Lost in translation

Olyanok történtek mindjárt hétfőn, hogy vietnámi pszichiáterprofesszorokból álló küldöttséget kellett idegenvezetnem kórházunk területén, nagyon vicces volt, mert nem beszéltek a vietnámin kívül más nyelvet, volt viszont velük egy tolmács, aki, úgy tűnt, elég jól beszél magyarul. Bár fura volt, hogy amikor tizenöt percig beszéltem nekik cseppet sem vicces, hanem komoly szakmai dolgokról, akkor a tolmács annyit mondott csupán, hogy "bla, blabla", így három szótag erejéig, amire mind elmosolyodtak. Vagy amikor az egyik professzor kérdezett tőlem valamit, percekig részletesen fejtegetve a kérdés lényegét, gesztikulálva, meg minden, hosszasan, akkor a tolmács annyit kérdezett tőlem, hogy "és itt hány alkoholista van?". Szóval elbeszélgettünk remekül, ki tudja, miről.
Aztán munkaidő végeztével Luciával és később a mra-val és még később L.-lel (aki a Lucia életének & blogjának egy szereplője) beszélgettünk el remekül, olyan lényeges témákat érintve, hogy például érzékelni fogjuk-e, amikor fekete lyukká tömörödünk egy pillanat alatt, sőt, azután már örökké érezni fogjuk-e, mivel ott megáll az idő*, vagy hogy létezik-e lélek és mennyiben olyan, mint egy elefánt, vagy hogy miért nincsen blogger Barbie biciklivel, macskával és laptoppal. Titkon abban reménykedem, hogy ezekről majd Lucia ír bővebben, mivel beszélgetésekről ő tud jól írni, szóval jó volt nagyon, leszámítva az enyhe nikotinmérgezést, amit én okoztam magamnak.
Egyébként pedig elvileg ma megérkezik a Porom, úgyhogy a mai az utolsó boldog, fogyókúra nélkül töltött nap, már alig várom.

*Ti. olvassuk el a Safety concerns részt ebben a bejegyzésben. Szerintem igazán ironikus lenne, ha a Föld "or even the entire Universe" nem holmi atomháború, globális felmelegedés vagy bármi más szokásos téma miatt pusztulna el, hanem egyszer csak hoppá, bocs, véletlenül létrehoztunk egy túl nagy fekete lyukat.