Hárman állnak előttem a postán, és nem halad a sor. Egy idő után még nekem is feltűnik, és megszemlélem, mitől nem halad a sor. A sort az ablaknál álló Néni tartja fel, aki szemmel láthatóan a 20. sz. elejéből érkezett időgéppel, rózsaszín kalapkát és berakott hajat visel. És rózsaszín kabátot. És valamivel szöszmötöl a postáskisasszonnyal.

Konkrétan bélyeget választ a feladandó levélre. Amikor belehallgatózom a jelenetbe, a Néni épp jóváhagy két, a postáskisasszony által javasolt kompozíciót, a harmadik borítékra pedig némi mérlegelés után a Horthy Miklós-os bélyeget választja.

A mögötte álló két asszony hangosan sóhajtozik, szemét forgatja, mire a Néni hátrafordul és mindenfajta bocsánatkérő hangsúly nélkül azt modja: "Ez a posta. Itt bélyeget árulnak." Az asszonyok tovább forgatják a szemüket, különben feleslegesen. Ez a posta, itt várakozni kell, a postán mindig sorbaállni kell és várakozni, az emberek mégis csodálkoznak és a szemüket forgatják,