Szóval az úgy kezdődött, hogy évvesztes voltam, ezért az
oviban fiatalabb voltam a többi kiscsoportosnál. Fél év akkoriban kb generációs
szakadék volt, komolyan, azt se értettem, miket beszélnek, úgyhogy többnyire
ültem a sarokban, vártam, hogy délután legyen, és közben néztem, mit csinálnak.
Az akkori megfigyeléseim többnyire ma is érvényesek. Ha egy mondatban akarom
összefoglalni őket: az emberek furák. (Bővebben: az emberek furák, különösen a
nők.)
Itt vannak mindjárt ezek a hollandok, akikkel együtt dolgoztam. Kedvesek voltak, egy bizonyos határig: vagyis nem barátkoztunk össze, hanem úgy
viselkedtek velem, mint a külföldi kollégával. Nem hívtak el bulizni, de hétfőn
megkérdezték, hogyan telt a hétvége. Nem hívtak el kocsmába, de az összes
munkahelyen zajló szülinapi tortaevésre és egyéb partira elhívtak. Néha
beszéltek velem angolul, más napokon meg csak hollandul röhögtek egymás közt.
Ha nem találkoztam volna egy csomó külföldivel itt a koleszban meg az ING révén
(és persze, ha nem írnék blogot, és ha nem szeretnék egyedül lenni), szörnyen
magányos lettem volna. De ez így rendben van: a kollégáim voltak, nem a
barátaim, nincs ezzel semmi probléma.
Erre ma – vittem nekik tortát, ettünk tortát. Az egyik srác egy műanyagpohárban
hozott nekem meglepetésként egy ujjnyi unikumot, mert egyszer mondtam, hogy
szeretem. Az egyik csaj odaadott egy képeslapot, amit mindenki aláírt, még
olyanok is, akik ma bent sem voltak. Ezután kaptam ajándékot: két könyvet,
akikről ugyan még nem hallottam, de úgy tűnt eléggé képben vannak a
könyvízlésemben: először a Hitchhiker’s Guide to the Galaxy-t akarták megvenni,
de aztán úgy döntöttek, az már biztos megvan nekem.
Megadtam nekik az emailcímemet, ha Pesten járnak, ugorjanak be, majd hazajöttem a koleszba,
és máris kaptam egyiküktől egy emailt, hogy hiányzom és nagyon szomorúak, a
cseh csaj majdnem sír. Mondjuk, a cseh csajt megértem, mert ő a kettővel
félénkebb, blogot nem író verzióm, vagyis naphosszat egyedül van, nem jár
aerobicozni, nem megy el olyan társasággal, ahol senkit nem ismer, így aztán az
a vége, hogy senkit nem ismer. Nem nagyon volt közös témánk, kb egyetlen
filmről, könyvről, zenéről nem hallott, de azért jól elvoltunk, röhögtünk
együtt az olasz fickó rózsaszín trikóin, és ha most elmegyek, magányosabb lesz.
De a hollandok? Ilyen jóban voltunk, csak én nem vettem észre? Szólhattak volna előbb is. Az emberek
furák.
Egyébként épp a Mátrix megy a tévében, csak most reklám van. Ez milyen jó film
basszus, még mindig! Zseniális. Szerencsére a második és többedik részét okosan
elkerültem, úgyhogy nekem a Mátrix egy remek filmet jelent, nem egy közepes
trilógiát, és ez így van jól.