Kicsit rágós lett...

...de azért megettük. Szerintem azért nem lett egyébként puhább, mert a csirke túl izmos volt. Majdnem teljesen a forrásul szolgáló receptet készítettem el, annyi változtatással, hogy friss kakukkfű helyett friss oregano és szárított kakukkfű volt a hasában (csak az volt itthon), a cselekmény egy pontján bekentem a bőrét mézzel (hogy szép piros legyen), és egy ideig fólia alatt sült (hátha attól puhább lesz). 

Blogok

Most van 43 perce a sütőben az állat, addig átrendeztem a linkeket. Úgy van, hogy vannak blogok, amiket régen olvastam, de már csak ritkán, és vagy ki vannak linkelve, vagy nincsenek, meg amiket minden nap olvasok és ki vannak linkelve, meg amiket minden nap olvasok, de nincsenek kint, és amiket csak akkor olvasok, ha unatkozom, és vagy kint vannak, vagy nem, és még azok, amiket utálok, és akkor olvasom őket, ha túl alacsony az adrenalinszintem és valamint fel akarom húzni magam, ezek asszem többnyire nincsenek kint, és amiket amúgy olvasnék, csak mindig elfelejtem, mert nincsenek kilinkelve, meg amik azért nincsenek kint, mert mások blogján keresztül úgyis vezet hozzájuk út, meg még akiket olvasok, de amikor új sablonom lett, elfelejtődtek kilinkelődni. Bonyolult és szövevényes, akárcsak az iwiw vagy a Valóság.
Azonban furcsa szag jön a konyhából.

Csip-csirip

Alapvetően azt gondolom egyébként, hogy engem mindig túl nagy kihívások elé állít az élet. Középiskolás koromban olyan állást szerettem volna, ahol elég, ha az ember álmodozik és néha belekortyol a teájába, és az életben csupán az jelenti a változatosságot és az izgalmat, hogy milyen fajta a tea. Persze, erre általában olyankor figyelek fel, amikor már késő, például amikor 20 évesen másnap előadást kell tartanom Stockholmban miniszteri konferencián, vagy amikor 29 éves fejjel statisztikából kell vizsgáznom a jövő héten, vagy amikor síléccel a lábamon találom magam egy hegyen, pedig sose akartam síelni, és egyáltalán, hogy kerültem én ide, és akkor mindig rá kell jönnöm, hogy tulajdonképpen én kerestem magamnak a bajt. Senki nem akadályozta meg erőszakkal, hogy eladó legyek egy eldugott soproni könyvesboltban, vegyek az első fizetésemből egy teafőzőt, és az első bekezdésben leírt módon éldegéljek.
Ilyenkor mindig rájövök, hogy az a probléma, hogy túl okosnak/talpraesettnek hiszem magam, és nagyarcúan jelentkezem mondjuk a phD képzésbe, aztán csodálkozom, amikor kiderül, hogy előadnom kell, statisztikából vizsgázni, meg cikket írni nemzetközi szaklapba, holott én tulajdonképpen nem vagyok ehhez elég okos/talpraesett.
De nyugalom, rátérek a lényegre. Arról van szó, hogy azt képzelem magamról, hogy jól főzök, és (jó, leszámítva a sztrapacskát) eddig nem is bizonyosodott be az ellenkezője. Ellenben a múlt héten kaptam karácsonyi ajándék gyanánt egy betegemtől egy bazinagy fagyott csibemadarat, egészben*, ráadásul látszik rajta, hogy ez nem az a jó kis puha húsú génkezelt broilercsirke, hanem az ősi, udvaronkapirgáló fenevad (volt életében). Elhatároztam, hogy ma készítem el, mivel csak jövő héten kapunk fizetést, le vagyunk égve, tehát a rendelkezésre álló anyagból kell dolgozni. Eddig a következőket csináltam:
1. Fogtam a csibemadarat és felolvadás céljából a mosogatóba helyeztem két koszos kávésbögre mellé.
2. Bepötyögtem a google-be, hogy egészben sült csirke, és kiválasztottam a találatok közül a leghitelesebbnek tűnőt.
3. Kiírtam egy cetlire azt a 3 hozzávalót, ami nincs itthon (tejszín, citrom, parmezán)
4. Megírtam ezt a blogbejegyzést.
Itt tartunk most. A terv a következő: lemegyek a boltba a fentieket beszerzendő, addig a csirke remélhetőleg kellemesen felenged a kávésbögrék társaságában. Gyanítom persze, hogy egy hét se lenne erre elég, bármilyen kedves, közvetlen bögrék is azok, úgyhogy majd ha hazajöttem, olvasztom tovább a mikróban. Ezután lege artis elkészítem a remek egészben sült csirke parmezános sült krumplivalt, majd beszámolok kalandjaimról ugyanitt.

