Well, like all women, she's shoe mad.

2008.07.18. 16:48 - címkék: - 14 komment

Aréna Pláza kedvezményes szerda, bemegyünk kb. az egyetlen cipőboltba, ami nem vesz részt az akcióban (Office Shoes). Ehelyett olyan akciójuk van, hogy ha két cipőt veszel, a másodikat féláron kapod. Az alaphelyzet, hogy húgom venni akar magának egy cipőt, így kézenfekvő, hogy én is vegyek magamnak egyet, és akkor az övé féláron lesz. Mivel én amúgy borzasztóan utálok cipőt venni és magamtól sosem veszek, ki kell használnom azokat a helyzeteket, amikor rákényszerülök, máskülönben egyáltalán nem lennének cipőim. Ezért odahozok egy vagány, ám nőies Sketchers cipőt (ábránkon), amit már régóta kinéztem.  

Húgom (aki amúgy nyolc évvel fiatalabb nálam, mostanában úgy néz ki, mint egy szupermodell, és az eladó srácok legnagyobb örömére épp a hatodik, ezúttal rózsaszín csíkos Converse tornacipőt próbálja): - Ez...??!
én: - Most mi van, tök cuki.
Húgom (lassan, oktató hangsúllyal, szinte szótagolva): - Nem cukinak kell lenni, hanem dögösnek.

Összeomlás (nem)

2008.07.18. 10:45 - címkék: - 5 komment

És akkor összegyűjtöttem az összes létező papírokat, amelyek egy részét más kormányhivatalokból kellett beszerezni, és a személyesen kialkudott időpontban elkéredzkedtem a munkahelyemről és elmentem a mosolyhivatalba (ismertebb nevén okmányiroda) (reméljük, a mosolyhivatal szlogent kitaláló arculattervezőt elsőként fogja falhoz állítani a forradalom), ott egy nagyon kedves hölgy átnézte irataim tömkelegét, és kiderült, hogy nem jó, mert az erkölcsi bizonyítványom érvényessége tegnapelőtt lejárt. Hát igen, amikor három hónap plusz két nappal ezelőtt megkértem az erkölcsi bizonyítványt, még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni hogy három hónap és két nap lesz az összes többi cucc beszerzése, és nem nézegettem az erkölcsi bizonyítványom dátumát. 

Szóval megnyugtató azért, hogy ilyen óvatosak velünk a hatósági szervek, végülis simán lehet, hogy épp tegnap ítéltek tíz év felfüggesztettre sikkasztásért, és efféle kockázat mellett hogyan is adhatnának nekem vállalkozói igazolványt.

Különben szemem se rebbent, engem az ilyen esetekben vesz elő az angol hidegvér, mondtam, jól van, akkor csak nézzük át a többi papírjaimat, hogy mással ne legyen hiba, és megyek, igényelek új erkölcsi bizonyítványt, aztán majd visszajövök, a hölgy ezt meg is tette, bár végig kissé ijedten, értetlenül és kutató tekintettel figyelt engem, hogy miért nem borulok már ki, ez nem természetes, idejön a három hónap alatt összegyűjtött papírjaival a két hete kapott időpontjában még fél óra várakozás után ügyintézni, és nem tud, mert két napja lejárt az erkölcsije, és mégsem borul ki, itt valami nem stimmel, most vagy botoxtól lebénultak az arcizmai, de ahhoz meg túl ráncos, vagy manapság már androidok is igényelhetnek vállalkozói igazolványt, vagy most fog mindjárt pisztolyt előrántani és vadul lövöldözni, mint abban a filmben. 

Rögvalóság, gyöngyhalászat, armageddon

2008.07.16. 15:43 - címkék: - 2 komment

Kellett volna még idejében egy külön fotóblogot indítani a liftünkről.

Úgy keződött, hogy valaki (vagy valakinek a kutyája, erről megoszlanak a vélemények) többször a liftbe hugyozott, és nagyon büdös volt, főleg esténként. Később megjelent a lift falán egy udvarias papír, hogy "Tisztelt Lakó, ha a kutyája a liftbe piszkít, azt hipoval feltakarítani sziveskedjék Tisztelettel Gondnokság". Lakókörnyezetünkben nagy hagyománya van a "Tisztelettel Gondnokság" felirat alá tollal odafirkált "geci kurvaannyád" és hasonló megjegyzéseknek, ezen is megjelent néhány klasszikus, majd a szokásos módon valaki letépte a papírt. Az állat (mások szerint ember) azonban továbbra is a liftbe piszkít, azóta nap mint nap jelennek meg a Lakók üzenetei a lift falára firkálva kék alkoholos filccel vagy golyóstollal, amelyek az udvariasság és az elkeseredett agresszivitás különböző fokozatait tükrözik a "fasz szopo geci", "már ide is szarnak?","ez köz vécé basz meg", "Büdös van, Önök is érzik?" skálán. Néha ezeket valaki lemossa, illetve néha valaki felmos hipóval, gondolom, a Tisztelettel Gondnokság, olyankor csak fullasztó hipószag van a liftben. A feliratokon kívül az utóbbi időben a Lakók tisztán funkcionális, illetve fekete humorral fűszerezett installációkkal is jelentkeznek, múlt héten egy Brise Odor Controll műanyag illatosító állt néhány napig a lift sarkában finomutalásféleképpen, tegnap azonban a lift egy másik sarkában egy kisméretű, műanyag bilit találtunk, benne sárgás folyadékkal, amelyhez azonban nem társult az időközben ismerőssé vált hipóval kevert vizeletszag, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a művészi önkifejezés eszközeként nyilván almalét önthetett a műanyag éjjelibe a kreatív Lakó. 

