Rossz hírek is vannak, például átutalták a két héttel ezelőtti bécsi
tartózkodásomra járó ösztöndíjat, ami kevesebb, mint amennyire
számítottam (és amennyit fejben már rég elköltöttem). Ennek az az oka,
hogy egyhavi szobabérletet kellett kifizetnem, bár csak négy, kétségkívül sötét és viharos éjszakát
töltöttem a Szobában, de ez egy kollégium, ahol egy szobát csak egy
hónapra lehet kivenni. Persze, nem vészes összegekről van itt szó, csak
akkor miért kérdezte meg tőlem előzőleg a szervező pasas, hogy hány
éjszakára kérek szállást? Figyelembe véve, hogy a szállás költségét
később az ösztöndíjamból fogják levonni? És miért nem szólt előre, hogy
csak egy hónapra tud foglalni? És akkor nem kellett volna hétfő
hajnalban indulnom Sopronból, hogy spóroljak a szálláson, hanem
kényelmesen megérkezhettem volna már vasárnap este. Wahh.
Ezenkívül kaptam elutasító levelet, amin kicsit mosolyogtam,
mertugyanis azt a kritikát kaptam a lényegileg a magányról szóló és
történet helyett inkább hangulati elemekből építkező novellámra, hogy nem izgalmas, kevés benne az akció és nem elég szórakoztató. Ami azt illeti, hát tényleg elég kevés benne az akció. Tetszik, mert ettől meg nem értett művésznek érzem magam, a levelet
pedig beletehetem az elutasítólevél-gyűjteményembe, mint a mellékelt ábrán szereplő példaképem. Némi optimizmusra azért okot ad, hogy a legutóbbi elutasított
novellámmal aztán nyertem egy pályázaton, bár be kell vallani, hogy egy olyanon, ahol, khm, nem volt annyira erős a mezőny. Szóval kicsit még gondolkodom, hova tudnám elküldeni, aztán ha nem jut eszembe semmi, vagy ha már nem férnek be a postaládámba a vicces elutasító levelek, akkor modern leszek és kirakom ide. Bizonyára többen olvasnák, mint az előzőt.
Amikor írtam a novellát egyébként, kint zuhogott az eső, és csomó ideig nem jutott eszembe normális kezdés, viszont el akartam már kezdeni írni, ezért elkezdtem a "Sötét, viharos éjszaka volt" mondattal, aztán később, amikor már kész volt az egész, átírtam. Lehet, ezzel örökre megátkoztam szegény írásművet. És ugye mindenki előtt közismert, hogy az említett mondat eredetileg nem Snoopy, ő csak plagizálta bizonyos Edward Bulwer-Lytton nevű angol viktoriánus regényírótól.