Három db zsíros kenyeret és egy mézes kenyeret ettem ma vacsorára. Szemernyi kétségem sincs afelől, hová fog vezetni a mértéktelen spórolás: pénzes, kövér maca leszek hónapokon, mit hónapokon, heteken belül.
Jó, nem, mert taláncsak elkezdenek itthon is növények teremni végre. Az a szerencsés alkat vagyok egyébként, aki sokkal jobban szereti a jégsalátát és a friss lazacot, mint a csülköt meg a rántott húst, és a barna kenyeret jobban, mint a fehér kenyeret, szóval valójában iszonyú egészségesen bírok élni, amikor van rá mód. De most ez ennyire komoly, hogy az olcsó kaják egészségtelenek, az egészségesek pedig drágák? Ez azért elég szörnyű így a magyar népesség egészébe belegondolva. Plusz hiába oktatjuk a népet az egészséges életmódra, ha úgysincs pénzük megvenni. Vagy csak fantáziátlan vagyok, és kétszáz forintból remek egészséges vacsorákat lehetne összerakni? Én magamtól a fagyasztott spenótig jutottam. Ne, kérlek, ne mondjátok, hogy menjek a piacra, most voltam, csak hagyma van meg krumpli meg fejtettbab.
Még az is volt, hogy felhívtak gyógyszercégtől, akarok-e nekik dolgozni, és nem is orvoslátogatónak akartak, hanem az eggyel magasabb beosztásba. Mondtam, hogy nem. Mondjuk éppenséggel ez sem az a munka, amit szívesen csinálnék, mert legszívesebben csak döglenék a tengerparton jazzénekesnő lennék pszichiáter és pszichoterapeuta lennék, de azért megörültem. Tudniillik annak, hogy ha esetleg végképp úgy érzem egyszer, hogy nem bírom ezt a terhelést és/vagy az anyagi helyzetemet, akkor elvileg lenne lehetőségem más irányokba menni, még ha az nem is a kedvenc irányom.
Azt gondolom, hogy akkor fog csak valóban felmerülni ez a kérdés, ha gyerekem lesz, mert addig végülis elvagyok én így, hogy sokáig dolgozom és nincs pénzem, de azt csinálom, amit szerettem volna. Akkor meg majd bejön az a szempont, hogy a gyerekre egy csomó pénzt kell költeni, és hogy találkozni is kéne vele néha, és akkor már nem dolgozhatok ilyen lazán estébe nyúlóan, pláne ügyelet. Igazából meg ki tudja, lehet, hogy ez nem is így van, csak én elképzelem valahogy a szülőséget, közben meg tök más.
Mindegy, ezt csak azért írtam le, mert azzal akartam villogni, hogy milyen hősies és elkötelezett vagyok még mindig, és versenyképes állásajánlatokat utasítok el csupán azért, hogy embereken segíthessek és ne kelljen kosztümben járnom dolgozni.
És akkor a rangos szakmai rendezvényen meghallgattam egy pár remek előadást, és aztán odaértünk ahhoz a részhez, hogy a stressz csökkenti, míg az ingergazdag környezetben végzett rendszeres sportolás növeli a hippocampus térfogatát, és akkor a kávészünetben szépen kivettem a kabátomat a ruhatárból és elmentem az edzőterembe és futottam negyven percet.
Mondjuk iszonyú sokan voltak, minden gépre jutott legalább kettő tökéletes felkarú fiatalember, de legalább ingergazdag.
Azon gondolkodom egész héten, hogy én most hazudok-e magamnak vagy naiv optimista hippi vagyok-e megint. Arra lettem figyelmes, hogy egész héten, nagyjából minden egyes páciens és néhány nem-páciens elmondta nekem azt, hogy az életben az úgy megy, hogy közel engeded magadhoz az embereket, aztán csalódsz bennük. És "én már annyit sérültem és annyi embert közel engedtem és annyit csalódtam, és olyanokról kiderült, hogy valójában milyenek, akikről sosem gondoltam volna és akikben megbíztam volna, és erre tessék." Komolyan az az érzésem alakult ki, hogy a világ így működik és én valamit nem veszek észre. Még sose volt olyanom, hogy valakit így Közel Engedtem Magamhoz és aztán meg Csalódtam Benne. Aztán rengeteget agyaltam ezen, és akkor végülis sikerült találnom egy példát, amikor valakivel kicsit összebarátkoztam, és aztán igen elcsodálkoztam későbbi tettein, de valahogy arra sem illik a csalódás kifejezés, hát ez van, ő ezt a hibát követte el, természetéből adódott, teljesen nyilvánvalóan nem azért tette, hogy engem megbántson. De ennyi. Nem tudok felsorolni több ilyet, és miért nem.
Végtére is az alábbi lehetőségek merülnek fel:
1. Android vagyok és a csalódás érzését elfelejtették belém programozni
2. Soha senkit nem engedtem még közel magamhoz, ezért nem volt rá esély, hogy ezt megtapasztaljam. Amire én azt hittem, hogy "közel", az nem a standard, normál közel, hanem annak nyomába sem ér.
3. Valaki cannabist adagol az ivóvizembe, és folyamatosan annyira be vagyok lazulva, hogy lehetetlen bármivel is kiakasztani. Béke, testvér.
4. Szakmámból adódóan igen magas az ingerküszöböm az emberek hibáira és egyéb szerencsétlenkedéseire, és minden hülyeségnek hallottam már úgyis a százszorosát, nehéz olyat mondani nekem, amitől Csalódom.
5. Nagyra értékelem az emberi kapcsolataimat, ezért toleráns vagyok bennük / túlságosan ragaszkodom a barátaimhoz, ezért bármit elnézek nekik mosolyogva.
6. Eddig a Véletlen folytán elkerült az ilyesmi, még fiatal vagyok, és a soksok Emberekben Való Csalódás még mind előttem van és ezután fog következni.
7. Rengeteget csalódtam az emberekben, csak elfelejtettem, mert valaki cannabist adagol az ivóvizembe és az a memóriát is rontja.
Az lesz, hogy nincs pénzem, mint az köztudott, így reklám van a blogomon, amiért kaját kapok majd, és hetente meg is írom, milyen az a kaja. Légyszi, ne gyűlöljetek. Baromi kíváncsi vagyok amúgy, mivel elképesztő ételkompozíciók szerepelnek a heti étlapon, ti. olyanok, amik a valóságban nem létezhetnének, mint például sárgarépás lencsevagdalt karalábé-cékla salátával medvehagyma olajjal. What? De az az igazság, hogy a menzánkon komolyan semmi normális kaja nincs, ezért én évek, ismétlem, évek óta minden egyes napon rántott halat eszem (az a klasszikus, menzai rántotthal), amikor fogyózom, akkor zöldkörettel, amikor nem, akkor fél adag sült krumplival, és még olyanokkal szoktam cifrázni, hogy 1. hozok mellé otthonról salátalevelet, 2. teszek mellé erős pistát, 3. teszek mellé ketchupot, 4. teszek mellé ketchupot és erős pistát és ezeket összekeverem egymással. Évek óta. Nagyjából kéthavonta bepróbálkozom valami mással, ilyen "hátha azóta jobb lett a rakott zöldbab, hogy utoljára ettem", de nem, rosszabb lett. Úgyhogy az az igazság, hogy bármiféle ételt, ami kissé megtöri a rántotthal-szériát, változatosságot és izgalmat hoz a mindennapjaimba, és nincs benne túl sok pacal, kelbimbó vagy kókusz, örömmel üdvözlök.