Nekem különben lassan mindegy, az alkalmazkodóképességem ugyanis nem ismer határokat, azaz néha gyalog járok, valamint elhatároztam, hogy megtanulom tíz emelet hosszan visszatartani a lélegzetemet, gyakorlás kérdése, már elég jól megy, ha más emeleteken nem áll meg a lift és nem röhögtetnek, akkor már kibírom a tizedikig légvétel nélkül, de lesz ez még jobb is. Úgy gondolom, ha sikerül tökélyre fejlesztenem ezt a képességemet, ti. hogy sokáig megvagyok egy levegővel, akkor elmegyek gyöngyhalásznak egy békés kis Csendes-óceáni szigetre, és boldogan élek, míg meg nem halok, és majd interjút készít velem az Elle magazin, a fiatal nő, aki hátat fordítva a civilizációnak, egy hagyományőrző, természetközeli hivatásban találta meg önmagát és lelki békéjét, és mondja el nekünk, Izolda, hogyan hagyta ott az ígéretes orvosi/kutatói pályát és választotta helyette a veszélyes, ám kalandokkal teli gyöngyhalász-életet? És akkor majd a magazin hasábjain megköszönöm a kedves ismeretlennek (vagy kutyájának), aki annak idején tízemeletes panelházunk liftjébe piszkított rendszeresen, hogy elindított a gyöngyhalászat felé.

Igen, tudom, hogy a gyöngyhalászat már nem trendi, valamint életveszélyes, ha nagyon gáz, akkor majd nem csinálom sokáig, csak épp belekóstolok, aztán írok egy bestsellert az élményeimből, a címét még nem találtam ki, de mindenképpen lesz a borítón pálmákkal övezett lagúna.   

Igen, tudom, hogy ha nem utaznánk New Yorkba nyaralni szeptemberben, és nem utaztunk volna pár éve Thaiföldre meg Kambodzsába, és múlt héten Zamárdiba, akkor félretehettük volna azt a pénzt, és közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy elköltözhessünk egy jobb lakásba, de most komolyan, addig kell New Yorkba menni, amíg még megvan és nem pusztította el valami random meteor, mert a fizikusok véletlenül épp  elszámolták a lehetséges pályáját.

Love is no big truth

2008.07.16. 10:28 - címkék: - 3 komment
Azért szeretem a férjemet, mert amikor fülemen fülhallgatóval és emiatt kissé bambán leszállok az 1-es villamosról, és ő is leszáll ugyanarról a villamosról fülhallgatóval, és akkor vesszük csak észre, hogy egészen idáig egy villamoson utaztunk, akkor nem azt csináljuk, mint minden normális ember (ti. hogy kikapcsoljuk a zenét és olyanokat mondunk, hogy "jé, te is ezzel jöttél, nahát, észre se vettelek"), hanem ehelyett a legnagyobb természetességgel megyünk tovább egymás mellett fülhallgatóval, és gesztikulálva beszélgetést imitálunk az IT Crowd stílusában (amelyik részben Jen-nél parti van, és előtte a srácok úgy tesznek, mintha társalognának, de igazából csak olyanokat mondanak, hogy "balsamic vinegar").

Kéne már írni valamit ide

2008.07.15. 07:55 - címkék: - 11 komment

Mert aztán utólag meg, ha évek múlva el akarom olvasni (mert én az a fajta nárcisztikus vagyok, aki régi naplóit olvasgatja, igen), majd sírni fogok, hogy nincs kellőképpen dokumentálva az életem. Ja, mert itt tökéletesen dokumentálok mindent, hahahaha. 

Voltunk Balaton Soundon, ami nagyon klassz volt, sokkal jobb hangulata van, mint a többi fesztiválnak, csupán attól, hogy ott a Balaton. Így, amikor eljön az a tipikus időszak, amikor vége a nagyszínpadnak és összevissza sodródik a tömeg, egymást keresgélő emberek, és órákat kell sorbaállni egy sörér', akkor ki lehet ülni a partra és ott nyugalom van és csend. Bár valószínűleg csend nincs, csak kéttized decibellel kisebb zaj, mint a fesztivál csomópontjában, de ha az emlékezetem ezt csendként őrizte meg, hát legyen. Napközben pedig a vízparton, napernyők alatt fotelokban mojito-t kortyolgatni is elég nagy "flash, vagy feeling, vagy inkább flow" /Suematra/. 

