Különben meg szomorú vagyok ma, mert esik az eső, de főleg mert ebben a hónapban egy csomó pénzt félre akartam tenni a nyaralásra, de nem tudtam mégsem, ami részben fegyelmezetlenségemnek köszönhető (három hónapig írtam a kiadásaimat, júniusban pedig nem), másrészt pedig a jövedelmemnek*. Most mi van, olyan régen sírtam már amiatt, hogy keveset keresek, pedig azóta sem keresek sokkal többet, viszont annak egy jelentős részét még mindig befizetem azokra a hitelekre, amiket akkor vettem fel, amikor még ennél is kevesebbet kerestem.
Milyen furcsa lehet úgy élni, hogy az embernek nincsenek tartozásai, hanem megkapja a fizetését, oké, befizeti a számlákat, de a többi az övé? És abból félretesz, és akkor félretett pénze van? Lélektanilag biztonságos érzés lehet. És persze valamelyest ráfoghatom a helyzetet siralmas fizetésemre és arra, hogy a szüleim nem vettek nekem lakást és kocsit az érettségire, de tény, hogy én is tehetek róla, hogy valahányszor sikerült százötvenezer forintot megütő összeget összevakarnom, azonnal elutaztam belőle minimum egy másik földrészre, pedig előtörleszthettem volna belőle lakáshitelemet és személyi kölcsönömet és folyószámlahitelemet, és egyáltalán nem bántam meg, szóval itt bezárul a kör és csendben maradok.
*Jesszusom, nehogy bekommentezzétek itt nekem a hálapénzt, mifelénk nem dívik igazán ez a szép szokás. Ámbár nemrég kaptam egy pácienstől egy vaddisznólábat, még ott van a fagyasztóban.