A hetedik ne magad légy

2010.02.12. 17:14 - címkék: - komment

Az van, hogy alapvetően nem szeretem a láncjátékokat, de zephyr-t meg bírom, úgyhogy megcsinálom félig. Tehát köszönöm a kreatív blogger díjat, képünkön.

Hét dolgot kell elárulnom magamról (gondolom, hét olyat, amit még nem árultam el? hát az nehéz lesz ennyi év után). Ímhol.

1. Van egy szemölcs a talpamon, amit tegnap megfagyasztottak sátáni bőrgyógyászok, és azóta nem tudok járni.

2. Mindig azzal menőzök (menőzöm?), hogy nem tévedek el, de igazából simán volt már rá példa közterületen is, épületek belsejében pedig azonnal eltévedek.

3. Azt gondolom magamról, hogy ugyan lehet, hogy egy csomó mindent az életben elismeréskeresésből csinálok, csakhogy remek érzékkel választom ki azokat az embereket, akiknek az elismerését keresem. Ahhoz, hogy végül nagyjából olyasvalamit csináljak, ami klassz és/vagy amit amúgy is szerettem volna. Ez a trükk.

4. Azt is gondolom, hogy ismeretterjesztő irodalmat kellene írnom laikusoknak, mert egyrészt imádok okoskodni, másrészt a legbonyolultabb témát is el tudom magyarázni teljesen közérthetően és annyira leegyszerűsítve, hogy a téma eredeti szerzője keservesen zokogna a hallatán.

5. 32 évig nem játszottam semmilyen számítógépes játékkal, de még aknakeresővel meg passziánsszal sem, pedig két éve karácsonyra vett nekem a férjem egy kontrollert az X-boxhoz. Nagyjából két hete pedig valamilyen különös indíttatásból kipróbáltam, és legalább tizenöt percig próbálgattam, hogy kell mozogni és alienekre lőni, és bár akkor megjött a vacsi és nem folytattam, de azt hiszem, a szüzességemet elvesztettem ezzel. Vagy ez még csak petting volt és nem vesztettem el, csak akkor, ha végigjátszom egy pályát?

6. Dolgok, amiket meg akartam csinálni 30 éves korom előtt és nem teljesítettem: bungee-jumping, és az a szörnyű, hogy már nem is fogom soha, mivel a szemész ettől igen határozottan és örökre eltiltott.

7. Egyáltalán nem adtam fel, hogy megírom a Brennbergbányán játszódó meseregényt, amit egyszer elkezdtem, illetve a háromgenerációs családregényt, amit nem kezdtem el. Ehelyett azzal ámítom magam, hogy jelenleg nem az írásról szól az életem, de majd eljön annak is az ideje.

Tovább kell ezt adni hét bloggernek, de én nem fogom, mert antiszociális köcsög vagyok szerintem az hülyeség.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása