mint valami nehéz és túlságosan szűk ruha."
Mi is volt. Megnéztük húgommal a Sweeney Todd-ot, ami nem volt könnyű, mert a kiszemelt moziban (meg akartuk nézni az Aréna Plázáét) épp bombariadó volt. Azt hittem egyébként, hogy a bombariadó már kiment a divatból, manapság nem szokás, dehát úgy tűnik, tévedtem. De higgyétek el, betelefonálni, hogy bombát rejtették el a plázában/az iskolában, lehet, hogy ez néhány évvel ezelőtt vagányságnak számított, de már nem trendi, hanem béna, gáz, kínos. Csak szólok. Szóval aztán felhívogattuk az ismerőseinket, ki van netközelben, meg kerestünk pesti estet a környéken, hasztalanul, úgyhogy végül a különleges tudakozótól kellett megkérdeznünk, hol játsszák még a filmet. Ami egyébként nem volt olyan rossz, majd mesélek.
Rengeteg energiát fektetek annak kiderítésébe, hogy hol festethetem be a lekopott piros cipőmet (saját kezű festésről első körben lebeszéltek hozzáértő személyek, foltos lesz, nem értek a bőrhöz stb.), illetve, hogy hol tisztíttathatom ki a bőrkabátomat, az általam ismert szűcs már nem vállal tisztítást, a pláza tisztítóban bunkók voltak és miután a következő beszélgetést folytattam a nénivel:
- Ezt a kabátot szeretném tisztíttatni.
- Jövő hétfőhöz két hétre tudom vállalni. Nem vállalunk semmilyen garanciát!
- Mármint, ha koszos marad, vagy foltos lesz?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
- És arra se, ha mondjuk elszakad?
- (egyre mérgesebben) Semmilyen garanciát nem válallunk!
- És arra se, ha elveszik?
- Semmilyen garanciát nem vállalunk!
...akkor inamba szállt a bátorságom és nem mertem otthagyni a kedvenc kabátomat. Végül találtam egy helyet az interneten, a város másik végén, majd meglátjuk. Egyébként pedig mennyire durva már, hogy semmit nem tudsz megjavíttatni, megvarratni, felújíttatni? Hanem dobd ki, vegyél újat. Kicsit lekopott a piros cipő orra? Senki nem érti, mit szenvedek ezzel a festés-projekttel, vegyél másikat. Elnézést, hogy itt a régi szép időkön nyavajgok, de ifjúkoromban harisnya szemfelszedő is volt az utcánkban, és a felfutott nejlonharisnyát oda hordtuk; és esernyőjavító is volt, aki megcsinálta a szakadt vagy kifordult esernyőt. És oké, hogy van egy ilyen tendencia, én is kihajítom a felfutott nejlonharisnyát, de ne kelljen már új bőrkabátot venne, ha a régi bekoszolódik. Hová vezetne az.
Nem is csak egyszerűen az anyagi szempontokra gondolok meg a bioszférára, meg, hogy pazarlás eldobni mindent, ami kicsit sérült, meg, hogy lélektanilag is helytelen hozzáállás szerintem, hogy ha valami nem olyan, mint újkorában, akkor dobjuk el, vegyünk másikat. Hanem, hogy én szeretem a tárgyaimat, kötődöm hozzájuk, nekem nem egy ugyanolyan piros cipő kell, hanem az a piros cipő, amit akkor vettem, amikor szakítottam az elegáns menedzser pasimmal, és ezt megünnepelendő, beszereztem egy vagány Kicker's cipőt, amitől ő kb rosszul lett volna. És nem egy szimpla barna bakancsot akarok hordani, hanem azt a konkrét bakancsot, amiben felmásztam a templomokra Angkorban. És azt a bőrkabátot, amiben... nem, ahhoz nincs semmi érzelmileg hangsúlyos emlékem, az csak tetszik.
Szóval ezek vannak, meg buszoztam a sötétben az esőben és Summer Mixtape B oldalt hallgattam, ami klassz, és meglátogattam Olinkáékat, ahol felváltva irigykedtem (én is akarok ilyen cuki gyereket) és rémüldöztem félelemmel vegyes tisztelettel (nagyon hangosan tud ordítani), valamint csodáltam a gyönyörű macskájukat, végül pedig erőtlen tiltakozásom ellenére adtak egy csomó könyvet. Szerencsére nagy táskám van.