Ha már itt tartunk, ez a kedvenc számom most az új Dido-albumról. Dido egyébként egy kicsit olyan nekem, mint Kundera, elsőre az összes műve meglehetősen egyformának tűnik, aztán többedszeri hallgatásra figyelek fel valami klassz szövegre vagy hogy jé, furulyaszóló, és a végén meg nem is értem, hogyan tarthattam ezeket a számokat hasonlónak.
A Grafton Street Dido apjáról szól, leginkább a haláláról, és azért vannak benne ír népzenére emlékeztető dallamok, mert a papa mindig ír zenét hallgatott és ír dalokat énekelt nekik esténként. Nagyon szép, hallgassuk.