Átgondolom az életem, ebben az évben ez, úgy tűnik, gyakori. Elromlik az mp3-lejátszómon a gomb, vagyis most már mindig random adagolja a szomorú női énekeseket és a futószenét, ez aztán oda vezet, hogy táncolok a mozgólépcsőn, kövér japán fickó vigyorogva integet. Majd elmondja otthon, hogy srácok, az a Budapest az milyen vidám egy hely, ott nők táncolnak a mozgólépcsőn. Gyerekes viselkedésemmel romboltam az országimázst, bocsánat.
Keresztülvonatozunk a fél országon. A fél országot víz borítja meg néhol pipacsok. Napozunk is, meg sétálunk hatalmas platánfák alatt, meg lubickolunk vízben, meg iszunk nagyon rossz bort. Meg röhögünk a német viva tévén, ahol német felirattal nyomnak klipeket. Denn wenn es dir gefallen hat, dann hättest du mir einen Ring anstecken sollen. Késik a vonat negyven percet hazafelé. Valójában nekem teljesen megfelelne, ha az élet annyiból állna, hogy random zenéket hallgatok egy vonaton és nézek ki az ablakon és süt a nap.
Valamint megfáztam. "Fáj a torkom, vajon mit nem akarok elmondani."