Régebben, középiskolában József Attila-rajongó voltam, olyannyira, hogy szociális fóbiás létemre elmentem Hajnalkával a szavalóversenyre is, biztos nagyon cuki lehetett, amikor fehér férfiingben és sötétbordó rúzzsal elszavaltam a Nagyon fáj-t tizennyolcévesen. Még az utolsó pillanatban sem tudtam, hogy ezt fogom-e mondani, vagy a Karóval jöttél-t, de aztán úgy döntöttem, egyszer élünk, meg különben is épp elhagytak és a srác új nője is részt vett a szavalóversenyen, és persze csodálatosan szavalt a ribanc. De nyugalom, a lényegre térek: költészet napja van, hallgassunk Ágnes Vanillát.