Meg az is volt (most eppen sikerult ravenni Eriket, hogy a pipettazo-robottal vegeztesse el a munkam egy reszet, jelenleg ez tortenik, a maradek probaink meg persze meg nem erkeztek meg, ugyhogy raerek blogot irni), szoval elmeselem, mit almodtam valamelyik nap. Mondjuk, egy csomoszor almodtam a munkahelyemmel, meg kulonbozo kollegaimmal, szerintem azert, mert Johnnyval pipettazas kozben, majd Nikevel kocsmakban rengeteget beszeltunk a korhazunkrol, ugy tunik, toxikus dozisban. Szoval tegnap azt almodtam, hogy a Kollegam meghalt valami hirtelen szivhalallal, nagyon-nagyon realis es eletszeru alom volt, mindannyian meg voltunk dobbenve es nem fert a fejunkbe a sors igazsagtalansaga, hogy egy ilyen igeretes fiatalembert vesz el elete viragjaban. Par nap telt el az alomban, amelynek soran en azon gondolkodtam, ez borzaszto, barcsak tehetnek valamit, es rajottem, hogy semmit sem tehetek, az egyetlen megoldas az lenne, ha felebrednek es kiderulne, hogy ezt az egeszet csak almodom, dehat ez nyilvan lehetetlen, a Valosag az Valosag, barmennyire is nem tetszik. Voltunk a temetesen is, olyan emberek voltak meg ott, akik feltehetoen a valosagban is ott lennenek, Nike, Nike apukaja, Kollegam anyukaja es Szoszi baratnoje. Szomoru esemeny volt es nagyon valosagos.
Aztan persze csorgott az ora es ezaltal a parhuzamos dimenziobol visszakerultem a sajatunkba, megmentve ezzel Kollegam eletet. Vagy valami ilyesmi.