Beszélgettem az előbb egyik kollégámmal, nevezzük Johnnynak, és kissé megnyugodtam az esküvőszervezés-parát illetően. Két hét múlva nősül a fiatalember, valahogy így:
isolde: - És, ruhád van már?
Johnny (meglepetten rám mered): - Nem kell elsietni. Bármikor lehet venni egy öltönyt.
- És hova mentek nászútra?
- Nem tudom. Talán a Mátrába?
- Milyen ajándékot vegyünk? Van listátok?
- Hát, még nem döntöttük el, hogy készítsünk-e nászajándék-listát vagy se. Dehát még van erre idő.

Én meg holnap megyek Zsuzsikához, a varrónőhöz, de azt mondta, még nem lesz örömöm benne, mert csak a fűző vázát fogjuk próbálni.

Szerintem tök érdekes, hogy amikor rosszabb kedvem van, olyankor sokkal kisebb a szókincsem és rosszabbul is fogalmazok, mint amúgy. Sose lennék olyan író, aki depressziósan tud írni; és utoljára Koh Phanghanon vertem meg a pasimat scrabble-ben. Pszeudodemencia a jelenség neve.

Titkos példaképünk, Orosz Peti a sesblogon. 

Kaptam új gépet, vagyis egy olyat, amit leselejtezett valaki, aki a munkahelyi rangsorban felettem helyezkedik el, ezen már a 98-as windows is fut, ami jelentős haladás az eddigi állapotokhoz képest. Útravalóul azt a jó tanácsot adta a rendszergazda, hogy explorert használjak, mert a firefox ezen lassú lenne, de hazudott.
Azon gondolkodom, hogy ne cseréljem-e le inkább az egész sablonomat egy másikra, úgy unom már ezt a zöldet. Egyszer ugyan volt fél óra hosszáig rózsaszín, de hamar visszakoztam. Micsoda problémáim vannak.
Főleg, hogy ügyelek és nagyon hideg van a munkahelyemen. Az előbb az egyik nővér a kezembe nyomott egy Avon katalógust, aminek az egyik oldalán karácsonyfafa alakú mécsestartóval és fenyőillatú illatgyertyákkal szembesültem, miközben a kinti homályban jeges eső szemerkélt, és akkor egy pillanatra megijedtem, hogy valójában november vége van. Mondjuk, csak álmodtam, hogy doktorandusz leszek, hogy novellám jelenik meg, hogy férjhez megyek és hogy június van; és most, hogy már kezd hatni az antipszichotikum, egyre kevésbé vagyok képes letagadni magam előtt, hogy valójában kudarcra ítélt magányos vagyok novemberben. Vagy ilyesmi. De aztán megnéztem a naptárat.

Most esett le, hogy június van.

Valamelyik nap meg írtam egy hosszú bejegyzést és eltűnt a fenébe, de erről a helyi infrastruktúra (is) tehet. Meg is környékeztem az előbb véletlenül erre tévedő rendszergazdát, és megígérte, hogy hamarosan elvisszük a gépemet a MÉH-be, én meg kapok helyette egy kategriával jobbat. Nem tudom, ez mit jelenthet, a mostanin csak 20. sz-i windowsok hajlandóak futni, floppyn kívül nem lehet beletenni mást, úgy kell kikapcsolni, hogy kihúzzuk a konnektort a falból, és állandóan leesik az eleje.
Na mindegy, az elveszett bejegyzésben az X-men 3-ról volt szó, meg amiatt rinyáltam, hogy rengeteg dolog történik, jó meg nyomasztó meg idegesítő egyaránt, és gyakorlatilag semmit sem írhatok már bele a túlságosan publikussá vált blogomba. Rettenetesen unom már a sok semmitmondást, én magam unom visszaolvasni a régebbi bejegyzéseimet, pedig engem aztán mindig minden érdekel, ami velem történik és imádom, ahogy írok. Mivel nem hiszek az internet anonimitásában (nem egy ember blogját találtam már meg véletlenül és ismertem rá), ezért a nempublikus dolgokat valamilyen kockás füzetbe kellene írnom, csakhogy túlságosan öreg és túlságosan blogger lettem már a kézzelíráshoz.
Ez megoldhatatlan helyzet, úgyhogy ne is ragozzuk tovább.
Mesélek arról, hogy megjelenik a novellám egy antológiában (ez még ugyanaz, ami már hónapok óta készül), és valamelyik nap meg felhívott a nő, hogy akkor a könyvbemutató ekkor meg ekkor lesz, mondjam meg, hogy hány embert hívok, mert annyi meghívót adnak, és akkora termet bérelnek ki; valamint, hogy óhajtok-e saját szájúlag felolvasni a Műből, vagy inkább kérjenek meg egy arra alkalmas személyt. Mondtam, hogy inkább az alkalmas személy legyen, mert utálok sok ember előtt beszélni, ráadásul nem tudom kiejteni az "s" betűt, és a stresszhelyzetek különösen súlyosbítják a beszédhibámat. A blogger-identitástudattal szemben mindennemű író-identitástudat hiányzik belőlem amúgy is.
És jelentkeztem a Doktori Iskolába, előrelendítendő a tudományt, valamint saját karrieremet, két hét múlva felvételizem, úgyhogy könyörgöm, árulja el valaki, hol lehet manapság értelmes áron normális nadrágkosztümhöz jutni. Az általam ismert üzletekben csak idióta rövid, lekerekített aljú zakókat árulnak, értem én, hogy az a trendi, de nekem nem igazán kutatónő-, hanem inkább slampos dagadt ügyintéző-imidzset kölcsönöz.
És tényleg, hol van ezen az izén a "megnézem az oldalamat"-gomb?