Oké, ma szinte kivétel nélkül az összes betegem rosszabbul lett, kiderült, hogy egyáltalán nincs rendben a benyújtott absztraktom, kiderült, hogy a főnököm sokkal ügyesebben diagnosztizál nálam... mi is volt még? Nem tudom, ma valamiért félóránként kiderült rólam, hogy alkalmatlan vagyok. Ja és felületes szemlélő számára esetenként még csúnyának is tűnhetek. Egyetlen dolog sikerült ma, hogy bejelentkeztem fodrászhoz, bár ha jobban belegondolok, nem, még az sem, mert nincs még konkrét időpontom, csak azt mondta a fodrászcsávó, hogy még visszahív, de ez legalább nem az én hibám.
Lehet, leírom százszor a címben szereplő mondatot. A legtöbb elcseszett dologban persze nem én hibáztam vagy nem rajtam múlt vagy más se tudta volna megcsinálni, sőt, de ha bizonyos mértékben hibáztam, akkor jogom van és viselem.
Egyébként az van, hogy engem irtózatos és oktalan módon idegesítenek az ügyetlen, szerencsétlenkedő nők, sokkal jobban az indokoltnál. Az ügyetlen, szerencsétlenkedő férfiak is tudnak néha idegesíteni kicsit, de ez nyomába sem ér a nőkének, a férfiakon némi enyhe fölényeskedés kíséretében segítek ilyenkor, a nőkre meg csak dühös leszek. És a múltkor a Filozófus magyarázta nekünk Jungot, és amikor az Árnyéknál tartott, akkor magyarázott valami olyat, hogy az az embertípus vagy viselkedés, amit nem bírunk másban, az jó eséllyel az a személyiségrészünk, amit magunkban sem bírunk, sőt, aminek még a létezését is letagadjuk magunk előtt. És az egészséges személyiség az az, amibe minden része integrálva van tudatosan, és akkor rájöttem, hogy meg kell találnom a saját, belső kétbalkezes nőcimet, hogy nekem az Árnyékom az nem egy szörny vagy egy perverz vagy egy gyilkos, hanem basszus az egy ügyetlenkedő nő. Hát ma ő volt a főnök asszem.