Először is disznótoros ételeket ettünk, sógorom vidéki birtokán ugyanis már korábban halálát lelte az utolsó mangalicasertés, néhány darabját péntek este megetettük a barátainkkal. Azt hiszem azonban, talán kicsit túllőttünk a célon, amikor azzal vicceltünk, hogy Noiz bármikor képes lenne tragikusan magyar szocreál körgangos kortárs irodalmat írni, illetve, hogy korábban tervezte egy fenti stílusú novella paródiájának megírását, de aztán eldobta, mert túlságosan valóságosra sikerült.
Akkor gyanútlanul eljátszottunk a gondolattal, ahogy poénból beküldi, mittudomén, a Jelenkornak, akik természetesen felfedezik benne a szürrealitás mögött meghúzódó kíméletlen társadalomkritikát, míg végül akarata ellenére híres kortárs magyar író lesz, és hiába mondja majd minden fórumon, hogy "dehát csak vicceltem!", ezt a kiszólását is a híres író magvas és idézendő gondolatának fogják tartani, amelyben burkoltan fogalmazza meg a harmadik évezred magyar rögvalóságának már-már elviselhetetlen iróniáját, és szállóigévé válik ezáltal. Majd az ötödik regény, számos esszé és publicisztika után, amelyek mintegy segélykiáltásképpen egyre kínosabban rosszak (ti. hogy vegye már észre valaki, hogy paródiának szánja), az Író a meg nem értettség végső kétségbeesésében pisztollyal vet véget életének, "halálos csattanással tette ki az utolsó pontot", olvassuk majd a szalagcímeken, mialatt túlórában nyomják újra gyűjteményes műveit.
Szóval, mondom, most egyszer s mindörökre megtanultam, hogy vannak dolgok, amikkel túl veszélyes viccelni, Noiz ugyanis megírta első, és reményeink szerint talán utolsó tragikusan szocreál kortárs magyar szösszenetét a péntek estéről, amelyben Izolda pongyoláján lemoshatatlan foltot hagy a hurkalé, amelyben Brájt egy pillanatra ismét az a csavargyári bizalmi, aki traktorékszíjjal tanított a rend tiszteletére ebben az elfajzott világban, és amelyben "macskák vernyogtak az udvaron és az este úgy könyökölt a gangra, mint az alkoholista házmesternő a negyedikről." Egyébként arról szól, hogy mint arra a péntek este során egy véletlen elszólásból fény derült, Brájt sunyin megnézte nélkülem a 30 Rock teljes első évadot.
A Szerző sajnálatosan az íróasztalfiókjának tartogatja a vicces és a tragikusan és elviselhetetlenül borzalmas közötti szűk mezsgyén egyensúlyozó kordokumentumot, amely hatalmas veszteség ugyan a világirodalom számára, de rajtam már nem segít, mivel sírok akárhányszor eszembe jut.
Breaking: fondorlatos érzelmi zsarolásomnak köszönhetően az említett mű némi mentegetőzést követően mégis olvasható a Szerző internetes naplójában.