Büszke vagyok magamra, mivel az utvonalterv.hu szerint minimum 2 óra húsz perces sétát pontosan két óra húsz perc alatt tettem meg, csakhogy ebből teljes fél órát egy McCaféban töltöttem tejeskávé- és almatorta-fogyasztással. Sötétben elindulni otthonról, gyalogolni a rakparton The National-t hallgatva, miközben lassan felszáll a köd, hasad a hajnal, rózsaszínűre váltanak a felhők, álmos galambrajok riadnak fel, királyság, bár a galambot utálom. Eleinte teljesen kihalt volt a város, leszámítva egy darab közlekedő 1-es villamost, amelynek láttán gyorsan felhívtam a különleges tudakozót, hogy akkor most mi van, elmarad-e a sztrájk, de a rejtélyre nem derült fény. Lehet, valami kísértetvillamos volt csupán, ami évszázadokkal ezelőtt süllyedt el és ködös tavaszi hajnalokon időnként még látni vélik a babonásabb tengerészek.* Később aztán lett egy csomó ember az utcán, főleg gyalog, görkorival, meg bicajjal, esetleg elektromos rollerrel, mintha valami pihenőnap lenne vagy majális, valamint szembejött velem az utcán Kicsi nevű volt osztálytársam, akivel sok-sok éve nem találkoztunk, örültem.
Mondjuk, tegnap este végül úgy döntöttem, taxival fogok bejönni, de amelyik taxivállalatnál egyáltalán felvették a telefont, ott azt mondták, hajnali négy előtt vagy délelőtt 11 után tudják vállalni a fuvarozásomat, úgyhogy maradt a séta, és klassz volt nagyon, máskor is gyalog kéne jönnöm.
*Update: nem hallucináltam, tényleg jár egy pár darab.