Beszélgettem az előbb egyik kollégámmal, nevezzük Johnnynak, és kissé megnyugodtam az esküvőszervezés-parát illetően. Két hét múlva nősül a fiatalember, valahogy így:
isolde: - És, ruhád van már?
Johnny (meglepetten rám mered): - Nem kell elsietni. Bármikor lehet venni egy öltönyt.
- És hova mentek nászútra?
- Nem tudom. Talán a Mátrába?
- Milyen ajándékot vegyünk? Van listátok?
- Hát, még nem döntöttük el, hogy készítsünk-e nászajándék-listát vagy se. Dehát még van erre idő.

Én meg holnap megyek Zsuzsikához, a varrónőhöz, de azt mondta, még nem lesz örömöm benne, mert csak a fűző vázát fogjuk próbálni.

Szerintem tök érdekes, hogy amikor rosszabb kedvem van, olyankor sokkal kisebb a szókincsem és rosszabbul is fogalmazok, mint amúgy. Sose lennék olyan író, aki depressziósan tud írni; és utoljára Koh Phanghanon vertem meg a pasimat scrabble-ben. Pszeudodemencia a jelenség neve.