Goldfrapp első sorból nagyon jó volt, időnként bénáztak a hangosítással, és rövid volt, mert aznap este még felléptek valahol asszem Szlovákiában, így arra jutottunk, hogy valószínűleg ezért szerepelt csupán kisbetűkkel a zenekar neve a plakátokon, csak beugrottak egy órácskára, aztán mentek is tovább. A koncert első felében nyugis dalokat játszottak, a Utopia-t az első albumról, meg néhányat az újról, a második felében pedig táncolósabbakat a két közbülsőről, egész érdekes például, hogy a Caravan girl így élőben egy klassz, lendületes szám volt, míg a lemezen olyan semmilyen (lentebb betettem a klipet, ami viszont jó). A Strict machine-ra már mindenki ugrált, de az volt az utolsó szám, ami nagy kár, bár én így is örültem napokig, hogy voltam Goldfrapp-koncerten, és idegesítenek a fanyalgók. Elképesztő hangja van a csajnak élőben is. Valamint mezítláb volt, és volt még velük három kitömött bagoly és két kitömött holló, az L.* robothollóinak kiköpött másai, amik a férjem szerint nem is hollók, hanem varjak, bár ezek a döglött madarak nekem mind olyan egyformák. 

Azután összefutottunk többrendbeli barátainkkal, és ittunk sört, aztán hallgattunk Barabás Lőrinc Eklektric-et, ami nagyon klassz, menjetek a linkre megnézni mi az, bár a szőke énekescsaj halálra idegesített, a srácnak azonban hiányzik egy karja és amolyan Rodriguez-stílusban a helyére van erősítve a trombita, mégis remekül játszik rajta. Aztán összefutottunk más barátainkkal és ittunk pálinkát (Rézangyal Mézes Ágyas Meggy, legjobb, csak kár, hogy fesztiválokon esztelenül drága), később hallgattunk Massive Attack-et, ami unalmas volt, csak az dobta fel kissé, amikor a Teardrop közben a férjem és az L. elkezdték mondani, hogy "Lisa Edelstein", "Omar Epps", "Robert Sean Leonard" (ti. ez a House főcímdal). Aztán még hallgattuk a Koop nevű svéd formációt is, aztán kerestünk kávét, ami nagyon nehéz volt, tekintve, hogy a kávé már nem trendi fesztiválital, azaz valójában nem tudom, valaha az volt-e, lényeg, hogy a mai fiatalok nem isznak kávét és nem is árulnak. Illetve, ahol árultak, ott nem árultak hozzá tejet (vagy tejszínt vagy tejport), vagy rossz volt a kávégép, vagy megkérdezte tőlünk a trendi, kigyúrt, napbarnított, vidám pultos fiatalember, hogy "biztos, hogy kávét akartok? <kacsint>". Ez utóbbi egyébként a Joy-Playboy teraszon történt, ahol ötkor és nyolckor happy hour volt, ami ezúttal nem féláras italokat jelentett, hanem azt, hogy playmate-ek szolgálják fel azokat, és a dj-k is playmate-ek. Ezekről amúgy legőszintébb sajnálatomra lemaradtunk, viszont rémlik, hogy valakinek el kellett magyaráznunk az este folyamán, hogy mi az a playmate. Szóval belebotlottunk végül egy gyönyörű, csilli-villi presszógépbe, amit egy bácsi tolt egy taligán, és adott belőle lattét, ez volt hajnali egykor, ittam is rögtön kettőt, így pont eléggé felébredtem, hogy haza bírjak gyalogolni a negyven perc sétára fekvő hotelunkhoz. Persze, úgy kell nekünk, akik hotelban laknak, lehetett volna sátrunk is a fesztivál területén, csakhogy én utálok sátorban aludni. 

Másnap aztán kidobtak minket reggel tízkor (tudom, a sátramban addig alhattam volna, ameddig akarok), úgyhogy a nap további részét lege artis strandolással töltöttük, palacsintával, fröccsel, enyhe leégéssel és sok-sok vízben gyaloglással az északi part irányába. Aztán este lett, szombatra meg nem volt jegyünk, szállásunk és pénzünk se, így otthagytuk Zamárdi-Felsőt, hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár, és hazajöttünk sorozatokat nézni.

Weeds-et, West Winget és Middlemant nézünk, nézzetek ti is Middlemant, mert nagyon vicces, a másik kettőt csupán ismertségük miatt nem reklámozom. Szóval Caravan girl. 

*Nagy kő esett le a szívemről egyébként, amikor megláttam az L.-t a "Sad songs make me happy"-feliratos pólójában, mert basszus, majdnem én is az olyan pólómban jöttem, tényleg nem sokon múlt, és mondjuk egyrészt nem túl jó érzés, ha az emberrel konkrétan szembejön a saját, hű-de-egyéninek-gondolt-feliratos pólója (bár az övé az eredeti, az enyém viszont jól néz ki), másrészt elég hülyén festettünk volna egymás mellett, mint valami cserkészcsapat vagy más egyenruhás szervezet.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása