Van ez a jelenség, amit én képtelen vagyok felfogni és tökéletesen alkalmatlan is vagyok rá, és ez a klasszik csevegés. Beszélgetni szeretek akármi hülyeségről, képes vagyok csacsogni szinte akárkivel Barbie-babákról és cipőkről és aktualitásokról és tudományról és filmekről és arról, hogy rákot okoz-e az édesítőszer és hogy húsz évvel ezelőtt ki kivel járt a kórházunkban. Még a smúzolással is kiegyezem, bár nem vagyok valami jó benne, amikor konferenciákon kell jópofizni, de azért oké. De amikor a vadidegen ember beszélgetésbe elegyedik velem a liften! Akkor először meglepődöm, aztán a lelkem mélyén elkezd lefoszlani rólam a civilizáció vékony máza és teljes valójában megmutatkozik a láncait csörgető szociális fóbiás embergyűlölő. Pedig, komolyan, én minden más helyzetben szeretem az embereket és érdekelnek, sőt, a múltkor egyenesen az derült ki számomra is megdöbbentően, hogy én 'rendes' vagyok. De amelyik nem érdekel, az nem érdekel, ez a kedves srác pedig már a múltkor is kiborított azzal, hogy megkérdezte a liftben, hogy a szelektívbe viszem-e a kezemben tartott műanyagpalackokat, ó, ő is oda szokta vinni, hű, jó nagy szatyraim vannak, jó sok ásványvíz fogyott. Közöd?? Jó, ezen még túltettem magam, rájöttem, hogy biztos kedves, ez az ún. csevegés, az emberek szeretik az ilyesmit, velem van a baj.
Erre ma, jövünk fel a liftben, belenéz a szatyraimba, megszemléli a bazsalikomlevelet, száraztésztát, és mi is az ott, lám, darabolt paradicsomkonzerv, és nagyon kedvesen megszólít:
- Nahát, mennyi minden, mekkora szatyor, jól bevásároltál! - és várakozóan néz.
isolde: - Igen - feleli udvariasan.
srác: - Jó sok adag, nahát, nem kevés (vagy valami ilyesmi, lehet, hogy nem szó szerint idézek) - és kérdően néz.
isolde: - Igen, jönnek a barátnőim - mert tényleg sikerül felkeltenie valami nyomasztó érzést, hogy most el kell magyaránom, miért van nálam négy paradicsomkonzerv.
srác: - Lám, és ott meg a vízkőoldó, az is fontos, ugye, az gondolom előtte kell?
isolde: - Igen, takarításhoz.
srác: - Ó, akkor az nagy buli lesz! És ma lesz a buli, vagy holnap?
isolde: - Na jó, most már álljon meg a menet, komolyan, közöd, bazmeg???!! Én próbálok itt magamhoz mérten udvarias lenni, de ez már minden határon túlmegy. Ha nem vetted volna észre, ez itt egy nagyváros, az elidegenedés rendes helyszíne, itt nem beszélgetünk kedvesen vadidegenekkel a liftben, és ne a dekoltázsomra nézzél, ha hozzád beszélek, itt fent, itt az arc. Másodszor látlak az életben, azt se tudom, melyik emeleten laksz, és akkor belenézel a szatyraimba? Nem elég, hogy kifigyeled a takarítószeres flakont, még el is olvasod rajta, hogy vízkőoldó, és nem szégyelled magad? Még van pofád megkérdezni, mikor takarítok vele? Mi a jó isten közöd van hozzá, hogy én mit vásárolok, és hogy mikor jönnek a barátnőim? Nem, ne válaszolj, elárulom: semmi, nincsen hozzá közöd, mit veszek és miért és hova megyek és hányadikon szállok ki és egyáltalán, hagyjál engem békén.
Persze nem ezt mondtam, hanem, hogy "holnap". De én komolyan nem értem, mire jó ez. Igaz, azt el tudom képzelni, hogy ha majd unatkozó néni leszek, ezzel fogom szórakoztatni magam és a házban lakó fiatalokat. "Mi az ott a szatyrában, kedveském, csak nem bacardi meg kóla? Kik jönnek, mit ünnepelnek, miért, mikor? Remélem, lime-ot vett hozzá és nem citromot, és azt a fonnyadt mentalevelet akarja belerakni? Bezzeg az én időmben!" Reméljük, hogy öregasszonykoromban nem társasházban fogok lakni.