Nekem különben semmi érzékem az időhöz, sose érzem igazán ezt az új év-dolgot, de most kötelességtudóan írok azért évértékelő blogbejegyzést, mivel az a szokás.
Leginkább mozgalmas volt, kezdetnek mindjárt gyökérkezelték a fogamat, aztán tavasz lett és Hollandiában voltam, birkák között bicikliztem, sajtokat ettem, agyakat színeztem, piacon vásároltam, egyedül éltem, és furcsa volt látni, hogy milyen lennék, ha nem ilyen. Jó volt. Csomó zenét hallgattam, filmeket néztem és jobb blogot írtam, mivel a barátaim voltak a szavak, ellenben hiányoztak a lejtős utcák, a rendes kávé és a magyar nyelv, és jó volt a végén hazajönni. Aztán volt nyár is, amikor rohadtul nem volt pénzem, zsömlét ettem ebédre, de voltam Anikóéknál Svájcban, voltam Rolling Stones koncerten, találkoztam Neil Gaimannel (sőt vettem neki egy könyvet), csomó filmet néztem, voltam Szigeten és nyaraltunk falun, aztán ősz lett, voltam egy hetet Bécsben ösztöndíjjal egy szürke, berendezetlen szobában pénz nélkül és kurva hideg volt, bár a Freud-múzeum tetszett meg voltak érdekes pszichiáterek. Láttam egy negyvenesforma nőt egyedül táncolni a Szigeten valami jazz-rock koncetren, meg elolvastam a tizenhétéveskori naplóimat, és rájöttem, hogy "szakaszaival az élet is olyan, mint az újra meg újra születés, és minden szakasz kezdete hirtelen ugrás a szakadék fölött, amely mögöttünk tátong áthidalhatatlanul, úgyhogy nincs többé visszatérés abba, ami már elmúlt". Aztán voltam gyorsan még két hetet Hollandiában pipettázni, amellyel - fogalmazhatunk talán így? - befejeztük két éve tartó kutatási projektünket, valamint elmentem Arcade Fire-koncertre, aminek köszönhetően aztán megint jó darabig nem volt pénzem. Ó, igen, voltam irodalmi kerekasztal résztvevője is, meg megemlítettek az ÉS-ben, valamint a tudatosságnak és önkontrollnak azt a magas szintjét értem el, amikor az ember már képes otthon, dvd-re tornászni. Lefogytam annyit, amennyit akartam, elolvastam azt hiszem 42 darab könyvet, megjelent két tudományos cikkem, csomó klassz emberrel ismerkedtem meg az Interneten illetve a Valóságban, rengeteg sorozatot néztem, betöltöttem a 30-at és nagyon klassz volt a bulim.
Mik voltak a kedvenc könyveim idén, mondjuk Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik, Pelevin: A Metamor Szent Könyve, Ken Grimwood: Időcsapda, Gaiman: Fragile things, Yalom: When Nietzshe wept, szakma-kategóriában Alan Baddeley: Az emberi emlékezet, egyéb kategóriában Barabási Albert-László: Behálózva. A kedvenc újonnan-látott filmem idén a Before Sunset vagy a Stranger than fiction, a kedvenc újranézett filmem az Almost Famous, a kedvenc újonnan felfedezett zeném The National, a kedvenc helyem, ahol megfordultam idén: Utrechtben limonádét iszom a pláza tetőteraszán, a kedvenc helyem, ahová a legtöbbet vágytam idén hiába: Koh Phanghanon ginger tea-t iszom a Néninél, a kedvenc tárgyam a húgomtól kapott oversized bordó táskám, a kedvenc sétám, amikor a Ferenciek teréről jöttem haza nyáron a Margitszigeten keresztül, a kedvenc hidam az Erzsébet-híd, a kedvenc régi sorozatom a Firefly (ez már így marad asszem), a kedvenc új sorozatom a Studio 60, a kedvenc Buffy-szereplőm Drusilla.
Az az igazság, most le kellene írnom a rossz dolgokat, csalódásokat meg problémákat is, de félelmetesen kevés volt ilyen. Jó, időnként rémisztően le voltam égve és ez néha még el is szomorított. De egyébként már-már bűntudatom van, hogy ennyire semmi bajom nincs, gyanús, gyanús, kicsit ijesztő. Asszem erre az évre fogok például majd úgy visszatekinteni, mint fénykoromra. Ó, emlékszem, amikor még ösztöndíjjal utazgattam Európa-szerte, amikor még szerettem a munkahelyemet plusz izgalmas tudományos munkát végeztem, csomó barátom volt, boldogan éltem a férjemmel, ó, amikor az ember még felfedezhetett klassz új zenéket, amikor még jó filmek is mentek a mozikban, és még nem romlott el a szemem annyira, hogy ne tudjak olvasni, amikor még ismert blogger voltam és belefértem a szürke kockás szoknyámba, na azok voltak a régi szép idők.
