Milyen "dedicated" (elhivatott) vagyok, azt mondta rám a brit kutató még a CEU-s kongresszuson, amikor szóba jött, hogy mozgásterapeuta képzésbe járok péntekenként öttől tízig kéthetente, évekig, és akkor mindjárt integráltam is a személyiségembe, és elhatároztam, hogy tényleg, tulajdonképpen nem azért lakom én nyomorult panellakásban és nem azért nincs autóm és nem azért nem töltöm az időmet sporttal, kirándulással és regények írásával, mert egy lúzer vagyok, hanem mert dedicated vagyok. Mennyivel jobban hangzik.

Kizárólag azért kellett most ezt leírnom, mert annyit dolgoztam már ezen a héten és hó vége van és Sopronba szeretnék menni már ma este és/vagy korán lefeküdni, és ehelyett mindjárt el fogok menni a kib...tt mozgásterapeuta képzésre öttől tízig és fizetek érte egy rakat pénzt, komolyan szinte fizikai fájdalmat okoz már maga a gondolat is, és ki találta ki egyáltalán ezt a hülyeséget, hogy én el akarom ezt végezni. Ja, hogy én.

Niké apja egyszer kifejtette nekem (amikor jelentkeztem a kertrendezésre és az asszertív tréningre is, amely kettő pontosan egyidőben zajlott két különböző helyszínen), hogy az velem a baj, hogy nem tudom eldönteni, mit akarok, de ez tévedés, én pontosan tudom, hogy mit akarok, kertrendezésre akarok menni ÉS asszertív tréningre. Én nem vagyok hajlandó eldönteni, hogy akkor most tudományos karriert akarok, vagy mozgásterapeuta akarok lenni, vagy írni akarok, vagy pesti nő akarok lenni vagy soproni lány, mert mindegyiket akarom és kész. Most hétvégén pedig fenn akarok maradni Pesten és ruhákat szortírozni és olvasni, és Sopronba akarok menni, Brennbergbe, mert megígértem magamnak, és egyedül lenni, mert szeretek, és a barátaimmal