It doesn't have to be like this. All we need to do is make sure we keep talking.

2008.10.16. 23:22 - címkék: - 29 komment

Van ez a jelenség, amit én képtelen vagyok felfogni és tökéletesen alkalmatlan is vagyok rá, és ez a klasszik csevegés. Beszélgetni szeretek akármi hülyeségről, képes vagyok csacsogni szinte akárkivel Barbie-babákról és cipőkről és aktualitásokról és tudományról és filmekről és arról, hogy rákot okoz-e az édesítőszer és hogy húsz évvel ezelőtt ki kivel járt a kórházunkban. Még a smúzolással is kiegyezem, bár nem vagyok valami jó benne, amikor konferenciákon kell jópofizni, de azért oké. De amikor a vadidegen ember beszélgetésbe elegyedik velem a liften! Akkor először meglepődöm, aztán a lelkem mélyén elkezd lefoszlani rólam a civilizáció vékony máza és teljes valójában megmutatkozik a láncait csörgető szociális fóbiás embergyűlölő. Pedig, komolyan, én minden más helyzetben szeretem az embereket és érdekelnek, sőt, a múltkor egyenesen az derült ki számomra is megdöbbentően, hogy én 'rendes' vagyok. De amelyik nem érdekel, az nem érdekel, ez a kedves srác pedig már a múltkor is kiborított azzal, hogy megkérdezte a liftben, hogy a szelektívbe viszem-e a kezemben tartott műanyagpalackokat, ó, ő is oda szokta vinni, hű, jó nagy szatyraim vannak, jó sok ásványvíz fogyott. Közöd?? Jó, ezen még túltettem magam, rájöttem, hogy biztos kedves, ez az ún. csevegés, az emberek szeretik az ilyesmit, velem van a baj.
Erre ma, jövünk fel a liftben, belenéz a szatyraimba, megszemléli a bazsalikomlevelet, száraztésztát, és mi is az ott, lám, darabolt paradicsomkonzerv, és nagyon kedvesen megszólít:
- Nahát, mennyi minden, mekkora szatyor, jól bevásároltál! - és várakozóan néz.
isolde: - Igen - feleli udvariasan.
srác: - Jó sok adag, nahát, nem kevés (vagy valami ilyesmi, lehet, hogy nem szó szerint idézek) - és kérdően néz.
isolde: - Igen, jönnek a barátnőim - mert tényleg sikerül felkeltenie valami nyomasztó érzést, hogy most el kell magyaránom, miért van nálam négy paradicsomkonzerv.
srác: - Lám, és ott meg a vízkőoldó, az is fontos, ugye, az gondolom előtte kell?
isolde: - Igen, takarításhoz.
srác: - Ó, akkor az nagy buli lesz! És ma lesz a buli, vagy holnap?
isolde: - Na jó, most már álljon meg a menet, komolyan, közöd, bazmeg???!! Én próbálok itt magamhoz mérten udvarias lenni, de ez már minden határon túlmegy. Ha nem vetted volna észre, ez itt egy nagyváros, az elidegenedés rendes helyszíne, itt nem beszélgetünk kedvesen vadidegenekkel a liftben, és ne a dekoltázsomra nézzél, ha hozzád beszélek, itt fent, itt az arc. Másodszor látlak az életben, azt se tudom, melyik emeleten laksz, és akkor belenézel a szatyraimba? Nem elég, hogy kifigyeled a takarítószeres flakont, még el is olvasod rajta, hogy vízkőoldó, és nem szégyelled magad? Még van pofád megkérdezni, mikor takarítok vele? Mi a jó isten közöd van hozzá, hogy én mit vásárolok, és hogy mikor jönnek a barátnőim? Nem, ne válaszolj, elárulom: semmi, nincsen hozzá közöd, mit veszek és miért és hova megyek és hányadikon szállok ki és egyáltalán, hagyjál engem békén.

Persze nem ezt mondtam, hanem, hogy "holnap". De én komolyan nem értem, mire jó ez. Igaz, azt el tudom képzelni, hogy ha majd unatkozó néni leszek, ezzel fogom szórakoztatni magam és a házban lakó fiatalokat. "Mi az ott a szatyrában, kedveském, csak nem bacardi meg kóla? Kik jönnek, mit ünnepelnek, miért, mikor? Remélem, lime-ot vett hozzá és nem citromot, és azt a fonnyadt mentalevelet akarja belerakni? Bezzeg az én időmben!" Reméljük, hogy öregasszonykoromban nem társasházban fogok lakni. 

Papa don't preach

2008.10.16. 18:30 - címkék: -

Ó, igen, gondoltam én, hogy a klassz kis mell alatt húzott szürke felsőm nem marad szó nélkül, ma abban mentem dolgozni és délután háromkor már hallottam is a pletykát, hogy terhes vagyok (pedig nem). Hiába, megnyugtatóan gyors és hatékony a munkahelyemen az információáramlás.

 

Penne-irigység és üdv a hadseregnek

2008.10.15. 12:14 - címkék: - 9 komment

Tegnap Suematránál kiderült, hogy a blogger az ugyan tomcat, az orros szmájli viszont zsidó, és egyébként is csak kapkodtam a fejem, amikor a témától teljesen felélénkült a társaság és félórás, heves, érzelmektől átfűtött vita alakult ki a szmájli-típusokról és helyes/helytelen használatukról online kommunikáció során. Kiderült, hogy azért vagyunk ilyen zárt közösség, mert a való életben sztárok vagyunk (sztárfordító, sztárpszichiáter, effélék) és egy sztár különleges problémáit, a hírnév súlyát például, csak más sztárok érthetik meg, de lehet, hogy agnus már nem fog összejárni velünk többé, mert nem tudunk youtube-videókat rendesen elmutogatni (bár én megpróbáltam a budapest tévés energiaküldős ürgét, szerintem jól sikerült). A felnőttek számára javasolt napi Jelly Bean-bevitel többszörösét fogyasztottuk el, miközben a körünkben tartózkodó sztárszociológusnő elmagyarázta, milyen szépen jellemzi baráti körünket az eltérő jellybean-fogyasztási szokásokból adódó kötelék, ti. hogy minden ízt, amit más utál, valaki más szeret, fenntartva így az univerzum egyensúlyát (az univerzumot nem mondta, de szerintem gondolta). Ettünk tésztát, kávétortát (igaz, hogy a felbukkanó jellybean meg a takarító kislány bélférgességének egyidejű említése kissé megölte a kávétortát, bár megfigyeléseim szerint ez utóbbi szófordulat örökre megalapozta blogtogon helyét a társaságban), tiramisut, epres sört, és egyáltalán, olyan dolgokat, amiket este hat után épeszű ember nem tenne. Kicsit olyan is volt, mintha hirtelen bemehettem volna az egyik kedvenc regényem lapjai közé, ti. élőben láthattam/fogdozhattam Suematra macskáit és a szemközti bár harsány kacajú tulajdonosnőjét (őt nem fogdoztam, csak láttam). Ilyesmi. Valamint megosztanám az érdeklődőkkel, hogy bloggerlányok körében idén a lila felső és/vagy a piros, kétsorgombos ballonkabát a követendő öltözködési trend, bár egyes szűkszavú nyelvész szubkultúrák az ugyanolyan fekete kabátot preferálják.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította