Meglátni a boldogságot egy búrkifliben

Ilyenkor szokott egyébként minden évben az lenni, hogy nem írom a blogomat, meg amit írok, az is unalmas és/vagy rinyálás, mert túl sok minden történik az életben, rohangálás van, információtúlkínálat, stressz, pörgés. Jó lenne elmenni egy olyan meditációra, ahol egy hétig csöndben kell lenni és nem szólnak egymáshoz az emberek. Egyébként pedig fogyózunk töretlenül, eddig egész jól bírtam, de ma rendesen megőrülök valami szénhidrátért, pilótakekszeket és búrkifliket hallucinálok és pontosan megértem a drogosokat, e pillanatban én is ellopnám és zálogba tenném anyám ékszereit egy lasagne-ért. Vagy egy diós brownie-ért. Vagy egy somlóiért. Vagy egy kürtőskalácsért. Vagy banános-csokis fagyikehelyért. Szóval remekül megy, persze mindenki fogyókúrás tanácsokkal traktál, és mindenki megmondja, hogy nem így kell, hanem életmódot váltani és többet mozogni, vagy a kilencvennaposat kell csinálni, vagy ananásztablettát vagy akupunktúrát vagy mélymeleg terápiát vagy futni kell járni vagy minek akarsz te fogyni, satöbbi. Tudom, én is ezt csinálom, ha más fogyókúrázik a környezetemben, vele jár, része az élménynek.
Mi is volt még? Van saját rezidensem, ami szerintem vicces, tekintve, hogy rengeteg kórházsorozatot néztem eddigi életemben, így nagy volt a kísértés, hogy első munkanapján elzavarjam fánkért és tejeskávéért és aztán lebasszam, hogy nincs a fánkon elég porcukor, de fogyókúrázom sajnos, és egyébként sem lehet kórházunk büféjében fánkot kapni, meg a kávé is elég lötyi. Kollégámnak persze négy nappal ezelőtt vett búrkiflit a sajátja (a saját rezidense), és ropogtatták a szemem előtt akkora beleéléssel (néha felsóhajtva, hogy "mmm, még meleg..."), hogy négy napja nem bírom kiverni a fejemből a búrkiflit, mint kényszergondolatot.
És találkoztam bloggerekkel is, pontosabban két bloggerrel, egy Gyógyulttal (Bright) és egy Szereplővel (L.), de nem tudom, miről beszélgettünk, mert Lucia nem posztolt róla. Vagy, hogy egyáltalán tényleg megtörtént az eset, vagy csak álmodtam. (Bár arra emékszem, hogy valamely vita során elevenembe találtak azzal, hogy "Te beszélsz blogokról?! Dehát neked még saját sablonod sincs!")
Egyéb érdekes dolgok: nem lehet kapni normális mandarint sehol, miért? Az a kicsi, aminek könnyen lejön a héja, és nincs benne sok mag, olyat szeretnék. És nem lehet kapni a Herbária grapefruitos zöldteát sem, miért? Valamint megszűnt a hajfestékem is, ez már a második hajfestékem, amit egyszercsak minden előzetes figyelmeztetés nélkül kivonnak a forgalomból, ami szerintem iszonyatos aljasság a hajfestékgyártók részéről, én szerettem azt a színt, rendszeresen használtam, és bíztam bennük. Milyen üzletpolitika már ez, most komolyan. Csak azért nem hisztizek (jobban), mert találtam egy újat, ami tetszik. Ha már így belejöttem a rinyálásba: meg is vagyok fázva, rámragasztották a kollégák, szóval akkor álljunk meg egy percre és képzeljük el, mennyire kiállhatatlan lehetek, amikor nincs pénzem, egy hete éhezem, és nem kapok levegőt az orromon. A BKV is pont a megfelelő pillanatot választotta ki, hogy sztárügyvédekkel fenyegetőzve akarja beszedni az elmúlt öt évben be nem fizetett büntetéseimet.
Egyébként pont öt éve dolgozom.
És megnéztem a Knocked up c. filmet, ami aranyos volt, bár túl nagy elvárásokkal viseltettem iránta asszem, mert annyian dicsérték, és nem fetregtem a földön a röhögéstől egyszer sem, ellenben máris gyereket akarok. Ja, és a csaj nővére, Debbie.. asszem így hívták, engem annyira idegesített az a karakter, hogy azt el nem tudom mondani, tipikus 21. századi ellenszenves ribanc, vagy montag szavaival élve, mint a "kozmós kurvák, akik újságból tanulnak szopni." Vicces volt a film azért persze. És aranyos.
Ma pedig, a pszichoterapeuta-képzés keretében, ahol kiscsoportban pszichoterápiás módszereket, jelen esetben épp viselkedésterápiát tanulunk, ma egész délután arról beszélgettek (tanárom és csoporttársaim), hogy mi a Boldogság, mennyire nézőpont kérdése az, hogyan vonatkoztathatjuk el a valódi értékeket pillanatnyi állapotunkról, tették mindezt vallási és pszichoterápiás irányzatok, zen, tao, valamint Victor Frankl, Popper Péter, Keresztelő Szent János és egyebek felemlegetésével, de előkerültek iszonyatos közhelyek is, hogy már vártam, mikor jön szóba Coelho, és képzeljük el mindezt úgy, hogy közben ezer dolgom van, egy hete koplalok és nem kapok levegőt az orromon. És nem, szó sincs arról, hogy nem vagyok boldog, hiszen a Boldogság, tudjátok, az az, hogy mennyire találod meg önmagadat, vagy mennyire találod meg a legkeserűbb sorsban is az értéket, a Boldogság az nem búrkifli vagy fizetésemelés vagy átjárható légutak, de ha ez egy film lenne, akkor az engem játszó főszereplő amolyan Összeomlás-osan szétlőtte volna a tisztelt társaságot a cselekmény egy pontján.
Szóval ősszel többnyire elővesz ez a hangulat és egy időre szörnnyé változom, és hangosan méltatlankodom a villamoson, hogy "nem igaz, hogy nem bírnak beljebb menni!!", de nyugalom, mindez átmeneti.