*Általában egyébként nem kapok ilyesmit, csak néha bonbont vagy virágot, de az egyik kolléganőm egyszer kapott két frissen leölt és megnyúzott fácánt. 

Helyszellem

Mától átköltöztem egy új orvosi szobába. Mindig költözünk össze-vissza az épületen belül, mert az ember másik osztályra kerül, valaki elmegy, más visszajön, szóval ez nem újdonság, csakhogy nem akármilyen szobába költöztem. Olyan 5 évvel ezelőtt ez K. szobája volt, aki teherbe esett és elment gyesre, amikor is a szobát megörökölte G., aki egy éven belül teherbe esett, és D.-re hagyta a szobát, aki hamarosan teherbe esett, ezután S. került a szobába, és őt már az elejétől fogva azzal szivattuk, hogy hamarosan terhes lesz, néhány hete meg is szült, és most itt vagyok én, mától. Még nem érzek semmit, de nyugi, a szoba anamnézisét elemezve úgy tűnik, eddig minden esetben körülbelül egy évre volt szükség a hatás kifejlődéséhez, én pedig fél órája vagyok itt. 

Szokásos

Még azon akartam rinyálni, hogy milyen mérhetetlen igazságtalanságnak érzem, hogy amikor bármilyen blogger munkahelyi nehézségein (sok munka és/vagy kevés fizetés) nyafog, akkor az csak szimpla bloggerrinyálás, de amikor én teszem ugyanezt, az mindjárt belpolitikai kérdés. És hogy ha marketinges lennék vagy takarítónő, akkor jönnének biztos az együttérző kommentek, így viszont mindig csak a beszólások jönnek, pedig nekem egyáltalán nem szóltak a diplomaosztón, hogy mostantól nem ártunk és tilos a rinyálás is, és az esküben sem emlékszem ilyen apróbetűs részre. Aztán vettem ginzenget tegnap, és mára már elmúlt rólam a depresszió és a nyafogási késztetés, de tartsatok ki, ellenben ajánlanám addig is Kovácsné Erzsikét.

Szita-szita péntek, szerelemcsütörtök

Blogszerda. Úgy volt, hogy tízkor van vége a mozgáscsoportomnak, amit nem hagyok ki, ezért nem mentem a könyvbemutatóra, pedig előtte kitaláltam, hogy vicces lenne elmenni Suematrával és önmagunk rajongóinak tettetni magunkat ("Te figyi, az isolde itt van? melyik az?"). Így kimaradt az életemből a felolvasóest és a kerekasztal, ami talán nem is baj, bár a krisnás sütit tényleg sajnálom. De aztán kijöttem a mozgásról és láttam, hogy kaptam egy smst Luciától, hogy ott vagyok a kezében könyvben, és mivel ez a Kálvin téren történt, mégis lementem végül a Tandembe egy kicsit blogcelebritáskodni. Tényleg bloggerekkel volt tele a hely, sajnos a könyvesek már elmentek, így nem tudtam rátenni a kezem jól megérdemelt tiszteletpéldányaimra, de azért megnéztem (s dedikáltam :-) egyet, szép, remélem, küldik majd. Különben szerintem is hülyeség blogokat kiadni könyvben, mégis ki fogja megvenni? Szerintem senki, de ez maradjon a kiadó dolga, és legalább amikor az energiaválság miatt összeomlik a világgazdaság és visszaérünk a földművelés-állattenyésztéshez, és megszűnik az internet, én akkor is meg tudom majd mutatni az ükunokáimnak, hogy látjátok, a dicső múltban ez volt a nagymami blogja.