Back to reality

Mindenki folyamatosan azt kérdezgeti, mennyire borultam ki a magyar egészségüggyel való ismételt találkozásom miatt, dehát semennyire, négy éve itt dolgozom, mi ehhez képest három hónap szünet. Ellenben tegnap bevásároltam a pluszdiszkontban, na az kultúrsokk. Minden egyes alkalommal megfogadom, hogy nem megyek oda többet, de aztán telik az idő és több hónap távlatából minden megszépül, ráadásul útba esik. Hát, először is ez az a pluszdiszkont, ahol barátaink, a csótányok kajálnak, bár a boltban bent még sosem láttam állatot, de rengeteget láttam már odakint a fal tövében futkozni, és az nekem épp elég. Tegnap viszont világos volt és hideg is, amit a csótány nem szeret, igy csak kettő darab döglött példány hevert a küszöb előtt, a döglött rovartól pedig nem félek, szóval bementem, és bejött mögöttem a bolond öregasszony is a fiával, aki - mármint a fia - mindvégig napszemüveget viselt, az öregasszony viszont folyamatosan követett. Eleinte azt hittem, csak azért jár a nyomomban, mert véletlenül ő is épp paradicsomot, sonkát és tejet akart venni, de aztán amikor körülbelül hat, értelmetlen kört tettem az üzletben az úri gusztusomnak megfelelő ásványvizet keresve, és még mindig a nyomomban volt, akkor azért kezdett gyanússá válni a dolog. De végülis nem bántott, csak jött. Paradicsomot venni egyébként nem volt könnyű, mivel egy nagy láda rohadt és/vagy ütődött közül lehetett választani, igy beletelt némi időbe, amig találtam három darab viszonylag egészséges példányt. Lehetett még kapni rohadt almát és meglepő mértékben penészes epret is, ez utóbbit legalább féláron.
Végül beálltam a sorba, ami szintén nem volt könnyű, mivel az egyetlen pénztár mögött álló sor a tér egy pontján háromfelé ágazott és három hosszú sorban, majd három sorvégben végződött. A csomóponton állók a látszat kedvéért vitatkoztak ugyan, hogy most melyik az igazi sor, de akkor hirtelen megnyitott még egy pénztár, és a vásárlók hihetetlen sebességgel és rugalmassággal rendeződtek át egy darab háromvégű sorból két darab, összesen háromvégű sorrá, kivéve talán a bolond öregasszony fiát, aki egy darabig tanácstalannak tűnt új hovatartozását illetően, de ekkor sem vette le a napszemüvegét.
Később arra lettem figyelmes, hogy összesen öten állnak még előttem a sorban, és mindannyian többé vagy kevésébé ittasak, a fiatal srácot, a megtört fizikai munkásokat és a két negyvenesforma háziasszonyt is beleértve, mögöttem pedig egy rendkivül álmos és másnapos fejű fiatalember vásárolt egy üveg pálinkát, egy liter kólát és egy doboz marlborot, a késői időpont (este hét) ellenére nagyon úgy tűnt, hogy ez a reggelije lesz. Az egyik hölgy egyébként - jogosan - vitába is keveredett a pénztárossal, mivel az általa vásárolt leárazott penészesepret teljes áron ütötte be a gép, de ezzel semmit sem lehet tenni, nem állitották át az árat, nem lehet mit csinálni, vagy megveszi ennyiért, vagy visszateszi. Egy idő múlva aztán én is odaértem az ötven körüli pénztáros hölgy elé, aki a szokásos pénztárosnő-ékszereken (soksok gyűrű és karkötő) kivül hatalmas műkörmöket viselt, ráadásul a köröm rószaszin része nem volt kifestve, csak a fehér, az ujjtól elváló része, amit a francia manikűrben fehérre szoktak festeni, csakhogy ebben az esetben ez a hölgy munkaköpenyével harmonizáló égszinkék árnyalatot kapott. De engem nem könnyű meglepni, nem olyan fából faragtak, szóval szemrebbenés nélkül kifizettem a cuccokat és távoztam, miközben a mögöttem kigyózó sorban egy kisgyerek sirva kántálta, hogy "ki akarok menni innen!!!". Egyébként amikor kiléptem az ajtón, már nem voltak ott a döglött csótányok - most vagy nem is voltak döglöttek, vagy... nem, nem akarom tudni.