Úgy látom, nem vagyok túlzottan bloggerkedős fázisban, meg akartam írni, hogy egyes elrugaszkodottabb kollégáim elmélete szerint Trianon miatt vagyok pletykás (anno a soproniaknak viszonylag kevés információ birtokában arról kellett dönteniük, hogy melyik országhoz akarnak csatlakozni, és a kielégítetlen információéhség benne maradt a soproni kollektív tudattalanban, vagy valami ilyesmi), meg hogy voltam kontakttáncon, most épp ez a legújabb hobbim, éljen a nonverbális szelfreprezentáció, és a Tűzraktér meg milyen egy fura hely, valamint, hogy képalkotó vizsgálatok szerint agyunkban jutalomértékűnek számít, ha szép nőkről, klassz autókról vagy sok pénzről készült képeket nézünk, illetve a saját hibák külső attribúciója, vagyis amikor megmagyarázzuk, hogy nem is mi csesztük el adott dolgot-helyzetet, hanem valamilyen másik idiótának és/vagy a körülményeknek vagyunk az áldozatai. Ez tényleg milyen szép, már ismertem, csak most megint szóba jött.
Hogy milyen klassz volt lejönni az áramszünet miatt vaksötét néptelen tízemeletes ház lépcsőházában és arról fantáziálni, hogy mi lesz, ha végtelen számú emelet és forduló van és csak megyek lefelé és lefelé és lefelé, míg ki nem fogy a világítós kulcstartómból az elem.
Hogy állandóan az van, hogy sok egymást követő pszichoterápián és a laikus valóságban is sok egymást követő ember elmondja, hogy értéktelennek érzi magát meg rosszabbnak a többinél, és ez egyébként miért jó nekünk meg honnan ered és miféle evolúciós haszna van a negatív önképnek? Egyáltalán mióta foglalkoznak az emberek ezzel ilyen mértéktelenül, hogy önértékelés, régen is ez ment? Ó, nem tudtam elsőre tüzet csiholni a kovakővel, csúnyán nézett rám az a pávián, nem vagyok olyan értékes, mint a szomszéd ősember? Mióta, és főleg, miért ekkora issue az önképem? Rendben van, azt én értem, hogy fontos, hogy ne legyek totál értéktelen a törzs számára, mert akkor esetleg otthagynak a bokorban a kardfogú tigrisnek vacsorára, de ez a cizellált huszonegyedik századi nyünnyögés, hogy tökéletesen normális emberek tökéletesen indokolatlanul szenvednek amiatt, hogy nem érzik magukat értékesnek, erre most miért van szükség? Kinek jó ez? Ez kinek az érdeke? Ki áll emögött?
Ezen a héten (ez az ötödik hét) csak egyszer voltam edzeni, mert minden este későn feküdtem le és minden reggel szakadt az eső (vegyük észre a külső attribúciót, én ugyan nem vagyok lusta vagy fegyelmezetlen, a körülmények okolhatóak, már érzem is a dopamint a nucleus accumbensemben), de még nem estem pánikba, az pedig direkt jó, hogy hideg van, mert így hordhatom a Zsuzsi nénitől örökölt klassz türkizkék átmeneti kabátot júniusban.