Reggel a munkahelyemen ébredtem ügyelet után, még elintéztem egy-két dolgot, aztán ácsorogtam a kezelőben, szedret és áfonyát eszegettem dobozból, nézegettem a hétfői káoszt, és élveztem, hogy én ennek már nem vagyok része, hiszen szabin vagyok. Be kéne mennem néha ezt csinálni, tök jó volt.
Meg leveleztem a Salad Hut nevű hellyel, hogy mondják már meg, szerintük milyen idő lesz november-decemberben. Ez egy Katharina nevű svéd csaj, meg a thai férje, akik Koh Phanghanon üzemeltetnek bungalószállást jópár éve (és konkrét szcénikus emlékem van a yellow curryjükről, tudjátok, az érzelmileg hangsúlyos élmények élénkebben, több érzékszervre kiterjedve tárolódnak), szóval arra jutottam, hogy mivel ott élnek, tudniuk kell. Persze, azt írták, kiszámíthatatlan, de nem baj, mert nekem attól van jó kedvem, hogy ez a hely létezik és én csak úgy ügyeletből a kórházból emailezek a paradicsomba és válaszol nekem Katharina onnan. Hogy az élet nem csak panellakás* és egészségügy, hanem trópusi naplemente függőágyból meg pálmafák között robogózás meg koktélok meg pad thai meg banana pancake.
Meg ginger tea. Meg thai masszázs. Meg az a pillanat, amikor az ember kilép a légkondicionált bangkoki reptér ajtaján.
*Ahol épp fúrnak, de ezen nem lepődünk meg.