Úgy érzem, némi magyarázattal tartozom, miért is akarom szőnyegbombázni vagy vogonautópályává buldózerelni gyönyörű székesfővárosunkat, egyébként semmi különös, csak egész héten esett az eső és a normálisnál többet buszoztam és mindig, mindenhonnan elkéstem a bkv és a dugó miatt és mindig kifordította a szél az esernyőmet és mindig lökdöstek az utastársaim. Péntek reggel aztán kimentem megint a villamosmegállóba, ott állt kb ötven ember, majd húsz perc múlva úgy egymillió, villamos sehol, ekkor felhívtam a munkahelyemet, hogy ma is késni fogok (két nappal előtte azért késtem, mert szembefordult egy busz, és már kezdek kicsit aggódni, hogy nem fogják elhinni nekem a heti három bkv-s alibit, pedig tényleg), meg felhívtam a megállóban kiírt bkv-s telefonszámot, hogy megkérdezzem, mi van. Várjak-e tovább vagy hívjak taxit vagy menjek haza és feküdjek vissza. Akkor beszéltem nagyon sokat egy géppel, készülékem nyomógombos billentyűzetén beütöttem a szükséges kombinációkat, hallgattam sok vivaldit, végül megmondta egy néni, hogy nyugalom, majd valamikor jön pótlóbusz.
Később megérkezett a pótlóbusz, odaszaladt és csodával határos módon felfért rá egymillió ember, bár a kezemben papírszatyorban ajándékozási céllal szállított virágzó karácsonyi kaktusz sorsa iránt már ekkor aggódni kezdtem. Mentünk egy megállót, a következőben nem szállt le senki, viszont fel akart szállni másik egymillió ember, köztük nénik, de nem azok a horgoltsapkás sztk-ba igyekvő mamák, hanem a hatvanas, agyonsminkelt hölgyek. A hölgyek kb. ötven társukkal nyilvánvaló módon nem fértek már fel a buszra, és akkor elkezdtek ordenáré stílusban ordítani a fent állókkal, hogy "nem igaz, hogy nem bírnak beljebb menni!!!!" "ott még van egy hely, ott, ott, maga, húzódjon csak odébb!!!" "micsoda emberek vannak, most komolyan, nincs tekintettel a másikra, látja, hogy itt állunk lent és direkt nem megy beljebb!!!" és "nyomja őket, fiatalember, jól nyomja csak meg, tanuljanak viselkedni" - miközben a busz belsejében természetesen már nem kaptunk levegőt, a cserepes virágomat összenyomták, a virágja le is esett róla. "A sofőrfülkébe' is, ott még van egy kis hely, mér' nem áll be valaki, micsoda emberek vannak". Végül felszálltak, elindultunk, és utána öt megállón keresztl azt hallgattam, hogy "micsoda emberek vannak, hát ez hihetetlen, nincs tekintettel másokra, direkt nem megy beljebb". Félreértés ne essék, én nagy híve vagyok a frusztráció embertársainkon való kitöltésének, végülis mi másra teremtette volna őket az isten, ha nem arra, hogy hangulatunktól függő intenzitással okozzunk nekik szenvedést, de azért ez a mérhetetlen, gonosz agresszivitás hatvanéves hölgyektől egy kicsit durva volt. Részemről prevenciósan, ti. hogy nehogy fejberúgjam valamelyiket, inkább bulvárcikkeket fogalmaztam a fejemben az eseményről, "Kisnyugdíjast bántalmazott az idegbeteg pszichiáternő - a döbbent utastársat traumatológián kezelik".
Egyébként pedig, mondhatnánk, hogy ez izolált eset, ez a hét az ördögé volt, úgyis mindenhonnan elkéstem és rossz metróra szálltam, és erről nem a város tehet, de az az igazság, hogy nagymértékben ő tehet mégis. Alapvetően a hidak gyönyörűek és a hidakat imádom, de ezzel véget is ér Budapest jó tulajdonságainak a listája, ezt a várost egyszerűen nem arra tervezték, hogy emberek éljenek benne, és aki élt már huzamosabb ideig szinte bárhol máshol (na jó, Új-Delhi gondolom kivétel) az bizonyára látja ezt. Túl sok ember van, túl kicsi helyen, rossz közlekedéssel, dugóval, a mocskos bkv-val, tömegben, ettől az emberek frusztráltak, dühösek, nyűgösek, egymáson töltik ki, ettől még frusztráltabbak, boldogtalanok, gyűlölik a mindennapjaikat, így aztán, hogy néha picit jobban érezzék magukat, kétségbeesetten vásárolnak, ruhát, kocsit, plazmatévét, de persze attól se lesz jobb, csak kevesebb pénzük lesz, attól még frusztráltabbak, és ilyesmi.
És igen, tudom, hogy mindezekért nem hibáztathatom a városrendezést, de én most azt akarom és kész, itt egyszerűen rossz a csí. Én éltem más helyeken (Sopronban, Turkuban és Utrechtben) és szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy az élőhelyed nagyban befolyásolja a közérzetedet. Ha egy reggel másfél órás frusztráció és küzdelem a munkahelyedre bejutni, akár tömegközlekedéssel, akár a dugó miatt, az még nem sokat ront az ember életminőségén, de évekig, minden nap két óra már igen sokat ront. Olyan hippi hülyeségnek tűnik, hogy ne legyen ennyi autó, vagy legyenek nekik normális utak, hogy ha már betonkockákban laknak az emberek, akkor legyenek nekik parkok, meg divatos hóbortnak, hogy legyenek bicikliutak, de az az igazság, hogy ezektől a dolgoktól függ, hogy hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. És ezen nem sokat segít, ha összespórolunk vagy hitelt veszünk fel és abból elutazunk évente két hétre valami rendes helyre, és a rendes hely alatt nem feltétlenül biotanyát értek, mert még New York is sokkal élhetőbbnek tűnt ennél a helynél. Elárulom, hogy az életünk a Mindennapokból áll, az életünk szerda reggelek sorozata, amelynek a végén meghalunk, és ha a szerda reggelek el vannak baszva, akkor vajmi kevés vigaszt jelent, hogy nyáron voltunk egy hetet Horvátországban.
És persze, ha már így belejöttem, akkor a mentalitás: ezért tart itt ez az ország, miért is tennénk bármit a lakókörnyezetünkért, úgyis reménytelen, szívem szerint én is elhajigálnám a szemetet az utcán, nem oszt, nem szoroz, éljünk szar helyen és rinyáljunk miatta. És akkor még van az, amikor a budapestiek elkezdenek arcoskoni a Vidékkel, nos az azért eléggé sajnálatra méltó, mert az úgynevezett vidéken esetleg nincs multiplex mozi (bár nem tudom, hol nincs, a legtöbb vidéki plázában ugyanazok a filmek mennek, mint Pesten), meg nincs annyi szórakozási lehetőség meg nincs annyi bolt, nekem a saját tapasztalatom az, hogy amikor normális helyen éltem, akkor nem éreztem ellenállhatatlan késztetést, hogy valami kis plusz örömet szerezzek magamnak vagy hogy nyakra-főre vásároljak, mint itt. Egy rosszul tervezett, elhanyagolt, nevetséges patkánycsapda ilyenkor december elején ez a csodálatos város, és igen, később, amikor majd megint szeretni fogom a különleges hangulata, a számtalan lehetőség meg a hidak miatt, akkor majd nyilván nem fogom érteni, mit hisztiztem ennyit.