Lassan megint új életet kezdek, ehhez keresnem kell új edzőtermet, mert a régi bezárt, és azt találtam ki, hogy arra a helyre fogok járni, ahová egyetemista koromban jártam. Ma elmentem felderíteni, hogy létezik-e még és milyen, és hű, nagyon durva időhurok.
Egészen pontosan ugyanolyan, mint tíz évvel ezelőtt. Kb. nyolc évvel ezelőtt jártam ott utoljára, és már rég elfelejtettem a pontos helyét is, de ugyanaz a bolt van mellette, ugyanazok a táskák vannak a kirakatban, ugyanazok az unott csajok ülnek a recepción, pontosan ugyanazok a kék műbőr kondigépek vannak, és ugyanaz a szőke visító hangú csaj tart aerobicórát, mint amikor harmadévben a kórélettan vizsgám előtt azt mondtam a többieknek igen lazán, hogy "én majd megyek elsőnek, mert oda akarok érni fél 11-es aerobicra", és ezt véletlenül meghallotta az akkor érkező vizsgáztató, és utána jól megszívatott igen szigorúan feleltetett. Majdnem kettest kaptam, amire én azt mondtam, hogy "jézusom, még sosem kaptam kettest!", és ezért végül hármast adott. Később egy másik tantárgyból ez a csaj lett a gyakorlatvezetőm, feminista kutatási témája volt, és nagyon kedveltem. Valamiért kedvelem a szigorú nőket.
Vagy amikor ellopták a táskámat benne a frissen vásárolt tízalkalmas aerobicbérlettel, amiről még egy alkalmat sem használtam el, és hiába mentem vissza sírva, nem adtak másikat. A táskámat, ami egy maci alakú hátizsák volt, a Café Verdi nevű puccos cukrászdában lopták el szombat délelőtt, ahol tejeskávé felett Barni csodálatoskék szemeiben gyönyörködtem ahelyett, hogy a holmimon tartottam volna a szemem. Benne volt az összes papírom meg pénzem meg koleszos belépőkártyám, a rendőrségen pedig egy Jakab nevű, igen kedves rendőr fiatalember vette fel az adataimat, akivel egy napon születtünk. Aztán járhattam szakadó esőben a népességnyilvántartóba, mert kiderült, hogy személyi számot igazoló igazolás nélkül nem lehet pótolni a papírjaimat (vagy valami hasonló kafkai fordulat, nem emlékszem pontosan). Éppenséggel Freud-ot olvastam akkoriban, azt írta, hogy ha egy tárgyat elveszítünk, annak tudattalan oka van, és én elvesztettem a fiúmtól kapott hátizsákot, miközben az exfiúmmal kávézgattam, úgyhogy rájöttem, hogy ennek biztos valami tudattalan oka van. Pedig tényleg csak kávéztunk.
Vagy amikor - évekkel később - azt mondtam a fiúmnak, hogy aerobicozni megyek, és el is indultam irányba, csak aztán mégse oda mentem, de ez egy másik történet, amelyet itt nem részleteznék, és amelyben többrendbeli megcsalás és megcsalatás, katedrálisok árkádjai alatt történő leánykérés, görények, virágcsokrok, a Ji King, valamint rengeteg százas csomag papírzsebkendő játssza a főszerepet.
Többnyire fiatal voltam és naiv és hosszú barna hajam volt és komolyabban vettem magam, mint manapság.
Szóval ide fogok járni újéletkezdésképpen jövő héttől.