Mivel utálom az átmeneti állapotokat (hogy már testben itthon vagyok, de lélekben még ott, meg ilyenek), igyekeztem úgy szervezni, hogy már ezen a héten is lubickolhassak a mozgalmas itthoni életben (ebédelhessek mozgólépcsőn száraz princess péksüteményeket és rohangálhassak szorongva, kezemben takeaway kávéspohárral), eddig elég jó eredménnyel. Pedig nem is dolgozom, hanem egy kurzusra járok, persze az kilenctől négyig tart, várakozásommal ellentétben lógni sem lehet, és meglehetősen informatív, bár néha idegesítően amerikai (team work van, meg flip chartokra ragasztgatott post-it-ek, meg hülye játékok). De legalább ösztönös problémamegoldó képességemet most elméleti keretbe is helyeztük, amennyiben megtanultam, mi az a SWOT-analízis meg logframe mátrix, a kurzusvezető néni szerint egyébként ezeket a módszereket bármilyen élethelyzetben sikerrel alkalmazhatjuk, már látom is magamat, amint kezemben egy tizenötezer forintos bodros szoknyával swotanalízist végzek a Promod próbafülkéjében. (Erősségek, gyengeségek, lehetőségek és veszélyek elemzése.) A délutánokra sikerült beszerveznem kedvenc (nem) mellékállásomat, amit már mindennél jobban unok, de az anyagi előnyök megint nagyobb súllyal estek latba; valamint egy kutatást, amit már vagy másfél éve meg kellett volna csinálnunk, szerintem ez nem fair, épp, amikor az ember azt hinné, hogy a dögunalmas életminőségkérdőív-validálást már mindenki fejében a feledés jótékony homálya fedi, hirtelen országunkba látogat a kérdőív feltalálója. A nyugodt estéket elkerülendő, mindenhova szerveztem valami kultúrát vagy szocializációt, több-kevesebb sikerrel. Volt szerencsém pl. megtekinteni a Shrek 3-at, ami pár jó poéntól eltekintve elég lapos volt, mondjuk olyan 10/4 pontot adnék rá, de ebből kettő pluszpont a társaság miatt, a másik kettő pluszpontot pedig a film alatt elfogyasztott sushi, narancsos trüffel és gold tequila miatt adtam. Megjegyzem, már gyermekkoromban is értetlenkedtem és idegesített, amikor a második-harmadik részekben a mesehősöknek gyerekük született, basszus, nem igaz, hogy a meséket író felnőttek ennyire nem tudnak elvonatkoztatni a hagyományos társadalmi szerepektől. Szerintem Bambinak, Süsünek vagy Vuknak egyáltalán nem kellett volna gyereket szülni, az írók fantáziáját minősíti, hogy további kalandokba keveredés helyett az egyetlen továbblépési lehetőséget a családalapításban látták. Ezek nem emberek, hanem mesehősök, oké? Értem én, hogy az élet egy bizonyos szakaszában az ember (róka, őzike, ogre, sárkány) eljut a felelősségvállalás egy olyan szintjére, ahol a másokról való gondoskodásban éli meg a kiteljesedést, de... ezek mesehősök! Nagyon, nagyon remélem, hogy a Spiderman 3-ban nem szerepelnek kis pókemberbébik.
Aztán megnéztem a Karib tenger kalózai 3-at is, ami nekem nagyon tetszett, de ne felejtsük el, hogy filmek terén viszonylag alacsonyan tartom a mércét, vagyis kit érdekelnek a történetvezetés logikátlanságai, amikor benne van a filmtörténet legjobb, legszebb és legizgalmasabb tengeri csatája, valamint Keith Richards is. Talán nincs annyi jó poén, mint az előző részekben, van benne viszont pár egészen trash-horroros elem, meg kaland, izgalom, gyönyörű látványok vég nélkül. (Tudom, hogy ez nem a 3. rész posztere, de tetszik.)