, amit minél kevesebb ideig és minél hatékonyabban kellene művelni. Ezen a helyen pedig több emeletnyi termek vannak direkt azért, hogy ott az ember olvasson. Azért építették őket. Hogy könyveket olvassanak benne. Ez a funkciójuk. Ó, istenem, vannak helyek, ahol senki sem zavarhat meg olvasás közben, mert direkt arra valók. Direkt csend van és asztal és székek vagy fotelok és könyvek. Arra valók, hogy olvassanak bennük. Az olvasásnak létjogosultsága van. Persze, a sote könyvtárban is van olvasóterem, vannak, akik ott tanultak vizsgaidőszakban vagy folyóiratokat olvasnak, én a kolesz tanulószobájában tanultam és a folyóiratokat online olvasom (ha éppen), azt se tudom, hogy néznek ki a valóságban. Persze, tudtam én, hogy vannak a könyvtárakban olvasótermek és az emberek ott olvasnak, de valahogy mégis az volt a hiedelmem, hogy igazi olvasótermek csak Szerb Antal-regényekben léteznek a British Museum könyvtárában. Erre tessék. Le vagyok nyűgözve.