Most viccen kívül

Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy amikor ügyelek, olyankor túl sok időt töltök a kórházban (reggel nyolctól másnap délután négyig), de ma: a körülmények szerencsés együttállásának köszönhetően eu-konform módon életemben először délelőtt tízkor hazajöhettem.
Meg is próbáltam hasznossá tenni magam, azaz leszedtem a ruhákat a szárítóról, végülis sikerült, csak nagyon sokáig tartott. Pl. álltam egy pólóval a kezemben és gondolkoztam, hogy hova való. Egy idő múlva beugrott. Asszem. Azután levettem a szárítóról egy kék zoknit, majd elkezdtem keresni a párját, azaz percekig tanácstalanul bámultam a szárítón lógó 9 db fekete és 1 db kék zoknit. Jó darabig. De végül rájöttem, hogy a kék az.
Utána kimostam a fehéreket, és teregetéskor vettem észre, hogy közéjük keveredett 1 db sötétkék zokni, de hálistennek nem fogott. Utána tejet öntöttem a kávéhoz, és annyira lassú volt a reakcióidőm, hogy már rég túlcsordult a pohár peremén és kiömlött, mire az agyam feldolgozta a bejövő információt (mindjárt tele a bögre) és kiadta a megfelelő utasítást a kezemnek (tejesdobozt függőlegesbe visszaállítani). Úgy különben nem vagyok hülye, csak olyankor, amikor két órát alszom.
Szóval engem egy kicsit ilyenkor aggaszt, hogy mások ebben az állapotban pl. operálnak.